Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2019-03-11

Zümmögő barátaink – méhbarát kerület lesz a Hegyvidék

Zümmögő barátaink – méhbarát kerület lesz a Hegyvidék

Egy szép nyári napon a Budai-hegyekben kirándulva vagy a kertünk virágai között szétnézve gyakran hallhatunk halk, zúgó hangot. Szorgalmas méhek gyűjtik a nektárt, hogy mézet készítsenek belőle. A globális problémák azonban veszélybe sodorták e parányi lények életét. A méhek fennmaradása mindannyiunk közös érdeke, a Hegyvidéki Önkormányzat éppen ezért úgy döntött, hogy lakóhelyünket az itt élő emberekkel összefogva méhbarát kerületté változtatja.

Az emberek mindig is szerették az édességet, a finom ételeket. Mielőtt azonban széles körben elterjedt volna a cukor, évezredeken keresztül szinte kizárólag mézzel tudták megédesíteni az ételeiket és az italaikat. A méh volt az egyetlen olyan rovarfajta, amelyet a nagyvilág számos földrészén nagy gonddal őrzött és ápolt az ember. Az apró, szárnyas jószágok zümmögése hozzátartozott a nyárhoz. Mesék és versek szóltak a méhek szorgalmáról.
 
Bár mostanában elsősorban cukorral és más, ehhez hasonló anyagokkal adunk édes ízt a süteményeknek, a teának, a kávénak, a méhek továbbra is fontosak maradtak. Éppen ezért sokan felkapták a fejüket, amikor pár évvel ezelőtt a méhészek, majd pedig a környezetvédelmi szakemberek is megkongatták a vészharangot.

Veszélybe került ugyanis a világ méhállománya. Számos országban figyeltek fel a szakemberek arra, hogy csökkent e hasznos rovarok száma, és egész régiókból tűntek el. A jelenség sokkal veszélyesebb annál, mint ahogy azt az első pillanatban gondolnánk. A méhek megmaradásától nem csupán a finom méz függ, hanem az egész emberi faj túlélése!
 
A világvége árnyékában

A méhek ugyanis nem csupán mézet készítenek, hanem a nektár begyűjtése közben beporozzák a növényeket. Az elmúlt évtized során azonban mind erőteljesebben érvényesültek a klímaváltozás hatásai. Sok helyen került veszélybe a biológiai diverzitás, a tápláléklánc és az addig jól működő ökoszisztémák.

Az IUCN Vörös Listája felsorolja a veszélyeztetett fajokat, a listán pedig ma már a méhek is ott szerepelnek. Hogy mennyire fontosak az emberiség számára, azt már a zseniális gondolkodó, Albert Einstein is felfedezte. Ezeket a vészjósló szavakat mondta: „Az emberi fajnak legfeljebb négy éve marad az után, hogy a méhek kihalnak”. 

Einstein nagyon is jól látta a helyzetet. Bár számos állatfaj – rovar vagy madár – is részt vesz a növények beporzásában, a virágok és a fák körülbelül nyolcvan százalékát a méhek porozzák be. Eltűnésüknek drámai következményei lehetnek.

Ha nincs méh, akkor nincs beporzás és nincsen gyümölcs sem. Ez félelmetes láncreakciót válthat ki. Éhen halnak azok a fajok, amelyek gyümölcsökkel táplálkoztak. Ha ők eltűnnek, akkor éhhalál várhat azokra az állatokra is, amelyek fölöttük állnak a táplálkozási láncban. 
 
Összefogás a siker titka

A méhek eltűnése veszélybe sodorhatná a meggyet, az almát, a barackot, valamint eltűnhet a körte és a cseresznye is. Belegondolni is rossz, hogy ez milyen következménnyel járna a hazai tájra és az egészséges táplálkozásra. A kamra polcáról pedig nem csupán a méz tűnne el, de például a lekvár és a kávé is. A fogyasztható déli gyümölcsök száma ugyancsak lecsökkenne.

Mindezek miatt érthető, hogy szerte a világban miért tesznek jelentős erőfeszítéseket az emberek azért, hogy elhárítsák a bajt. Komoly összefogásra és erőfeszítésre van szükség, mert számos veszélyes tényező ellen kell fellépnünk.

A globális felmelegedés nem kedvez a méheknek. A szárazság ugyanúgy végzetes lehet számukra, mint a mind gyakoribb tavaszi hideghullámok. Gondot jelent a vegyszerek, a gyomirtók túlzásba vitt használata. Időnként fertőző betegségek sújtanak le a méhekre, vagy új paraziták kínozzák őket.

Gondot jelent, ha valahol kivágják a gyümölcsfákat, a helyükre pedig olyan növényeket ültetnek, amelyeknek nincs viráguk. Táplálék híján a méhek is éheznek, legyengülnek, és egyre kevésbé tudnak ellenállni a klímaváltozás következményeinek.
 
Méhbarát kerület

A Hegyvidéki Önkormányzat felismerte, hogy a méhek és a hasonló beporzó rovarok elengedhetetlenül fontosak az ökoszisztéma számára. Éppen ezért azt a célt tűzte ki, hogy közös erővel, az itt élőkkel összefogva méhbarát kerületté tegyék otthonunkat. Ebben segítséget kaptunk Ljubljana városától. Szlovéniában ugyanis méhészek, iskolák, egyetemek, kulturális intézmények, nagyvállalatok, de még bevásárlóközpontok bevonásával is sikerült létrehozni egy jól működő partnerséget.

Minden résztvevő a maga módján védi és segíti a méheket. A szlovén szakértők tanácsokat adnak partnereiknek abban, hogyan lehet Ljubljanához hasonló módon sikeres projektet elindítani. A Hegyvidéken kívül lengyel, portugál, olasz és görög városok is bekapcsolódtak a közös erőfeszítésekbe.
 
További információk

Az előre mutató tervek megvalósítását elősegíti, hogy hazánkban rendelet szabályozza a méhek védelmét. Mi magunk is tehetünk a kertünkben zümmögő kis jószágok érdekében.

Egy következő cikkben erről részletesebben is beszélünk, ha addig szeretne még többet megtudni a méhek védelméről és a kerületi önkormányzat környezetvédelmi erőfeszítéseiről, akkor érdemes kapcsolatba lépnie a Hegyvidéki Zöldirodával. 
 
Itt találja őket:
 
Cím: 1126 Budapest, Kiss János altábornagy u. 43–45., földszint
Tel.: +36 70 938 8474
+36 1 224 5900/ 5907-es mellék
Email: zoldpont@hegyvidek.hu
 
Ügyfélfogadás:
Hétfő: 13.00–17.30
Szerda: 8.00–12.00 és 13.00–16.00
Péntek: 8.00–12.00

Ajánló
Ajánló
A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

Érdemes elsétálni a Böszörményi útra, és megnézni kerületünk első közösségi zöldterületét, a...

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Napjainkban egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, éppen ezért megnyugtató érzés lehet, ha ennek...

Komposztálás kisokos

Komposztálás kisokos

Sokszor hallhatjuk azt a kifogást a környezetszennyezés kapcsán: ugyan mit számít ez a kevés kis...