Bátor újítások – repülőtér a vízen 1.rész

Napjainkban mind jobban kirajzolódik a következő évtizedek egyik nagyon fontos és világméretű trendje. A távoli földrészek szegény országaiban ugyanúgy százezrek kelnek útra, hogy a nagyvárosokban kezdjenek új életet, mint a legfejlettebb ipari társadalmakban. A kiváltó okok persze mások. 
 

A közlekedés központi kérdés

Ez a folyamat valószínűleg még évtizedeken keresztül folytatódni fogsz. Az újkori népvándorlásnak, a jelentős embertömegek összezsúfolódásának megvan a maga negatív környezeti hatása. Nem is mindenütt tudják megoldani az új városlakók emberhez méltó otthonhoz juttatását. Komolyan megterheli a környezetet az ő ellátásuk élelmiszerrel, ivóvízzel, energiával. Egyre komolyabb kihívást jelent az új városrészekben keletkező hulladékok eltávolítása vagy feldolgozása. A nagyvárosok vezetőinek érdemes alaposan megfontolni, hogyan oldják meg a következő nemzedék életét meghatározó közlekedési kihívásokat is.

A szegény országokban ez elsősorban a közúti közlekedést jelenti, míg Földünk fejletett régióiban egyre fontosabb szerep jut a közlekedés egy korábban nem annyira jelentős ágának. Ma már ugyanis nap mint nap nem százezrek, hanem emberek millió ülnek repülőgépre.

Új korszak – új kihívások

A repülés történetének első száz éve során a légiközlekedés a gazdagok kiváltsága volt. A repülőgépek az első pillanattól kezdve komoly környezeti rizikót jelentettek, és a fenyegetés mértéke nagyságrendekkel megnőtt a 21. század hajnalán. Ahogyan erről már korábban írtunk* a légiközlekedés rendkívül komoly hasznot hajt, ezért a nagy világcégek igyekeztek és mind a mai napig igyekeznek új, egyre környezetbarátabb technológiákat kifejleszteni. A mai utasszállítók lényegesen csekélyebb mértékben terhelik a környezetet, mint az elődeik mondjuk, ötven évvel ezelőtt, csakhogy ma már sokkal több van belőlük!
 

Ráadásul ma már nemcsak maguk a repülőszerkezetek jelentenek környezeti kihívást, hanem az egyre nagyobb területű repülőterek. Mindenekelőtt a gazdag országok nagyvárosai szembesülnek azzal a problémával, hogy a régi repülőtereik egészen egyszerűen nem tudnak megbirkózni a megnövekedett forgalommal. Ez a nehézség mindenekelőtt Európában és a Távol-Keleten, Japánban jelentkezett. Ezeken a helyeken az első nemzetközi repülőtereket a főváros vagy a nagyobb városok közvetlen közelében alakították ki. Amikor Budapesten, Londonban, Párizsban lerakták az első légikikötők alapkövét, a városok még sokkal kisebbek voltak. A lakosság számának gyors gyarapodásával viszont újabb és újabb lakónegyedek bújtak ki a földből. Az utcák és a házak elérték, sok helyen pedig körbenőtték a terminálokat, a felszállópályákat.

Ez a helyzet senkinek sem jó. A dübörgő gépek miatt nem lehet aludni, megrepednek a falak, és gyakran kerozintól bűzlik a levegő. Persze a légikikötők üzemeltetőinek is megvan az okuk a „panaszkodásra”, hiszen a repülőtereket körbevevő sok ház miatt nincs lehetőségük a terjeszkedésre. Márpedig a növekedés sok helyen a gazdasági siker elengedhetetlen feltételének tartják. A régi repülőterek környékén – a környezetszennyezés dacára – aranyáron kínálják a beépíthető telkeket. Ráadásul az üzemeltetők mind gyakrabban találhatják magukat a bíróság előtt. A szomszédjaik beperelik őket az elviselhetetlen zaj vagy bűz miatt.

Ugyanakkor viszont a fapados légitársaságok miatt ma már azok is szívesen ülnek repülőre, akik korábban nem engedhették meg maguknak ezt a luxust. Ha kellő időben vásárolunk magunknak jegyet, akkor Budapestről olcsóbb elrepülni Londonba egy hosszú hétvégére, mint karácsony előtt átmenni vonattal Bécsbe megnézni az adventi vásárt.
Európában sok helyen azzal próbáltak megoldást találni erre a problémára, hogy polgári repülőterekké alakították át a hidegháború vége után feleslegessé vált katonai légibázisokat. Ezek azonban nagyon messze vannak a városok központjaitól. Autóval vagy busszal néha másfél, két óra alatt lehet eljutni hozzájuk. Persze előfordulhat, hogy beáll a forgalom, és az egyre idegesebb utasokat szállító busz órákat araszol a dugóban. A kocsikból, buszokból pedig végig ömlik a kipufogógáz csúnyán megterhelve a repülőgéptérre vezető utak környezetét.

Valamilyen más megoldásra van tehát szükség. Olyan repülőterekre, amelyek közel vannak a belvároshoz, de nincsen mellettük lakóövezet, így igény esetén fejleszthetők. A nagyvilágban néhány szerencsés helyzetű város fejlesztő mérnökei éppen ezért fordultak a közeli óceán vagy tenger felé. Merészen, vízre épült repülőterekről álmodtak.

 

Cikkünk második részében bemutatjuk, hogy konkrétan milyen nehézségekkel jár egy korszerű, viszonylag környezetkímélő repülőtér megtervezése, felépítése és üzemeltetése. Kiderül az is, milyen veszélyekre kell számítani, ha valaki az óceánba épít új légikikötőt.