Menü
Kultúra

 2018-08-01

A Dühöngő ifjúság a Városmajori Szabadtéri Színpadon

A Dühöngő ifjúság a Városmajori Szabadtéri Színpadon

Augusztus 21-én nem mindennapi élményben lehet részük azoknak, akik beülnek a Városmajori Szabadtéri Színpad nézőterére, hogy megnézzék John Osborne ma már klasszikusnak számító darabját. Az egész világon óriási sikerrel bemutatott művet London és New York után most a Hegyvidéken is megnézhetjük. 

A Városmajori Szabadtéri Színpad ezen a nyáron is színvonalas és változatos programmal várja az érdeklődő közönséget. A júliusban bemutatott Bonnie és Clyde c.óelőadásról már korábban beszámoltunk. Most egy újabb, világszerte óriási érdeklődést kiváltó darabra hívjuk fel olvasóink figyelmét, amelyet augusztus 21-én tekinthetünk meg.
 
A Dühöngő ifjúság 1956-ban kezdte meg hódító útját. John Osborne darabját ekkor mutatták be Londonban. Az ősbemutató estéjén a közönség döbbenten bámulta a színpadot. Korábban alighanem még soha senki nem látott vasalódeszkát a rivaldafényben. A vasalás, ez a nehéz, de elkerülhetetlen háztartási munka központi szerephez jut a három felvonásos történetben, és egyben a kispolgári lét, a kilátástalanság fontos szimbóluma lesz.
 
Felkavaró darab

A forradalmian újszerű gondolatokat felvető darab gyorsan eljutott Amerikába is. A közönség kezdetben itt is meghökkenve figyelte a játékot. Egy ifjú hölgyet annyira felháborította az egyik férfi főszereplő viselkedése, hogy felrohant a színpadra és lekevert neki egy hatalmas pofont.
A színdarab azonnal nagy port kavart, ám nem volt egyértelmű a fogadtatása. A kritikusok háborogtak, hogy az angol színpad gyönyörű színésznőjének, Mary Ure-nek megalázó módon vasalnia kellett. Mások viszont úgy vélték, hogy ez a dühös, lázadó és fegyelmezetlen darab a lehető legjobban mutatja be a korszak huszonéves fiataljait.

A szerző sokat merített a saját életéből is. A mű körül kirobbanó viták során született meg az „Angry Young Men”, vagyis a dühöngő fiatalok kifejezés. Az olyan irodalmárokat hívták így, akik nem tettek lakatot a szájukra, és keményen kritizálták az ötvenes évek társadalmát. Azzal bélyegezték meg őket, hogy radikálisak, sőt anarchisták, a konzervatív erők pedig nem tudtak mire menni az általuk felvetett olyan témákkal, mint például az elidegenedés. A történet 1959-ben átkerült a színpadról a filmvászonra.

A férfi főszerepet a korszak egyik legjelentősebb brit színészére, Richard Burtonre bízták. A sztár azzal támogatta a darab sikerét, hogy jóval szerényebb gázsival is beérte annál, mintha egy amerikai produkcióban játszott volna. Osborne kihasználta a forgatást, és számos régi barátját szerepeltette különféle mellékszerepekben, így hálálva meg azok korábbi segítségét. A fekete-fehér film érdekessége, hogy az első párbeszédre benne hét teljes percen át kell várni. Az alkotást négy kategóriában is jelölték BAFTA-díjra, ám a díjat odaítélők inkább a könnyedebb, népszerűbb témákat jutalmazták a komor képsorok helyett.
 
Fiatalok nehéz helyzetben

A főszereplő, Jimmy Porter fényes karrierről álmodik, miközben nyomorogva él gazdag családból származó feleségével, Alisonnal. A lány annakidején a szülei tiltása ellenére ment hozzá a magával ragadó egyéniségű, érzelmekkel teli munkásfiúhoz. Jimmy tanult, zenével foglalkozott, megérintette a jazz varázsa, de mégsem jutott messze, és nagyon megviselte a sikertelenség. Gyakran dühöng, és ilyenkor nem kíméli a feleségét sem. A történetben fontos szerep jut a velük élő Cliffnek is. A nehéz hétköznapok, a kilátástalanság nem kíméli egyik fiatalt sem. Egymás után kapják a pofonokat, amire mindenki a maga módján reagál. Megpróbálnak a saját útjukon járni, és közben igyekeznek kitartani az elveik mellett. Nem hajlandóak beletörődni, hogy rájuk is szürke hétköznapok várnak.
 
Dühöngés magyar módra

John Osborne darabja ma is időszerű. Megmutatja, hogy milyen volt az ötvenes évek dühös, kétségbeesett világa. A szerző egy évtizeddel megelőzte a nagy diáklázadások korszakát. A Dühöngő ifjúság nem most szerepel először a hazai színházak kínálatában. 1992-ben a Pesti Színház mutatta be Rudolf Péter rendezésében. A főszerepeket negyedszázaddal ezelőtt Eszenyi Enikőre és Kaszás Attilára bízták. Azóta viszont megszületett egy új nemzedék, tagjai felnőttek, és az életkoruk alapján ma már ők is lehetnének útkereső fiatalok.

Az eredeti angol szöveget Nádasdy Ádám a 21. század követelményeinek megfelelve fordította le újra magyarra. Az izgalmas, dinamikus darabot rendező Znamenák Istvánt dicsérik a díszletek is. A szürke brit hétköznapokat olyan remek magyar színészek jelenítik meg, mint Szabó Kimmel Tamás, Kovács Patrícia, Járó Zsuzsa, Ötvös András és Papp János. A jelmezeket Cselényi Nóra készítette, a dramaturg Zöldi Gergely, és a grafika Csáfordi László munkája. A rendező munkáját Kovács Henrietta segítette, a producer pedig Orlai Tibor.

Az előadást a fiataloknak és az idősebbnek is jó szívvel ajánlhatjuk. Minden korosztály számára fontosak Osborne felismerései, időnként keserűnek tűnő igazságai. Nem habkönnyű nyári szórakozást ígér, hanem olyan művészi élményt, ami arra ösztönöz minket, hogy gondoljuk át életünk döntéseit, és tanuljunk meg örülni mindannak a jónak, amivel a sors megajándékozott minket.

Ajánló