Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-02-13

Vissza a természetbe: állatok visszavadítása egykori élőhelyükre

Vissza a természetbe: állatok visszavadítása egykori élőhelyükre

Tél végén is sokan vállalkoznak erdei kirándulásokra. A Budai Tájvédelmi Körzet festői szépségű hegyei és völgyei egész évben várják a látogatókat. Amikor a Hegyvidék túraútvonalain, erdei ösvényein sétálunk, nem vagyunk egyedül. A magasból, de lentről az avarból vagy a fák ágai mögött rejtőzve láthatatlan szemek figyelik minden lépésünket. Az erdeinkben sok ezer féle állat honos. 

 
Télen mindenekelőtt emlősökkel és madarakkal találkozhatunk, ám ahogy melegebbre fordul az idő, egyre gyakrabban láthatunk hüllőket, kétéltűeket, rovarokat és pókokat is. Nem kell tőlük megijedni, rémülten elfutni, ám ugyanakkor nagyon is helyénvaló a megfontolt viselkedés, az óvatosság.

Néhány hét múlva, amikor az erdő népe megérzi a tavasz beköszöntét, felbukkannak az első újszülött kisállatok. Márciusban egy külön cikkben visszatérünk arra, mit lehet, és mit nem szabad tenni, ha mondjuk aranyos, csíkos hátú kismalackákkal, eltévedt őzikékkel, rókakölykökkel vagy kisnyulakkal találkozunk. 
 
A legfontosabb szabályt persze minden környezetvédő, erdőjáró ember jól ismeri; nem szabad hozzányúlni az állatokhoz, összefogdosni őket. Akkor sem, ha egyébként nagyon barátságosan viselkednek, sőt odajönnek hozzánk. Megtörténhet ugyanis, hogy egy olyan példány akadt az utunkba, amelyet csak nemrég vadítottak vissza eredeti életterébe.

Annak ugyan minimális az esélye, hogy a XII. kerület hegyei között esetleg szabadon kószáló barna medvével találkozzunk, ám az elmúlt néhány hónap során igencsak figyelemre méltó hírek érkeztek Székelyföldről. Az ott élő emberek pontosan tudják, hogy „a medve nem játék”. Súlyos, sőt talán életveszélyes hibát követ el az, aki a rengetegben talált medvebocshoz odaszalad, ölelgetni kezdi, mert azt hiszi, hogy egy eleven plüssmackót hozott az útjába a jószerencse. Nemrégiben Nógrád megyéből jelentették, hogy ismét felbukkant ott is az európai barnamedve. Az első példányok valószínűleg a határ túloldaláról vándoroltak be hozzánk.
 
Felelősségteljes munka

Az elmúlt néhány évszázad során Európa erdeiből számos őshonos faj eltűnt. Bár a nagyvadak, például a szarvas vagy a bölény vadászata az uralkodók kiváltsága volt, a koronás fők egymást követő nemzedékei és a sok főúr előszeretettel hódolt a vadászat szenvedélyének, de közben megritkították, sőt kiirtották számos nagytestű állat populációját. Közép-Európa nagy részéből eltűnt a farkas, a medve, a hiúz, az európai bölény.

A természet kényes, sok százezer év alatt kialakult egyensúlyban működik, egy-egy faj kiesése komolyan veszélyezteti a többi lényt is. Nemcsak az állatokat, hanem a növényeket, és végső soron minket, embereket is, hiszen mi sem vagyunk kívülállók.

A helyzet sajnos az utóbbi százötven évben sem javult. Az iparosítás, a lakosság lélekszámának megnövekedése miatt beszűkült az állatok élettere. A környezetszennyezés is komoly veszélyt jelent. Szerencsére ma már nagyon sok kortársunk tisztában van azzal, mennyire fontos a környezet, így a páratlanul szép magyar táj, és az egyedülálló, fajokban oly gazdag kárpát-medencei ökoszisztéma megóvása. A lelkesedésen túl a sikerhez odaadó, nagy odafigyelést igénylő, lelkiismeretes munkára is szükség van.
 
Rabságban születtek

A múlt század második felétől kezdve egyre több helyen próbálkoznak azzal, hogy az állatkertekben, vagy messzi országokban született példányokkal pótolják egy adott területről eltűnt faj tagjait. Közben oda kell figyelni arra is, hogy az emberek között felnevelt állat ne jelentsen veszélyt vadon élő társaira. Baj lehet, ha olyan betegség kórokozóit hordozza magában, amire a szabadon született példányok nincsenek felkészülve. A betegségeket vagy káros mutációkat hordozó egyedek több nemzedéknyi időre bajba sodorhatják egy-egy terület vadállományát.

Az állatok visszatelepítése a világ számos táján hozott eredményt. Így térhettek vissza a szakállas saskeselyűk az Alpokba, a hód Németországba, a hiúz a német és a svájci erdőkbe. Az ősi lengyel tölgyeseket járva már egyre több helyen találkozhatunk európai bölénnyel is. A világ más részeiről is hallhatunk sikereket. Rabságban született orángutánok élnek őseik földjén Indonéziában. A mongol sztyeppéken újra szabadon vágtathat a Przsevalszkij-ló. Észak-Afrikában pedig rengeteg dámgazella tért vissza a Száhel-szaharai térségbe. Bár a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listája még mindig nagyon hosszú, de néhány fajt a környezetvédők áldozatos munkájának köszönhetően már nem fenyeget a kihalás veszélye.

 
Nem könnyű feladat

A szakemberek repatriációnak hívják azt a folyamatot, amikor gondos előkészítés után állatokat telepítenek vissza a vadonba. Az ilyen visszavadítások sikere elképzelhetetlen volna a pontos tervek nélkül. Az állatkertben született példányok egy része ugyanis gyorsan elpusztulna, ha csak úgy kitennék őket az erdő kellős közepén. Sokkal hatékonyabb ennél az ún. „szelíd” visszaengedés. Ilyenkor a példányokat lépésről lépésre szoktatják vissza eredeti környezetükhöz.

Általában a siker jele, ha a visszavadított állatok nagy része megéli a következő párzási időszakot. Attól kezdve ugyanis már rá lehet bízni őket a természet útmutatására. Az újjáélesztett populáció fokozatosan növekedni kezd, és újra belakja a területet, ahol korábban éltek. Jó példa erre, ami Európában több helyen is történt a hódokkal. A préme miatt sok helyen kiirtott állatot évtizedes munkával sikerült visszatelepíteni egykori életterébe, ahol hamarosan kiderült, mennyire hasznos ez az „új lakó”. A hód ugyanis hozzájárul ahhoz, hogy a környezetében rengeteg állat- és növényfaj találjon otthonra. A folyóvizekben épített gátjaival kisebb tavakat hoz létre, ahová visszatérhetnek a rég látott növények és állatok. A szakemberek szerint azokon a területeken, ahol újra honosak a hódok, akár száz százalékkal is több madárfaj élhet, mint korábban.

Az állatok többsége, mindenekelőtt a kicsinyek elképesztően aranyosak. Komoly önfegyelmet igényel, hogy ne fogdossuk, ne simogassuk őket. Súlyos hiba volna ugyanis, ha túlságosan függővé válnának az embertől. Az az állat nehezen tér vissza a természetbe, aki megszokta, hogy nem kell vadásznia, keresgélnie, erőfeszítéseket tenni a táplálékáért, mivel mindent kényelmesen megkap a gondozóitól.

Ráadásul a rossz beidegződések veszélyeztethetik az állatok életét is. Bajba kerülhetnek, ha azt hiszik, hogy minden ember ugyanúgy a barátjuk, mint az állatkertben vagy a vadasparkban a gondozójuk volt. Gond lehet abból is, ha az ilyen állat váratlanul odamegy egy erdei túrázóhoz. Ha a kiránduló megijed, sikoltozni kezd vagy kapkod, az könnyen balesethez vezethet. Ugyanakkor a veszélyeztetett fajok fogságban felnevelt tagjainak visszatelepítése a természetbe még mindig nagyon jó módszer az élővilág sokszínűségének megőrzésére. Kellő odafigyeléssel jó eredményeket lehet elérni. Így ma már távolról sem álom, hogy a budai erdőkben sétálva egy szép napon gyermekeink olyan állatokat is megpillanthatnak, melyekkel utoljára Mátyás király idején találkozhattunk.

Ajánló
Ajánló
Csak egy Földünk van! – környezetvédelmi világnapok az új esztendőben

Csak egy Földünk van! – környezetvédelmi világnapok az új esztendőben

A híradásokat nézve ma már nyilvánvaló, hogy az emberiségnek komolyan foglalkoznia kell a...

Tippek a zöldebb irodáért

Tippek a zöldebb irodáért

Manapság világszerte rengeteg ember dolgozik íróasztal mögött, és sokan közülük talán...

Nálunk jó méhnek lenni – Hegyvidék, a méhek Paradicsoma

Nálunk jó méhnek lenni – Hegyvidék, a méhek Paradicsoma

A kertjeinkben zümmögő apró méhekre nem csak azoknak van szüksége, akik szeretik a friss,...