Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2022-04-28

Letűnt korszakok vonzásában – a Downton Abbey sikere

Letűnt korszakok vonzásában – a Downton Abbey sikere

Az utóbbi években több, az 1800-as, 1900-as években játszódó sorozatot is láthattunk, és volt köztük olyan, ami a mozivásznon is sikert aratott. Ilyen az Angliában játszódó, amerikai–brit koprodukcióban készült Downton Abbey, amely hat televíziós évad után két mozifilmfolytatást kapott. A második mozifilm a napokban került a Cinema MOM Mozi filmvásznára.


A sorozat a Crawley család kitalált történetén keresztül mutatja be 1912-től a brit történelemre hatással lévő nagy pillanatokat, kezdve annak az évnek az egyik meghatározó eseményével, a Titanic elsüllyedésével, továbbá a szerencsétlenség miatt fiúörökös nélkül maradt arisztokrata család és szolgálóinak életébe is bepillantást enged. 

Boldog békeidők

Az első világháború előtti éveket sokszor nevezik boldog békeidőknek, de ez inkább csak a közép- és felsőbb osztályok életvitelében volt tapasztalható. Ahogyan a sorozatból is kiderül, a szolgálók és az alsóbb osztályok sorsa ebben az időszakban sem volt rózsás. Az első világháborúval azonban az arisztokrata szereplők romantikus álmai is szertefoszlottak, a valóság a nagybirtok falain belül más megvilágításba helyezi az élet dolgait.

Downton Abbey-t nem éri közvetlen támadás, azonban a hadkötelezettség mindenkire vonatkozik, így a fiatal és középkorú férfiak nagy része bevonul a hadseregbe. Nem mindenki tér vissza, és azok, akik szerencsésen átvészelik a hadviselést, nem ugyanolyan emberként mennek vissza korábbi életükbe. 

A sorozatban a személyes sorsok tükrében láthatjuk az első világháborún kívül az olyan brit és világtörténelmi eseményeket, mint a spanyolnáthajárvány, az ír függetlenségi harc vagy az általános választójogért folytatott küzdelem. A helyszínből adódóan azonban a brit társadalmi átalakulás kap fő hangsúlyt, ahol a munkásosztály felemelkedése szembesíti az arisztokráciát kiváltságaik fenntarthatatlanságával és az ezzel járó új társadalmi szerepvállalásokkal.

Hétköznapok és ünnepek

A sorozathoz hasonló családregények egyik fő vonzereje, hogy a kitalált szereplők valóságon alapuló hétköznapjaiba kaphatunk betekintést, így a tévét vagy a mozivásznat nézve szinte mi is ott lehetünk az adott korszakban. Lesznek kedvenceink, és a jó forgatókönyvnek köszönhetően mindig akadnak negatív szereplők, akiket ugyan nem kedvelünk, azonban tudjuk, hogy nélkülük kevésbé lenne izgalmas a történet.

A hétköznapok ismétlődő rutinjai (mint például a szigorú asztalterítési szabályzat, vagy az urak olvasására szánt The Times lapjainak kivasalása) mellett az 1910–1920-as évek brit arisztokráciájának ünnepnapjai káprázatosak voltak, és ez a háború utáni időszakban is folytatódott. A sorozatban több esküvőt, ló- és autóversenyt is láthatunk, amelyen a hölgyek és az urak a legújabb divat szerinti frizurával, méretre szabott ruhákban és az elhagyhatatlan kalapcsodákkal a fejükön jelennek meg. 

A hatodik, befejező évadot még egy karácsonyi különkiadással is megkoronázták, de ezzel a televíziós sorozat véget ért.

Folytatás a filmvásznon

A 2010 és 2015 között több mint 120 millió televíziónézőt a képernyők elé szögező, és ezzel a brit televíziózás legsikeresebb sorozatának számító Downton Abbey a sorozat befejező része után négy évvel egy mozifilm formájában kapott folytatást. 

A film címe Downton Abbey (2019), amiben a szereplőgárda változatlan maradt, a történetben pedig a Crawley család és a szolgálatukban álló személyzet a Downton-birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az év 1927, amikor V. György angol király és Mária királyné látogatja meg a birtokot. A hírre az egész ház felbolydul, és a szinte már megszokottnak tekinthető botrányok, románcok és intrikák kibontakozása mellett az események olyan fordulatot vesznek, amelynek hatására egész Downton jövője veszélybe kerülhet.

A filmet a sorozat eredeti alkotója, Julian Fellowes írta, és az eredeti szereplők közül az emblematikus nagyasszonyt játszó Maggie Smith mellett Hugh Bonneville, Laura Carmichael, Jim Carter, Raquel Cassidy, Brendan Coyle, Michelle Dockery is feltűnik. A film fogadtatása (több mint 194 millió dollár bevétel és 84 százalékos értékelés a Rotten Tomatoes oldalon) után az alkotók egy újabb mozifilm elkészítése mellett döntöttek, amelyet az idén áprilisban mutatnak be. 

A Downton Abbey: Egy új korszak (2022) történetében az egyébként mindig békés birtok élete Violet talányos bejelentésének hatására bolydul fel, miszerint a lány birtokába került egy pazar villa a festői, dél-franciaországi tengerparton. A karakterek jelleméből adódóan a család egyik része kalandvágyón azonnal a napsütésben gazdag új vidék felé veszi az irányt, azonban az otthon maradók élete sem maradhat nyugodt. Egy nagymenő filmproducer ugyanis úgy dönt, hogy Downtonban szeretné leforgatni legújabb sikervárományos alkotását.

A nézők számára oly kedves szereplőgárda a második mozifilm kedvéért is visszatért, és ezúttal csatlakozik hozzájuk Hugh Dancy, Laura Haddock, Nathalie Baye és Dominic West is, akik segítségével a készítők egy remek humorú, nosztalgikus hangulatú, izgalmas, romantikus mozifilmet álmodtak vászonra.

A film a Cinema MOM moziban 2022. április 28-tól látható.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...