Két nagyszerű operettszerző – Offenbach és Sullivan

Európában a francia Becsületrend számít az egyik legjelentősebb kulturális elismerésnek. A lovagjai között számos lenyűgözően érdekes személyiséget is találhatunk. Közéjük tartozik a romantika korának két óriása, a mind a mai napig óriási népszerűségnek örvendő francia Offenbach és a brit Sullivan is.

Bősze Ádám és alkotótársa, László Ferenc tudományos ismeretterjesztő sorozatában a két nagyszerű alkotó pályafutását hasonlíthatjuk össze. A következő év tavaszáig az operett műfaja áll az előadások középpontjában. E műfaj mind a mai napig elevenen él földrészünk kulturális fellegváraiban. Ki ne ismerné Fedák Sári, Lehár Ferenc vagy Honthy Hanna nevét?

A MOMkult rendezvényein a fülünk hallatára elevenedik meg a világhírű budapesti és bécsi operettszerzői iskola, illetve az ugyancsak jelentős angolszász és francia operett is. Megtudhatjuk, milyen mélyre nyúlnak a műfaj gyökerei, és tanúi lehetünk a különféle nagy korszakoknak, sőt, az első musicalek születésének is.

Bősze és László nagy gonddal választja ki az egyes előadások főszereplőit: az operett fordulatokban bővelkedő történetét nem is lehetne másokkal kezdeni, mint Offenbachhal és Sullivannal.

 

A franciák óriása

Az 1800-as évek elején Algériában, majd a francia matrózkocsmákban óriási népszerűségnek örvendett egy zabolátlan és akkoriban igencsak merésznek számító táncforma, a kánkán. Nemsokára már az arisztokraták palotáiban és a polgárok szalonjaiban is felléphettek – persze csak gondosan behúzott függönyök mögött – a lábukat magasra dobáló, szoknyás szépségek. III. Napóleon uralkodása idején az izgalmas tánc mindenhová eljutott, majd 1858-ban meghódította a színpadot is.

Ebben óriási szerep jutott az Orfeusz az alvilágban című operettnek, melynek szerzője nem volt más, mint a Németországból francia földre bevándorló Jacques Offenbach.

Az elegáns, üdítően friss szellemiségű, de a gúnyolódástól sem visszariadó művek szerzője 1819-ben született, vagyis huszonhárom évvel volt fiatalabb Arthur Sullivannél. Mindketten azzal írták be a nevüket a muzsika képzeletbeli aranykönyvébe, hogy nemcsak rengeteg, óriási népszerűségnek örvendő művet írtak, de megújították a műfajt, és egyes alkotásaik – mint Offenbach kánkánja – mind a mai napig a közönség kedvencei.

A kölni zsinagóga kántorának fia már kisgyermekként feltűnt elképesztő tehetsége miatt. Tizennégy évesen a legelőkelőbb párizsi zeneiskola diákja lehetett, ám hamarosan ráunt a magolásra és attól kezdve a maga útját járta. Élete nagy célkitűzésének azt tekintette, hogy a saját műveivel nyűgözze le a közönségét. Kezdetben gordonkaművészként ért el szép sikereket, de hamarosan már zeneszerzőként is számontartották. Nem voltak illúziói az élettel kapcsolatban.

Bár sok szörnyűséget tapasztalt, mégis jókedvű szellemességgel állított tükröt korszaka nézői elé. Megújította az operettet, és saját iskolát teremtett. Az 1860-as években jutott fel a pályafutása csúcsára, ám a karrierje kis híján megtört, amikor a poroszok elfoglalták Párizst és letaszították a trónjáról III. Napóleont.

A sors azonban kegyes volt Offenbachhoz. Élete végén ismét népszerűvé vált, és a darabjainak egy részét napjainkban is telt ház előtt játsszák.

 

Viktória királynő kedvence

Az olasz származású Mary Coghlan valószínűleg nem gondolta volna, hogy második gyermekéből egy szép napon a francia Becsületrend lovagja lesz, és Angliában is méltónak találják arra, hogy a sir Arthur Sullivan nevet viselje. Ez utóbbiban fontos szerepet játszott a tény, hogy az ír gyökerekkel is rendelkező zeneszerző darabjai elnyerték Viktória királynő tetszését, és az uralkodó attól kezdve ügyelt arra, hogy a fergeteges humorú darabok zeneszerzője gond nélkül összpontosíthasson az alkotómunkájára.

A kis Arthur apja egy katonazenekar vezetőjeként szolgált. A gyermek tizenhárom éves korában alkotta meg az első saját művét, majd bekerült a legnevesebb angol zeneiskolákba és még Németországban is tanulhatott. Bár a kortárs komolyzene nagy reménységének tartották, mégis kénytelen volt fiatalon templomi orgonistaként dolgozni. A pályafutása 1871-ben gyökeres, kedvező fordulatot vett.

Ekkor írta meg első darabját szerzőtársa, W. S. Gilbert szövegére. Elképesztően termékeny szerzőnek bizonyult. Napjainkban mindenekelőtt a Gilberttel együtt írt operái ismertek. Legnépszerűbbnek a Mikádó és a Kalózkaland számít. Idős korában a legbefolyásosabb angol operettszerzőnek tartották, és a műveit nem csak a királyi család szerette, de a hatalmas birodalom minden nagyvárosában, és Amerikában is telt ház előtt játszották.

Amikor ötvennyolc éves korában elhunyt, az egész birodalom meggyászolta. Mulatságos elemekkel teli, sajátos stílusú előadásmódja miatt a későbbi zeneszerzők egymást követő nemzedékei is példaképüknek tartották. Hasonlóan Offenbachhoz, zenei örökségének legcsillogóbb ékkövei mind a mai napig a közönség kedvenceinek számítanak. 

Október 27-én nem csak a zenerajongókat várják számos meglepetéssel a MOM Kulturális Központban, hanem mindazokat, akik szeretnének még többet megtudni a 19. század pezsgő és izgalmas kulturális életéről.