Lenyűgöző zsenik – Nietzsche és Munkácsy

Nietzsche és Munkácsy élete nem volt könnyű. Bár a maguk területén mindketten bekerültek a legkiemelkedőbb alkotók közé, jócskán volt részük viharokban, megpróbáltatásokban. Ráadásul túl azon a sok kellemetlenségen, amit életük során a saját koruk zúdított rájuk, mindkettejük megítélése felült a történelmi ideológiák hullámvasútjára, és az utókor felől zúdult rájuk a dicséret mellett kritika és bírálat is.

Bősze Ádám zenetörténész, az egykori ferences rendi szerzetes hosszú évek óta törekszik arra, hogy az egyetemes és a hazai kultúra legnagyobb alakjait szokatlan szempontból megvizsgálva mutassa be a közönségnek. A zenekritikára szakosodott és több műsor elkészítésében vett részt. Adásait gyakran lehetett hallani a Bartók Rádióban is.

A Nietzschét és Munkácsyt bemutató előadásra eredetileg egy évvel ezelőtt került volna sor, ám a sors ugyanúgy közbeszólt, mint a filozófus, író és a festő élete során. Bősze Ádám alaposan átgondolta, hogy kiket tegyen egymás mellé. Nietzsche és Munkácsy látszólag teljesen eltérő életutat futott be és más volt az életstratégiájuk is. Közös bennük azonban az, hogy mindketten jó néhány megpróbáltatáson mentek át, és igencsak problémás a megítélésük, a kulturális utóéletük. Nehézségeik dacára kápráztató életművet hagytak maguk után, ami miatt a mai napig csodálattal adóznak irántuk. További közös pontjuk, hogy ízig-vérig a 19. század második felének gyermekei voltak. Friedrich és Mihály is 1900-ban hunyt el.

Munkácsy a nemzeti Panteonunk legnagyobb művészei közé tartozik, az életét nagyon jól ismerik az olvasók, ezért cikkünkben most Nietzschét járjuk körül alaposabban.

 

Sokan tisztelték – sokan utálták

Friedrich Nietzsche 1844-ben született, kilenc hónappal volt fiatalabb Munkácsy Mihálynál. Az utókor zseninek tartotta, de nem tudták megítélni, hogy a jó oldalon állt-e, avagy eszméivel a sötétség erőit szolgálta.

Munkásságának egyes elemeit a baloldali anarchisták ugyanúgy nagyra tartották, mint más részeit a nácik. Nietzschéből lehetett volna átlagos német filológus, ókorszakértő, a kispolgári hétköznapokba remekül beilleszkedő egyetemi tanár. Ő azonban szembefordult a világgal, és elszántan ment a maga útján. Eközben óriási jelentőségű filozófussá, nagyhatású gondolkodóvá vált, mellesleg költőként és zeneszerzőként is színvonalas műveket alkotott. Egy dolog azonban hiányzott az életéből: a siker.

Hiába írta forradalmi műveit, nem érhette meg, hogy azok eljussanak a szélesebb tömegekhez. A pályája csúcsán súlyosan megbetegedett, majd egyre jobban eluralkodott rajta a téboly. Egy évtizeden keresztül teljes szellemi sötétségben vegetált, miközben végre felfedezte a világ. Dán és amerikai szerzők népszerűsítették a műveit, amelyek az új évszázadban egyre több rajongóra találtak odahaza is.

 

Nehezen érthető, nehezen szerethető

Sokrétű és nehezen megragadható munkássága zavarba hozta az olvasóit. Kezdetben a baloldal és az anarchisták figyeltek fel rá, mert tetszett nekik, hogy az egyházat támadja. Ekkoriban éppen a konzervatív erők akarták betiltani. Nem ők voltak az utolsók, akik ilyesmivel próbálkoztak. 1945 után Nietzsche neve ismét felkerült a tiltólistára, csakhogy akkor már azért akarták betiltani, mivel a munkássága felkeltette a náci mozgalom érdeklődését is. Hitler valószínűleg olvasta néhány könyvét, és többször is elment a Nietzschének emléket állító múzeumba. Előszeretettel használta a filozófustól átvett kifejezéseket.

A hatvanas években viszont azt vetették Nietzsche szemére, hogy Karl Marxszal és Sigmund Freuddal együtt aláásta a polgári vallásos európai gondolkodást. Nem csoda, hogy a különféle szélsőséges erők örömmel forgatták a műveit. Nietzsche szembefordult az európai demokráciák számos alapértékével, és úgy vélte, a felvilágosodás eszméi semmitmondók, az emberek egyenlősége nevetséges, a tömeget pedig felesleges műveltté tenni, mert a kultúrának egyetlen feladata van: a géniuszok táplálása. 

 

Vihart aratott

Megkérdőjelezte a kereszténység dogmáit és elutasította az elfogadott morális rendszert. Az akarat filozófusaként olyan sorokat vetett papírra, amelyek elnyerték a két világháború között teret nyerő nácik rokonszenvét, míg az anarchistáknak az tetszett, hogy tagadta a fennálló álomrendet és el akarta venni az államapparátustól a nép vezetésének jogát. Munkái tele vannak dühvel, indulattal, olyan szlogenekkel, amelyeket könnyű kiragadni és egy szélsőséges politikai mozgalom szolgálatába állítani.

A halálát követően elképesztő hatást gyakorolt az európai közgondolkodásra. Gyakorlatilag nincs olyan 20. századi gondolkodó, író vagy lélekbúvár, akinek ne kellett volna szembesülnie vele. Volt, aki támogatta, sokan pedig küzdöttek a nézetei ellen.

1914 után már Németországban is másképp olvasták a műveit. A konzervatív erők rájöttek, hogy kifejezetten kedvelik. Főművét, az Im-ígyen szóla Zarathustrát sok tízezer fiatal katona kezébe nyomták, mielőtt kiterelték volna őket a világháború vágóhídjára. Franciaországban, a Dreyfus-per során a jobboldal a zsidókat és a baloldali erőket bélyegezte meg Nietzsche híveként.

Negyedszázaddal később viszont éppenséggel az antiszemiták között számított népszerűnek.

Nietzsche művei először 1919-ben jelentek meg magyarul. A múlt század második felében csak nehezen lehetett hozzájuk jutni, majd a rendszerváltást követően a legtöbbjük, még az Im-ígyen szóla Zarathustra is visszakerült a könyvesboltok polcaira.

Október 14-én a MOM Kulturális Központban Bősze Ádám és László Ferenc e nyughatatlan és tragikus sorsú zseni pályafutását vetik össze Munkácsy Mihály életművével, romantikus realizmusával.