Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2017-02-22

Hangolja újra az újévi fogadalmakat!

Hangolja újra az újévi fogadalmakat!

Mostanra már biztosan kiderült, hogy a szilveszterkor kitűzött fogadalmak közül melyik állta ki az idő próbáját. Ha nem túl hosszú a lista, és ettől lelkiismeret-furdalás gyötör bennünket, most érdemes újragondolni az eredeti célkitűzéseket – lehet, hogy némelyik már nem is olyan fontos?

Mi volt a gond?

A fogadkozást leggyakrabban egy-egy szokásunk megváltoztatásának igénye hívja életre – valamit, amit eddig csináltunk, ezután nem szeretnénk, vagy éppen fordítva, új dolgokat szándékozunk elkezdeni. Idegrendszerünk és elménk szempontjából ez akkor is pont ugyanolyan nagy falat, ha csak kevesebbet, többet vagy másképp szeretnénk valamit csinálni, hiszen eddig nem ehhez volt hozzászokva, agyunkat tehát gyakorlatilag ilyenkor is újra kell programozni. Nem csoda, ha a folyamat során a legnagyobb terveink is elvéreznek. Egyszerre ráadásul legfeljebb csak egy dolgon tudunk hatékonyan változtatni – egy új szokás kialakításához legalább egy hónap szükséges, ha minden nap foglalkozunk az adott dologgal. A legjellemzőbb buktató ezért, hogy túlvállaljuk magunkat. Nem baj, ha összeírjuk, mi minden tenné jobbá az életünket, de a változtatnivalókat osszuk el egész évre! A sikerhez muszáj lesz rangsorolni céljainkat, ezért célszerű kiválasztani azt, amelyik éppen a legjobban foglalkoztat minket. Ha például korábban szeretnénk felkelni reggelente, akkor csak azzal foglalkozzunk, és csak utána fogjunk hozzá a dohányzásról való leszokáshoz.

Lényeges a pontos célkitűzés

A fogadalmak elbukása ezen kívül sokszor a homályos megfogalmazásból ered: a "szeretnék lefogyni, egészségesebben enni, többet olvasni" tipikus esetei ennek. A pontos és részletes célkitűzés nagyon fontos, hiszen innen fogjuk tudni, hogy elértük, amit akartunk, és ha közben lankadna a lelkesedésünk, ez jelenti majd a fényt az alagút végén. Mielőtt bárminek nekiállnánk, írjuk össze részletesen és pozitívan megfogalmazva vágyunkat. Hány kilót szeretnénk leadni, milyen könyveket akarunk elolvasni, hetente hányszor fogjunk egészséges turmixszal indítani a napot és így tovább. Természetesen a fogadalmak mértékével is jobb a földön maradni. Inkább kisebb szakaszokban lépdeljünk a cél felé, így hamarabb és sokkal több sikerélmény ér majd bennünket, ami a további változásokhoz is sok erőt tud adni. Határozzunk meg napi és heti célokat is az adott területen (mondjuk naponta fél órát fogok olvasni lefekvés előtt), de maradjunk a realitás talaján, ami valahol ott van, ahol kilépünk a komfortzónánkból, tehát kihívásnak, de egyben azért teljesíthetőnek érezzük elhatározásunkat.

Jutalmazás és visszaesés

Új szokásaink foganatosítását viszont a legtöbbször általában éppen mi aknázzuk alá. Először is azzal, ha olyasmit fogadunk meg, amivel valamilyen külső körülménynek próbálunk megfelelni. Ha kizárólag a párunk kedvéért kezdünk például sportolni, garantáltan nem lesz elég motivációnk. Ilyenkor legjobb elengedni ezeket a tételeket a listáról, vagy megkeresni a saját inspirációnkat hozzá. A jutalmazás ennek az egyik legjobb módja. Hölgyeknél gyakran beválik, ha csinos edzőruhákkal lepik meg magukat egy-egy sikeresen teljesített hét végén, de ez tulajdonképpen bármi lehet, a lényeg, hogy eljuttasson a célig. Ha visszaesést tapasztalunk, akkor sem kell kétségbe esni, sőt! Ez minden bizonnyal be fog következni az egy hónap alatt, érdemes erre is felkészülni – egy-egy betervezett csalónap miatt még nem bukjuk el a fogadalmat, ezért ne ostorozzuk magunkat, együk meg azt a sütit, de akkor tegyük élvezettel!

A lényeg, hogy próbáljuk meg a változás alatt is élvezni a dolgot, hiszen éppen arra törekszünk, hogy az adott tevékenység később mindennapjaink részévé váljon.

Kapcsolódó HEGYVIDÉK kártya elfogadóhelyek: 
https://hegyvidekkartya.hu/elfogadohelyek/ SZABADIDŐ | SPORT

Ajánló
Ajánló
Imposztor-szindróma - Ha úgy érzi, nem elég jó

Imposztor-szindróma - Ha úgy érzi, nem elég jó

"Nem vagyok elég jó!" - ismerős ez az önkorlátozó mondat? Korunk egyik legelterjedtebb problémája...

Hogy legyünk azok, akik mindig is lenni akartunk?

Hogy legyünk azok, akik mindig is lenni akartunk?

Életünk során sokan eltávolodunk a gyermekkorunkban önmagukról kialakult képtől, ám ennek nem...

Adjon 30 napot az intuícióinak!

Adjon 30 napot az intuícióinak!

A nyári szabadság alatt több szabadidőnk van, amikor magunkra is jobban odafigyelhetünk....