Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-12-02

A legendás díva és a nagy mesemondó

A legendás díva és a nagy mesemondó

A MOM Kulturális Központban decemberben is folytatódik Bősze Ádám és László Ferenc Páratlan párok ismeretterjesztő sorozata. A 20. század két kiemelkedő művészét, Maria Callast és Kormos István magyar irodalmárt – Vackor szülőatyját – ismerhetjük meg az év utolsó hónapjában.


A sorozat legújabb részében két olyan alkotót mutatnak be, akik rövid életük dacára a maguk területén bekerültek a legkiválóbbak közé. Maria Callas, a görög származású, amerikai szopránénekesnő és Kormos István költő, író és szerkesztő esetén jogosan beszélhetünk párhuzamos életrajzról. Mind a ketten 1923-ban születtek, és alig ötvenhárom évesen, 1977-ben hunytak el.

Bősze Ádám és László Ferenc közös sorozatában nem véletlenül keres effajta egybeeséseket. A tudományok, a művészetek eltérő területén alkotók életútját összehasonlítva ugyanis érdekességekkel teli korrajzot vázolhatnak fel. Ahogy már korábban írtuk, így kerülhet párba a díva a költővel, a festő a filozófussal, az író a karmesterrel vagy éppen a táncosnő a zeneszerzővel. Remek szórakozást, közös gondolkodást és az intellektuális felfedezés lehetőségét ígéri e párok bemutatása.
 
Az isteni primadonna

Szüleink nemzedéke jól ismerte Maria Callas nevét. A görög származású, de Amerikában született énekesnő hangjának a vasfüggöny sem állhatott útjába. Itthon ugyanolyan népszerű volt, mint Nyugaton. A rajongói szerint nem csak a hangja volt varázslatos: Maria a színpadra született, és drámai képességeivel királynőként uralkodott a nézőtér fölött.

Az élete jó néhány váratlan fordulattal volt tele. Még a szülei vándoroltak ki Amerikába, ám a válásuk után a kislány kénytelen volt hazatérni Görögországba. Páratlan hangjára már ekkor felfigyeltek. Hamarosan már az athéni Operaházban bűvölte el a közönséget. A világháború megpróbáltatásai őt sem kímélték, ezért visszatért az USA-ba. Ekkor a büszkesége sodorta bajba. Énekelhetett volna New Yorkban a világhírű Metropolitanben, ám nem tetszett neki a felajánlott szerep, ezért ismét hátat fordított Amerikának.

A nagy áttörésre csak két évet kellett várnia. Veronában egyszerűen berobbant az opera világába. Sztárként is képezte magát. Három oktávban képes volt énekelni, és gyakorlatilag minden szerepet el tudott játszani. Elhalmozták meghívásokkal, kitüntetésekkel, díjakkal. A hiúsága és a heves vérmérséklete miatt azonban gyakran került bajba. Fellépéseit nemcsak lelkes kritikák, de hatalmas botrányok is kísérték.

Az ötvenes évek végén már a világ egyik leghíresebb opera-énekesnőjének számított, a felső tízezer és az arisztokrácia tagjai között forgott. Kapcsolatba került a világ egyik leggazdagabb emberével, Onasszisz görög milliárdossal, emiatt versengés kezdődött Maria Callas és Jackie Kennedy között. 

Gondot jelentett, hogy nem tudta jól megválogatni a barátait és az ellenségeit. Vetélytársai gyakran ellene hergelték a közönséget, és a pletykalapok is szívesen írtak Callas szeszélyességéről. A milánói Scala intendánsa annyira utálta, hogy egy előadása végén ráengedte a függönyt, és az énekesnőért tüntető közönséget erőszakkal űzte ki a színházból.
Maria Callas csodálatos örökséget hagyott maga után. Több mint 40 operában szerepelt, hozzájárult ahhoz, hogy rég elfeledett művek születhessenek újjá, és a hangjával még ma is csodálattal tölti el az opera rajongóit.
 
Cselédsorból a rivaldafénybe

Kormos István irodalmár nevét a nagyvilágban nem ismerik olyan sokan, mint a híres opera-énekesnőjét, ám itthon az irodalomkedvelők egymást követő nemzedékei nagyra tartották a munkásságát. Születésekor még nem lehetett sejteni, hogy egyszer irodalmi díjakkal kitüntetett költő, író és műfordító lesz belőle. A szülei szegény napszámosok voltak a közeli földesúr birtokán. Az apjával nem volt jó kapcsolata, így a vigaszt és az otthont elsősorban a nagyszülők jelentették. A második világháború végén kénytelen volt elköltözni tőlük, mivel egy bombatámadás során megsemmisült a lakásuk. Alig 20 éves volt, amikor a háború elől a versírásban keresett menedéket.

1945 után jól beilleszkedett az új rendszerbe, amelyik kitörési lehetőséget biztosított számára. Az ötvenes években kiteljesedett irodalmi munkássága. Érdeklődött a népköltészet iránt, és több orosz mű magyarra fordításában vett részt. Hasonlóan Callashoz, Kormos István sem tudta jól megválogatni a barátait, a társait. Az első feleségétől négy év után elvált és a második házassága is csupán nyolc esztendeig tartott.

Szerette az élet szép dolgait, és csak nehezen tanúsított önmérsékletet. Ez a „bohém” stílusa vezetett a házasságai megromlásához. A hatvanas években lehetőséget kapott arra, hogy Nyugatra menjen. Hosszú időt tölthetett el Párizsban. Itthon és külföldön egyaránt több irodalmárral, költővel, szerkesztővel ismerkedett meg. 

Egy idő múlva meghasonlott a felnőtteknek szánt irodalommal. Évtizedeken át csakis a gyerekeknek írt. A legkisebbek a mulatságos Vackor-történetek miatt ismerik a nevét. Párizsi önkéntes száműzetésével véget ért a második házassága is. Ezt követően sokáig Nagy Cécile műfordító volt a párja. Hazaérkezése után nehezen tudott beilleszkedni az itthoni hétköznapokba.

A kiutat egy új házasság jelentette. Sokáig Péter Márta művészettörténész szüleinek egyik szobájában élt az ifjú pár. Élete akkor ért révbe, amikor végre saját lakást kaptak. Utolsó munkái hazai lapokban jelentek meg. Mindvégig erősen kötődött a szegényekhez, és a maga különleges népi, szürrealista módján írt. Rengeteg mesével ajándékozta meg a gyerekeket. Vackor és barátai mellett a Pincérfrakk utcai cicák bizonyultak népszerűnek. 1977 őszén infarktusban hunyt el, és a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.

A Bősze–László páros kettejük életútját hasonlítja össze. Kiderül, milyen göröngyös volt itthon, nálunk és a távoli Nyugaton a siker csúcsára vezető út. Két tanulságos életrajz várja mindazokat, akik szeretnének közelebbről is megismerkedni e két szokatlan, ám emberi, gyakran esendő, de mindhalálig érzelmekkel teli szívű hírességgel.
 
Jegyinformációk

Jegyek kaphatók a momkult.jegy.hu oldalon, az Interticket hálózatában, valamint a MOMkult jegypénztárában.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...