Az ördög hegedűse – Paganini-est a MOMkult-ban

Ha valaki szeretne többet megtudni a romantika korszakának zenei életéről, annak január 10-én érdemes ellátogatni a MOMkult-ba, ahol a Czifra György emlékév programsorozat keretében Bősze Ádám zenetörténész vizsgálja meg a múlt legkiemelkedőbb muzsikusait, ezúttal Niccolo Paganinit. Ez a hegedűművész, zeneszerző a korszak azon kevés sikeres zenésze közé tartozott, akiket már a kortársaik is elismertek, és elhalmoztak tisztelettel, kitüntetésekkel és pénzzel.

Erejével egy egész nemzedéket elbűvölt, és példájával művészek egész sorának, Liszt Ferencnek, Johannes Brahmsnak és Robert Schumann-nak is megadta a világhír felé vezető kezdő lökést.

 

A fekete macska gyermeke

Antonio Paganini szatócs nem vetette meg a szerencsejátékokat. A férfi szükség esetén fizikai munkát is hajlandó volt végezni a genovai kikötőben, vagy ha úgy hozta a sors, akkor ügynökösködött. Mindeközben tehetséges zenésznek is számított. Amatőrként, de jól játszott mandolinon és hegedűn. Amikor 1782-ben megszületett harmadik gyermeke, Niccolo, senki sem sejthette, hogy a fiúcska az élet minden területén túl fogja szárnyalni az apját, és dicsőséget hoz az egész városnak.

A leendő hegedűvirtuóz a Fekete macska közben látta meg a napvilágot. Niccolo gyermekkorára a szegénység és a betegségek nyomták rá bélyegüket. A városállamokban az élénk tengeri kereskedelem miatt gyakori vendégnek számított a sok járvány.

Niccolo sokat szenvedett a kanyaró, a vörheny és a tuberkulózis miatt. Egész életében szenvedett a köhögéstől, a szemgyulladástól és a hegedűjátékot megnehezítő ízületi fájdalmaktól.

Apja nem örült annak, hogy a fia ennyit betegeskedik. Antoniónak azonban elég éles volt a szeme ahhoz, hogy felfedezze Niccolo tehetségét. Éppen ezért megtanította mandolinon és hegedűn játszani. Úgy döntött, hogy a fia tehetségére alapítja a család boldogulását. Szigorú volt, következetes és néha már kegyetlen. A tízéves kisfiú úgy érezte, hogy a családja iránti kötelesség rabja.

 

Viharos ifjú évek

1789-ben kitört a francia forradalom. Bár ekkor még nem sokan sejthették, ennek következményeit hamarosan az olaszok is a saját bőrükön tapasztalhatták. A háború még távolinak tűnt, amikor Antonio megértette, az ő tudása kevés a gyermek további fejlesztéséhez. Attól kezdve a busás anyagi haszon reményében egyfajta menedzserként állt a fia mellett: Parmába vitte, ahol országos hírű művészektől tanulhatott.

Közben az olaszok egyre többször hallották egy francia tábornok, bizonyos Bonaparte Napóleon nevét. Franciaország új ura hamarosan lángba borította Genovát is. A Paganini családnak többször el kellett menekülnie az otthonából. Hol a franciák, hogy az angolok támadtak rájuk.

Kihasználva a háború zűrzavarát, a fiú kitört az apja szigora alól, ám örökölte Antonio rossz szokásait és szenvedélyeit is. Két éven át csak keveset zenélt, annál többet kártyázott, és hamarosan már hírhedt szoknyavadásznak számított. Több szerelmi kalandja kavart botrányt.

Ezek közül a legnagyobb az volt, amikor intim kapcsolatba került Napóleon húgával. Paganini Toscanában mutatkozott be a hölgynek. Egyetlen találkozás is elég volt ahhoz, hogy egymásba szeressenek. Ezt követően jól fizető állást kapott az udvari zenekarban, és nemsokára kamaraszólista lehetett. Kapcsolatuk jó pár éven keresztül tartott. A hercegnő nagyvonalúan megtette szeretőjét a firenzei udvari csendőrség kapitányának, amit Paganini szerelmes duettekkel hálált meg.

A sikerei dacára sem tudott kilépni az apja árnyékából. Végig támogatta a családját, ám Antonio egyre több pénzt zsarolt ki belőle. Amikor béke honolt Itáliában, az országot járta, és a legnagyobb városokban is fellépett. Milanóban megismerkedett Rossinivel. A rossz híre azonban mindenhová elkísérte. A szemére vetették, hogy szenvedélybeteg, részeges és erkölcstelen. Egy kiskorú lány elcsábítása miatt börtönbe is került. Később felmerült, hogy meggyilkolta a feleségét és az egyik szeretőjét. Közben Napóleont legyőzték, és Itália elindulhatott az olasz nemzeti egység felé.

 

Elismert nagymester

Paganinit nem viselte meg egykori pártfogóinak a bukása. Ahol fellépett, mindenütt elvarázsolta a közönséget. Francia, német és lengyel művészekkel koncertezett együtt. Metternich herceg Bécsbe hívta, de Rómában ugyanúgy ünnepelte a közönség, mint Nápolyban.

Bár a vagyona folyamatosan gyarapodott, régi betegségei miatt sokat szenvedett, és gyakran támadtak igen komoly gondjai fiatal szeretői miatt.

Csupán a húszas évek végén kezdett ismét koncertezni. XII. Leó pápa hamarosan lovagi címet adott neki. Több európai uralkodót ismert meg, például az osztrák császárt, a szász fejedelmet és a porosz királyt. Weimarban találkozott Goethével.

Fellépéseire elzarándokoltak a korszak legnagyobb zenészei, köztük Liszt Ferenc is. Sokat szerepelt: Angliában egy év alatt több mint 130 koncertet adott. A harmincas évek végén hazatért a szülőföldjére, és egyre visszavonultabban élt.

1840-re teljesen megrendült az egészségi állapota, és végül 57 éves korában hunyt el. A hatóságok megtiltották a temetését, és csupán három évvel később helyezhették örök nyugalomra. Az egyház csupán 1876-ban rehabilitálta. A pármai temetőben azóta mauzóleum őrzi az emlékét. Munkásságával nagy hatást gyakorolt Liszt Ferencre.