A szénbányából a világhírbe – Csohány Kálmán grafikusművész

1947-ben fáradt bányászok jöttek elő a nagybátonyi bányából. Akkor még nem tudhatták, de ekkor jött fel velük utoljára a felszínre az egyik munkatársuk, Csohány Kálmán. A huszonéves fiatalember élete ugyanis nemsokára váratlan fordulatot vett. Még abban az évben sikeres felvételi vizsgát tett a Képzőművészeti Főiskolára. A legjobb magyar művésztanárok irányítása alatt az egykori szénbányász az egész világnak megmutathatta a tehetségét.

 

Küzdelmes ifjúkor

Március 22-én délután fél háromkor az ő munkásságáról tart előadást a Hegyvidéki Kulturális Szalonban Kallós Judit művészettörténész, a Hegyvidéki Galéria művészeti vezetője. Jó oka van annak, hogy az ismeretterjesztő program középpontjában Csohány Kálmán áll, ugyanis e férfi élete útmutatással szolgálhat. Az 1925-ben egy Nógrád megyei városban, Pásztón született művész életútja ugyanis példa arra, hogy egy tehetséges ember lehet próféta a saját hazájában, ha elszánt és mindenáron valóra akarja váltani az élete nagy álmait.

A múlt század hetvenes éveiben Csohány Kálmán a hazai grafikusművészet meghatározó egyéniségének számított. Rajongói csodájára jártak az egyedi hangvételű, balladai tömörségű műveinek. Csohány elismert művészként sem felejtette el mindazt, amit a magyar vidéktől kapott Nógrádban, Erdélyben, Pásztón és Nagybátonyban. Élete végéig bensőséges viszony fűzte az egyszerű falusi lakossághoz.

Dacára annak, hogy korán megmutatkozott a tehetsége, hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a szénbányából átmehessen a Képzőművészeti Főiskolába. Kezdetben egyedül a nagymamája támogatta művészeti próbálkozásait. Ő volt az első szemtanúja annak, hogy a kis Kálmán megrajzolta élete első portréját.

Az útja Pásztóról Salgótarjánba vezetett. Európában már javában tombolt a II. világháború, amikor leérettségizett. Édesapja tisztában volt azzal, hogy fiát bármelyik pillanatban behívhatják katonának, épp ezért elküldte a gyereket Csíkszentmártonba. Fent a havasok között dolgozott favágóként. Innen indult haza 1946-ban Magyarországra.

 

Elszántan egy új világban

Otthon rettenetes hírek fogadták. Meghalt az édesanyja és a nagymamája is. Hadifogságba esett apjáról nem tudhatták, hogy életben van-e. Kálmánra maradt, hogy felnevelje a kishúgát. Először a vasútnál végzett fizikai munkát, majd Nagybátonyban beállt bányásznak. A két testvér élete akkor sem lett könnyebb, amikor hazajött az apjuk. Az öreg Csohány ismét megnősült, de az új feleség elűzte a két gyereket az otthonukból. Az örömöt a két félárvának az jelentette, hogy a lány munkát kapott, a fiút pedig nemcsak a főiskolára, de a kollégiumba is felvették.

A művészeti élet politikai vezetőinek jól jött, hogy a tehetséges ember a bányából került az iskolapadba. A tanárai, Ék Sándor, Hincz Gyula és Koffán Károly nagyra tartották érettsége és lenyűgöző illusztrációs készsége miatt. 1952-ben diplomázott le. Megnősült, és úgy döntött, hogy a fővárosban marad. A könyvkiadók hamar felfigyeltek rá. Csohány Kálmán nagyszerű képekben örökítette meg Tamási Áron, József Attila, Kassák Lajos, Radnóti Miklós, Csokonai Vitéz Mihály vagy éppen Weöres Sándor alkotásait. Egész életében vonzódott a népmesékhez és a balladákhoz.
 

Sokat kirándult a Mátra és a Cserhát vadregényes tájain. Ihletet merített a hegyvidékből, és felidézte magában, milyen volt Erdélyben favágóként dolgoznia. Műveiből erő áradt, és az illusztrációiból világosan érződött, tudja, milyen erőfeszítéseken mentek keresztül a részkarcain látható hősök. Munkásságáért 1964-ben, majd 1967-ben is Munkácsy Mihály-díjat kapott. Alelnökként a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségében képviselte alkotótársait.

A tudását örömmel osztotta meg másokkal. Élete végéig a Képzőművészeti Szakközépiskolában dolgozott tanárként. Bár Budapesten hunyt el, az volt a kívánsága, hogy Pásztón, a szülővárosában helyezzék örök nyugalomra. Nevét nemcsak itthon, de 1952 óta külföldön is jól ismerik. A hatvanas években a műveit Velencében is kiállították. A halála után egy évvel olasz rajongói emlékkiállítást szerveztek a tiszteletére. Életéről 2010-ben Elhagyott szárnyak címmel film is készült.

Csohány Kálmán pályafutását kerületünk kulturális életének ismert alakja, Kallós Judit mutatja be. A Hegyvidéki Galéria művészeti vezetője a két világháború közötti magyar festészet szakértője, emellett évek óta törekszik arra, hogy minél többen megismerjék a közeli múlt és a kortárs képzőművészet legjelentősebb alkotóit. Kallós Judit több hazai és külföldi kiállításnak, kulturális programnak volt a kurátora, irányítója és szervezője.

* A képek forrása: tarjanikepek.hu