Napnyugat Expressz – A kelet csodái

Augusztus 25-én a Nyugat és a Kelet ütközésének lehetünk a szemtanúi a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A darab nem a fényűző álmokról, hanem a valódi élet kihívásairól szól. Arról, hogy milyennek látják a kelet-európaiakat vagy éppen a balkániakat a nyugati országok lakói. Izgalmas kérdésekre kaphatunk választ, és a nagyváradi Szigligeti Színház előadásának megtekintése után saját magunkról is többet tudhatunk meg.

A Nagyváradi Állami Színház Bihar megyében működik. A 2011-ben újjászervezett Szigligeti Színház a régió legfontosabb magyar kulturális intézménye. A feladata, hogy gondoskodjon az itt élő több százezer magyar kulturális igényeinek kielégítéséről. Innen érkezik Budapestre Zakariás Zalán rendező csapata.

Balkáni álom

Nem véletlen, hogy Matei Vişniec drámaíró, költő és újságíró művét hozták magukkal. Vişniec 1956-ban született Bukovinában. Bukarestben járt egyetemre, ahol történelemből és filozófiából szerzett diplomát. Hasonlóan sok millió honfitársához, nagyon hamar a távoli, elérhetetlennek tűnő nyugat felé fordult a tekintete. A hetvenes években azonban nem volt könnyű kiszabadulni Romániából.

Vişniec egy évtized alatt nyolc színdarabot, jó pár forgatókönyvet és nagyjából húsz rövidebb művet írt, közben pedig megtanult franciául. Hamar be kellett látnia, hogy a szülőföldjén nem terem számára babér. Hiába ontotta ugyanis magából a jobbnál jobb műveket, a cenzúra jóvoltából egyetlen darabja sem jelenhetett meg.

Ugyanakkor lassacskán felfigyelt rá a nagyvilág.

1987-ben végre felülhetett a darabja címében szereplő Napnyugat Expresszre, hogy Párizsba utazzon, ahol azonnal politikai menedékjogot kért.

Bukás és siker

Ahhoz, hogy Vişniec „próféta” lehessen a saját hazájában, először össze kellett omlania a román diktatúrának. Míg erre várt, letelepedett Franciaországban, felvette a francia állampolgárságot és nyelvet váltott, már nem románul, hanem franciául írta a darabjait. A diktatúra bukását közvetlenül megelőző időszakban Londonba költözött, és a BBC román nyelvű adásának a munkáját segítette.

Ma ő számít a legnépszerűbb román színpadi szerzőnek. Előfordult, hogy egy időben több mint harminc darabját játszották az ország különféle színházaiban.

1996-ban Temesváron tizenkét társulat közreműködésével tartották meg a Vişniecről elnevezett kulturális fesztivált.

Újságíróként a francia rádió nemzetközi adásában dolgozik. Termékeny drámaírónak bizonyult az új hazájában is. A művet nem csupán Franciaországban, de az USA-ban, Németországban és Olaszországban is bemutatták.

Kitörési kísérlet

Ilyen háttérrel nem csoda, hogy Vişniec pontosan tudja, milyen mély a szakadék a nyugat és a kelet között. Merész asszociációs játékba kezd: a Napnyugat Expressz épp ellenkező irányba száguld, mint a világhírű Orient Expressz. Ez utóbbin kalandokra vágyó gazdag nyugatiak ülnek, akik szeretnék megismerni a napkelet csodáit. Csakhogy Budapest és Isztambul között a sínek a Balkánon át vezetnek. Európának ezen részéből több az első világháborúig Magyarországhoz tartozott. Ez is az oka annak, hogy Zakariás Zalán rendező és a társulata egy országhatárt átlépve kénytelen otthonról hazatérni.

A Balkánon is sokan ülnek vonatra. Ők másról álmodnak, mint az Orient Expressz utasai. Az életükben központi szerep jut a megélhetés miatti szorongásnak.

A színpadon a szemünk láttára veszi kezdetét egy különös filmforgatás: felvillannak előttünk a jól ismert közhelyek és sztereotípiák. A filmesek mesterséges világában azonban megjelennek a hétköznapok világát bemutató történetek.

Megismerkedhetünk a kivándorlókkal, az utcazenészekkel, az utcalányokkal és a futtatóikkal, valamint egy álomvilágban élő vak öregemberrel. Az előadás erőssége, hogy rávilágít, miben különbözik a nyugatiak világlátása a keleti emberekétől. Égtájakon és kultúrákon át vezet a történet, hogy egységes képet adjon a mindenütt otthonra találó, boldogságra váró emberről.

A magyar kultúra végvára

A Nagyváradi Színház épülete a 19. század utolsó évében nyerte el a ma is ismert alakját. Neves bécsi szakemberek terve alapján idősebb Rimanóczy Kálmán építész váltotta valóra a környéken élő színházrajongók álmát.

A nagyváradiak korábban is szerettek volna állandó kőszínházat építeni maguknak. Elsősorban anyagi okok miatt 1820 körül, majd egy nemzedéknyi idővel később is csak a helyszín kiválasztásáig jutottak, pedig a városban mindig is pezsgett a színházi élet.

Háromszáz évvel ezelőtt is működött itt iskolai színkör, láthattunk latin nyelvű operát és német nyelvű darabokat. A Fekete Sas vendéglőben kolozsvári színészek vendégszereplésével kezdődött a magyar nyelvű színházi élet a nagyvárosban. A nagyváradiak imádták a színpadot: városuk a magyar színművészet központjának számított. Fellépett itt többek között Blaha Lujza, Újházi Ede, sőt Jászai Mari is.

Az első világháború után sokáig csak nehezen lehetett magyar darabokat megnézni. Az épület a román kulturális szövetségek irányítása alá került. 1949-ben államosították, sokáig az Állami Magyar Színház nevet viselte. 1955 óta a teátrum két szekcióval működik.

Magyarul a Szigligeti Társulat művészei adnak elő darabokat. Az előadásokat magyarul játsszák, és román nyelvű felirattal kísérik, hogy mindenki megérthesse őket. A társulat nagy erőssége, hogy három lábon áll: megvan a maga prózai, tánc- és bábtagozata.

Fontosnak tartják, hogy valós párbeszéd folyjon az alkotók és a műveket befogadó közönség között. Munkásságukat érdemes folyamatosan figyelemmel kísérni.