Menü
Kultúra

 2018-10-31

Novemberi kavalkád

Novemberi kavalkád

Késő ősszel sem áll meg az élet a Hegyvidéken! Nézzük meg programokkal várnak minket a kerületben működő kulturális intézmények. 

MOM Kulturális Központ
 
A november havi programok 2-án, pénteken kezdődnek a Reich Károly Galériában. A Kázmér Sándor fotóiból készült kiállítás az Egyetlen konstans a változó címet viseli. Ugyanezen a napon este a tízéves jubileumát ünneplő KFT. együttes áll színpadra. A bábu visszavág címmel lemezbemutatóra kerül sor. 7-én két alkalommal is fellép a Victor Wooten Trio, valamint Dennis Chambers és Bob Franchescini. A Get Closer sorozatban sorra kerülő első koncertre minden jegy elkelt, ezért szervezték meg a késő esti ráadás előadást.
 
9-én három igazi magyar díva tolmácsolja Barbra Streisand örökzöld dallamait. A színházteremben Náray Erika, Polyák Lilla és Szulák Andrea áll a közönség elé. 10-én a Zenevonat dübörög be a MOM-ba, szuperkoncertet adnak az LGT sztárjai. Az együttes két legendás egykori zenésze, Karácsony János és Solti János vonultatja fel a kultikus rock csapat legnépszerűbb dalait.
 
19-én a Solti György Zeneiskola ifjú muzsikusai adnak koncertet. Találkozhatunk a zongora szakos növendékekkel és a nagy együttesek tagjaival.

22-én balkáni, breton, ír, izraeli és magyar néptáncok várják mindazokat, akik számára fontos az örömteli együttlét és az egészség megőrzése. A táncot Istenes Emília festőművész vezeti. 23-án a kupolában Urbán Orsi és Révész Richárd szerez kellemes pillanatokat a jazz rajongóinak. Új, izgalmas lemezüket mutatják be az igényes soul és pop, az örökzöld jazz és a latin kompozíciók kedvelőinek.
 
24-én a Corvinus Közgáz Néptáncegyüttes tart jubileumi előadást. Színpadra lép a hazai népi kultúrát megőrző művészek hét nemzedéke.

26-án Mérő László és Nemes Orsolya szavait hallgathatjuk meg a Generációk evolúciójáról. Megtudhatjuk, milyen az, amikor színre lép a homo informaticus.
 
Másnap a Lyukasóra klub összejövetelén lehet részünk nem mindennapi irodalmi élményben.
Aznap este a színházteremben egzotikus kubai élmények várják az érdeklődőket, mivel fellép a Habana Social Club, valamint a világhírű Tropicana Club szólótáncos sztárjai. Igazi karibi élmények, vérpezsdítő dallamok.
 
Gyermekműsorok a MOMKult-ban

5-én fellép a Babszem Jankó Gyermekszínház. Bemutatják La Fontainne A Holló és a Róka című vidám verses meséjét. Másnap a Bóbita Bábszínház várja az ifjú nézőket Árgyélus Királyfi és Tündérszép Ilona kalandjaival.
 
17-én játékos versek, bábok és zene fogadja a négy éven felülieket. A Mit eszik a micsoda? című műsorban Keresztesi József pécsi költő a gyermekirodalom legmókásabb gyöngyszemeiből válogat. Másnap a Kíváncsi kiselefánt kalandjai elevenednek meg Domi Bábszínházának előadásában. 
 
27-én alsós és felsős iskolásokat várnak a Kupolába. A Fizika Show bemutatja a mindennapi életünkben oly fontos természettudományokat. A komoly dolgokat szórakoztató, érdekes formában tárják a gyermekek elé. 
 
Barabás Villa 
 
11-én nem csupán zene és móka, de ökotudatos, játékos tanulás fogadja a kicsiket és a nagyobbakat is. Remekül fognak szórakozni a Hahó együttes interaktív koncertjén.
Két nappal később folytatódnak a környezetvédelemmel kapcsolatos témák. A Klímabarát esték sorozat most az okosotthon témáját járja körbe. Részletesebben is bemutatnak néhány korszerű, fenntartható eljárást.
 
15-én a Whiplash című amerikai filmdrámát tekinthetjük meg, amiből kiderül, milyen nehézségek várnak egy fiatalemberre, ha Amerikában a világ egyik leghíresebb zeneiskolájában akar megtanulni dobolni. 18-án a Vincellérházban, a Mesekuckóban Dömök Edina fogadja a mesék és a szép történetek szerelmeseit.

25-étől tekinthetjük meg Rutkai Bori kiállítását. Mielőtt megnyitnák a Majd, ha piros hó esik! című tárlatot, Bori és Dániel András közös rajzolásra hívja a gyerekeket és a felnőtteket. A kiállítás megnyitóját családi diszkó követi. Az énekes-dalszerző Bori mesefestményeit január 20-ig nézhetjük meg.
 
27-e és december 5-e között egy egészen különleges kiállítást is megnézhetünk. Kollár-Klemencz László a műanyag kerti székek életével foglalkozik. Ugyanezzel a címmel egy novelláskötete is megjelent.

29-én egy egészen különleges színházi produkció lepi meg a nézőket. Az Affér Színház Gyakori kérdéseket dolgozott fel. Olyanokat, amelyeket az emberek névtelenül internetes fórumokon tettek fel egymásnak. Mindegyik mögött érdekes emberi történetek rejtőznek.

Hegyvidéki Kulturális Szalon

A megújult hegyvidéki kulturális létesítmény programjai közül a hónap elején a Kulisszák mögött előadására híjuk fel olvasóink figyelmét. Szebényi Ágnes közreműködésével a magyar filmművészet és a színházi élet egyik ikonikus alakjával, Bessenyei Ferenccel ismerkedhetünk meg közelebbről. Évtizedeken keresztül meghatározta a hazai színpadot tudásával, tehetségével, makulátlan ízlésével és lenyűgöző kisugárzásával. 5. és 11. között érdemes megtekinteni Takách Ágnes nagyszerű kiállítását, a Táncvarázst.

6-án a Derűs percek Dolnával következő rendezvényén fellép a Kazinczy Ferenc-díjas Takács Bence Ervin és a művész zenésztársai. Ugyanezen a napon az Irodalmi Szalonban Gérecz Attila 1956-os mártír verseit mutatja be Tamáska Jánosné magyartanár.

12-én Kíváncsi Kata tárja elénk A kínai agyaghadsereg titkát. 14-én Kosztolányi Dezső és a magyar nyelv kapcsolatát mutatja be Korompay Klára nyelvtörténész. 20-án a Zene-fere Klubban Bojta Zsuzsanna énekművész és Kovács Zalán László tubaművész lép fel. 23-án folytatódik Götz Nándor zenés irodalmi sorozata. A téma ezúttal Márai Sándor és a Nemzeti Filharmonikusok.

Jókai Klub

4-én az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozataira emlékeznek meg. Mécseseket gyújtanak, és ünnepi műsorra kerül sor a Polgármesteri Hivatal előtt.

16-án lép fel az Eichinger Trió. Bemutatják első lemezüket, melynek címe: A legöregebb Bambi lovag. Igazi ínyencség a kortárs jazz, a rock, a latin és a funk zene kedvelőinek.
10-én újabb rituális transztánc élményben lehet része azoknak, akik eljönnek Fekete Erika és Mondok Árpád programjára.

Várkert Bazár

A főváros különleges ékszerdobozának tartott intézményben 7-éig megtekinthetjük a képző- és iparművészeti egyetemeken frissen végzett hallgatók munkáit az Entrée 2018 kiállításon. 
7-én David Bowie arcairól vetítenek filmet. Másnap a Várkert Moziban a Hitleri diktatúra művészet-üldözését eleveníti fel a Hitler kontra Picasso című film.  10-én idegenvezetők várják azokat, akik szeretnének többet megtudni Erzsébet királynéról, Magyarország szerelmeséről. 

15-én a Fotóhónap 2018 keretében kortárs hazai alkotók munkáit tekinthetjük meg. A kiállítás címe A fotográfia anatómiája. Ugyancsak ekkor nézhetjük meg Győri Andrea Éva performatív munkáit. Képein fontos szerep jut a női intimitásnak, vágyaknak és fantáziának.

27-én egy igazi irodalmi csemege következik. Két költőóriás, Babits Mihály és Pilinszky János születésnapjáról emlékeznek meg irodalomtörténészek és színészek. A háziasszony Juhász Anna.

29-én a Rejtélyes történelemsorozat harmadik része arra a kérdésre keresi a választ, hogy hétszáz évvel ezelőtt tényleg kihalt-e az Árpád-ház.

Ajánló