Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2023-03-20

Kibeszélés – belülről kifelé szól

Kibeszélés – belülről kifelé szól

Egy újabb izgalmas produkció bemutatója látható a Lóvasúton március 24-én, amelyben egy színész és egy író-rendező, azaz Schell Judit és Réczei Tamás más színpadi műfajoktól eltérően színjáték helyett önmagukat adják.

A 2017-ben az egykori, műemléki védelem alatt álló lóvasút-végállomás épületének korhű rekonstrukciójával létrejött Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban az elmúlt néhány évben sokféle produkciót láthattunk, az egyszemélyes bábelőadástól a negyvenfős kóruskoncertig. A különleges atmoszférájú helyszín különleges előadásokat tesz lehetővé.

Az előadók

Schell Judittal a kerületben sétálva is találkozhatunk, hiszen a Jászai Mari-díjas érdemes művész évek óta hegyvidéki lakos. Jó néhány színpadi és filmszerep fűződik a nevéhez, játszott Jancsó Miklós Utolsó vacsora az Arabs Szürkénél és Koltai Lajos Sorstalanság című filmjében is, de Goda Krisztina könnyed hangvételű Csak szex és más semmi című filmjének is ő volt a női főszereplője.

Legutóbb a Thália Színház tagja, 2018–2021 között a színház művészeti vezetője is volt, miközben 2020-ban Spanyolországba költözött egy évre, majd 2021 nyarán hazaköltözve úgy döntött, hogy mind vezetőként, mind színészként otthagyja a színházat.

Ugyanebben az időszakban döntött a kecskeméti Katona József Színház művészeti pozíciójának otthagyásáról Réczei Tamás színházrendező, dramaturg, művészeti vezető, író, tanár, aki a produkció kapcsán a Hegylakó Magazin kérdéseire válaszolt.

Kibeszéljük

Hegylakó Magazin (HM): Hogyan kell elképzelni az előadást, mit takar a „kibeszélés” mint műfaj? 
Réczei Tamás: Kibeszéljük magunkat. Igaz, ezt eredetileg a hátunk mögött szokták mások megtenni, de mi most segítünk benne jó- és rosszakaróinknak egyaránt. Vagy ha a szó másik jelentését tekintjük, ki fogjuk beszélni magunkat, akár egy bizalmas barátnak, párunknak, vagy esetleg azon a tipikus ágyon az analízisben. Ki és hol tesz ilyet. Mi most a közönség előtt. 

HM: Mennyire vonja be a produkció a közönséget, mennyire interaktív?
R. T.: A tervünk az, hogy amennyiben a jelenlévők jól fogadják, amiket elbeszéltünk, akkor ott és helyben meghirdetjük a „közönségtalálkozót” is, és lehet tőlünk a hallottak után kérdezni.  

HM: Honnan jött az ötlet? Volt már hasonló magyar színpadon?
R. T.: Nem tudok róla, hogy lett volna. Az ötlet a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán fogalmazódott meg bennem, ahol önismeretet tanítok. Ott azt láttam, hogy a szakmai és magánéleti összefüggések kitesznek akár egy színművet is.

HM: A március 24-i bemutató után hol és mikor lehet még látni a produkciót?
R. T.: Reméljük, hogy a Lóvasúton. De már Debrecenből, egy pesti játszóhelytől és a Balatonról is kaptunk meghívást az estre.

Szerepek – nem csak a színpadon

A Szerepeink mögött (meg alatt, meg előtt) – kibeszélés produkció szándéka szerint az est során bárki végiggondolhatja az előadókkal együtt, hogy saját maga számára mit ad (vagy fed el?) a hivatása. Valamint azokra a kérdésekre is választ kapnak, hogy vajon valóban fájna-e a színpadi halál, a bánat, az életképtelenség, a magány. Kit láthatunk és érezhetünk át a színről? A karaktert vagy a színészt? Mennyi ebből a saját tapasztalat és mekkora a képzelet része?  

Mivel éri el a rendező, hogy a színész kitárulkozzon? Kikényszeríti, vagy előédesgeti belőle? 
És mi marad meg saját maguk számára a függöny legördültével, ha a színen úgymond már mindent odaadtak? Mivel távoznak a színházi estéről az alkotók villanyoltás után?

Jegyinformáció

Jegyek vásárolhatók online a lovasut.jegy.hu oldalon és személyesen az előadás előtt a helyszínen.

Ajánló
Ajánló
A tökéletesen sima bőr titka

A tökéletesen sima bőr titka

A lézeres kezelések jó szolgálatot tesznek a szépségápolás területén. Így például a világ első...

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

Ragyogjunk télen is! Bőrápolás a fagyos napokon

A téli időszakban a kipirosodó, száraz és viszkető bőr sokaknak gondot okoz, de a kellemetlen...

Szilveszter éjjel

Szilveszter éjjel

Az év utolsó napján, szilveszter éjjelén nem egyszerű hazajutni, ezért szétnéztünk, hogy itt a...