2023-05-04
Szabadtéri játékok: a fejlesztés eszközei

Sokszor előkerül a gyermekek fejlődésével kapcsolatban, hogy a felnőtteknek olykor triviálisnak tűnő játékok mennyire hasznosak a kicsik számára. Így van ez a játszóterezéssel is. Nézzük, melyik eszköz hogyan hat a gyermekekre!
A szabadtéri játékok többszörösen jótékony hatással vannak a gyerekek fejlődésére. Egyrészt a szabad levegőn végzett mozgás nagyon sok élettani folyamatra kihat. A testtartás, a csontozat erősödése, az izmok fejlődése és az idegrendszer számára is hasznos az önfeledt, a gyerek számára mégis olykor nehezebb, bonyolultabb mozdulatokat igénylő játék.
A testmozgás ráadásul fokozza az immunsejtek termelését. Bizonyos immunsejtek a mozgás hatására termelődnek, és mivel közben a vérkeringés is felgyorsul, ezért ezek az immunsejtek gyorsabban terjednek el a testben. A napsütésben pedig feltöltődik a szervezet D-vitaminnal is. A szabadtéri mozgásoknak köszönhetően tehát megalapozzuk gyermekünk immunrendszerének erősségét, ellenállóbbá válik a fertőzésekkel szemben, és közben a mozgása, idegrendszere is fejlődik.
A hinta fejleszti az egyensúlyérzéket

A beszédközpont pedig az egyensúlyközpont mellett található, ezért a beszédfejlődésre is hat a hinta. Ezért fejlesztik a figyelemzavaros gyerekeket sok különböző irányba való hintáztatással, illetve arra felépített gyakorlatokkal, de a beszédfejlesztésnél is a logopédiai gyakorlatokat kiegészítő terápia során hintázó mozdulatokat, játékokat is játszanak a gyerekek.

A homokozó is fontos területe a világ megismerésének. A homok egyik legnagyobb szerepe a taktilis érzékelésben van. A bőrünkkel való tapasztalatszerzés, azaz a tapintás a külvilág megismerésének és a test határai megtanulásának az eszköze. A tapintás, főleg a különböző anyagok megismerése nyomot hagy az idegrendszerben, és hatékonyabbá teszi a tanulást.
A hintázáshoz hasonlóan a homokozás és a gyurmázás is stimulálja az idegrendszert, és olyan területek fejlődhetnek általa, amelyekre nem is gondolnánk. A beszéd, az artikuláció, a gondolkodás. Emellett a homokozó a kreativitást, a szem-kéz koordinációt és a finomomtoros mozgást is fejleszti. Ezért érdemes előszedni a kedvenc kislapátot, és hagyni, hogy a csöppség jó alaposan összekoszolja magát!
A mászókák komplex fejlesztők

A labda az iskolai munkára is hat
A labdázás rengeteg területen fejleszti a kicsiket. A labda dobálása és rugdosása a szem-láb és a szem-kéz koordinációt segíti. A szem-kéz koordináció lesz később az iskolában az írás elsajátításának az alapja. A labda több szempontból is segíti különböző területek összehangolását, valamint a térlátást, a mozdulatok összekapcsolását, és javítja a reakció sebességét. Ezért egy kiadós labdajátékkal nagyon sok területen fejlődhetnek a gyerekek. Idővel a labdasportok a szociális készségeket is fejlesztik, a csapatban gondolkodást, az összedolgozást.
