Főhajtás és emlékezet – elhunyt Szőnyi Erzsébet, kerületünk díszpolgára

A Hegyvidék utcáit járva a pillantásunk gyakran állapodhat meg emléktáblákon a házak falán. Kerületünkben számos nagyszerű tudós, művész, hazafi és gondolkodó élt, akik nagyban hozzájárultak a honi kultúra megőrzéséhez, fejlesztéséhez, és egész életükben a magyarság ügyét szolgálták. Ilyen emberek kerületünk díszpolgárjai is. Örömmel mutatjuk be munkásságukat, életművüket, hiszen nagyszerű dolog arról olvasni, hogy pályafutásuk során milyen lenyűgöző értékeket teremtettek. Néha azonban sajnos más ok miatt kell felidéznünk díszpolgárjaink nevét.

Szőnyi Erzsébet ma már nem lehet velünk. Attól szerencsére nem kell tartanunk, hogy az évek múlásával elhalványulna az emléke, mert tanítványai, pályatársai, tisztelői mind a mai napig nagy szeretettel emlékeznek vissza a Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőre, karvezetőre, zenepedagógusra, a Nemzet Művészére.

 

Nagyszerű mesterek tanítványa

Szőnyi Erzsébet 1924 tavaszán született. Édesanyja kiválóan muzsikált, és örömmel játszott odahaza a család zongoráján. Nem kellett egyedül a hangszer mögött ülnie, mivel Erzsébet édesapja maga is kedvelte a művészeteket, és szívesen énekelt. A kisgyermek ezeken a bensőséges hangulatú családi koncerteken kedvelte meg a muzsikálást. A szülei már kiskorában úgy döntöttek, hogy minden lehetőséget megadnak neki a zenetanulásra. Első mestere Benczúr Aglája, a híres festőművész, Benczúr Gyula unokatestvére volt.

A rendkívül tehetséges kislány 1934-ben kezdte meg középiskolai tanulmányait. Az utolsó békés esztendőket a kirobbanó háború szörnyűségei követték. Erzsébet nem csupán a tanulásra összpontosított, de a Szilágyi Erzsébet Gimnázium diákjaként folytatta zenei tanulmányait is. Egyre inkább úgy érezte, hogy a muzsika központi szerepet fog játszani az életében. A lehető legtöbbet akart a zenéléssel foglalkozni, ezért nem csupán a gimnáziumban tanult, de magántanárhoz is járt, mégpedig a híres zongoraművészhez, Laurisin Miklóshoz. A tanultakat mindig is hasznosítani próbálta. Középiskolája híres volt az itt működő színvonalas kórus miatt.

Hamarosan felkérték Erzsébetet arra, hogy zongorán kísérje diáktársait. Már egész fiatal korában megmutatta oroszlánkörmeit. Mivel nagyon érdekelte a zeneszerzés, ezzel is megpróbálkozott, és gimnazistaként hamarosan letehette első szerzeményeit büszke tanárai asztalára.

Ekkor már egyértelmű volt, hogy a muzsikának szenteli az életét. Középiskolai énektanár akart lenni, ezért 1942-ben beiratkozott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára. Nemcsak az énektanárképző, de a karvezető szakot is elvégezte. Olyan tanárai voltak, mint Bárdos Lajos zenetudós és Vásárhelyi Zoltán karnagy. 1943-ban pedig végre bekerült Kodály Zoltán mellé.

Etnomuzikológiát tanult a világhírű magyar zenekutatótól. Sikerült átvészelnie a világháború utolsó hónapjainak megpróbáltatásait, és elszántan folytatta tanulmányait. Újabb és újabb nagyszerű művészek irányították a fejlődését, például Weiner Leó és Ferencsik János. Nőként nem volt könnyű dolga a Zeneművészeti Főiskolán, ahol a mestere, Bárdos Lajos javaslatára felvették ugyan zeneszerzés szakra, ám ott ő volt az egyetlen lány. Mindez nem tántorította el, és töretlen elszántsággal járt a maga útján.

 

Sikeres évtizedek

Sándor Emma zeneszerző, Kodály Zoltán felesége akkor figyelt fel Erzsébetre, amikor a 23 éves lány megnyerte a Munkás Dalosszövetség pályázatát.

A következő években külföldre is eljutott. 1947-ben francia állami ösztöndíjjal Párizsban, a híres Conservatoire de Musique et d’art Dramatique növendékeként Tony Aubinnél, Nadia Boulanger-nél és Olivier Messiaennél tanulhatott.

Kodály nyomdokaiban haladva nagyon fontosnak tartotta az oktatást és a kiváló zenetudós módszereinek népszerűsítését. Első pedagógiai munkája 1954-ben jelent meg. Öt évvel később Erkel Ferenc-díjjal jutalmazták odaadását, tehetségét és erőfeszítéseit. Visszatért egykori iskolájába, és a Szilágyi Erzsébet Gimnáziumban lett kórusvezető, valamint ének-zene tanár. Kodály Zoltán annyira nagyra becsülte, hogy időnként Erzsébetre bízta a főiskolán a népzeneórákat, ha nem tudta megtartani azokat.

1948-tól több mint harminc éven át oktatott a Zeneakadémián, 1978-ban a Magyar Kodály Társaság társelnökévé választották. A rendszerváltást követően bekerült a Magyar Művészeti Akadémiába és a Magyar Rádió felügyelőbizottságába. Számos külföldi zenei társaság a tagjává választotta Kodály módszereinek legismertebb népszerűsítőjét.

 

Egy csodálatos egyéniség

1945 után hatalmas munkát végezve segített újjászervezni a magyar zenepedagógiát. Csehy Zoltán felvidéki költő szerint „Szőnyi Erzsébet egyike a legigényesebb és legszellemesebb magyar zeneszerzőknek”. Feljegyezték róla, hogy művészeti stílusa rendkívül határozott, ezerarcú, nem lehetne besorolni a múlt század egyetlen zeneszerzői irányzatába sem. Lenyűgözően hosszú az alkotásainak a listája: írt kórusműveket, ifjúsági darabokat, zenekari és kamaraműveket, gyermekeknek szánt operákat, színpadi alkotásokat, de oratóriumokat is.


Élete utolsó évtizedeiben egyre nagyobb érdeklődést mutatott a világi és a szakrális líra, valamint az egyházi zene iránt. Közben arra is maradt energiája, hogy nemzetközi konferenciákon vegyen részt, valamint a legnevesebb külföldi egyetemeken oktasson.

Számos díja közül érdemes kiemelni a Magyarország Kiváló Művésze címet, a Magyar Örökség díjat és a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét. 2008 óta volt Hegyvidék díszpolgára.

Mély fájdalommal értesültünk távozásáról, és a tanítványaihoz hasonlóan nagy tisztelettel emlékezünk meg e csodálatos zeneszerzőről, karvezetőről, zenepedagógusról.