2023-05-18
Irány a Margitsziget! – a Szabadtéri Színpad júniusi meglepetései
Az idén is megújult programmal várják az egyik legszínvonalasabb hazai szabadtéri színpadon a zenebarátokat és a színház szerelmeseit. A Margitszigeti Színházban klasszikus zenében, musicalekben, szórakoztató darabokban és a világ jó néhány részéről érkező táncművészek előadásaiban gyönyörködhetünk június folyamán.
A színházrajongóknak a nyár beköszöntével sem kell lemondaniuk kedvenc időtöltésükről, mert ilyenkor van a szabadtéri színpadok legfontosabb idénye. A fővárosban lakók különösen szerencsés helyzetben vannak, hiszen Budapesten nemzetközileg is elismert kulturális létesítmények várják az igényes nyári kikapcsolódásra vágyókat.
Az idén júniusban is érdemes lesz ellátogatni hazánk egyik legpatinásabb szabadtéri színpadára, a Margitszigetre. Láthatjuk a Nemzeti Filmharmonikus Zenekart, a Magyar Nemzeti Táncegyüttest, Báthory Erzsébet kalandjait, a 28. Duna Karnevált, Matteo Bocellit, és képzeletben ellátogathatunk Athénba, ahol a nyári napforduló idején, Szent Iván éjjelén tündérek bolondítják meg a város apraját-nagyját.
Egy nagyszerű nyitókoncert
Június 2-án, pénteken a Nemzeti Filmharmonikus Zenekar koncertje nyitja meg a Margitszigeten a nyári évadot. A csapat ezúttal is egy igazi virtuózzal áll a közönség elé. A hazai zeneszerető közönség jól ismeri Daniel Lozakovichot. A Svédországban született, ám belorusz és kirgiz származású csodagyerek az első koncertjét kilencéves korában adta az orosz karmester, Vlagyimir Szpivakov irányításával. Daniela lenyűgözte a közönséget, és a rajongói a mai napig állítják, hogy hegedűjátéka, kidolgozottsága és elmélyültsége páratlan a mai zenei világban. A fiatalember a legjelentősebb európai zenei központokban tanulhatott, válogatott mesterektől. Első nagylemeze 2018-ban jelent meg, amit hamarosan újabbak követtek.
Igazi érdekesség, hogy a fellépései során Rotschild báró saját hegedűjén, egy Stradivarius hangszeren játszik. Tudása miatt a huszonkét éves fiatalembert legendának, sőt a hegedű hercegének tartják. Júniusi fellépése a Margitszigeten azért is különlegesség, mert az egykori csodagyermek mostanra már beérett, és kidolgozottá vált a játéka. Az esti koncerten Káli Gábor karmester vezényli a Nemzeti Filmharmonikus Zenekart.
Izgalmas előadások
Két nappal később a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei állnak színpadra. Egy izgalmas tánc-színjátékban hajtanak fejet Petőfi Sándor előtt. A legnagyobb létszámú hazai hivatásos táncegyüttes ezúttal amatőr táncosokat is felhív maga mellé a színpadra. A magyar néptánc és népzene szép hagyományait is felhasználó Szabadság, szerelem! című előadás rendező koreográfusa a Kossuth-díjas kiváló művész Zsuráfszky Zoltán, társrendező, koreográfusa Zs. Vincze Zsuzsa, Harangozó-díjas érdemes művész Petőfi küzdelmes életét és az 1848-as forradalmat mutatja be egy látványos és izgalmas produkció keretében.
Június 10-én egy egész más történelmi korszakba látogathatunk el, mert ekkor a Margitszigeti Színház és a Kolozsvári Magyar Opera művészei a középkor legvégére, a török elleni küzdelmünk időszakába vezetnek el, hogy közelebbről is megismerkedhessünk egy mind máig vitatott megítélésű, magyar nagyasszonnyal, Báthory Erzsébettel. A darab koreográfusa a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett Novák Péter, a rendezője pedig a Jászai Mari-díjas Bagó Bertalan. A tizenkét éven aluliak számára nem ajánlott különleges, látványos előadás operai igénnyel megkomponált zenével meséli el Báthory Erzsébet titkokkal, szerelemmel, vágyakozással, érzékenységgel és féltékenységgel teli életét.
Pezsgő dallamok, izgalmas zenék
Június 14-én vérpezsdítő hangulatra és igazi nyáresti szórakozásra számíthatnak, akik megnézik a Chico and Gypsies koncertjét. A marokkói–algériai származású együttesvezető a flamenco, a cigány és az afrokubai stílusok nagymestere. Annak idején részt vett a Gypsy Kings együttes megalapításában. Hitvallása, hogy a zene nem ismer határokat, és hidat jelenthet a legkülönfélébb emberek között. Előzenekarként a magyar Romengo együttes lép fel.
Június 16-án este kerül sor a 28. Duna Karnevál Gálára. A nagyszabású rendezvényen a Nemzetközi Kulturális Fesztivál közel háromszáz művésze lép fel. Az este első felében külföldi együttesek mutatkoznak be, őket a Tánchimnusz című előadás követi. Fellép a Magyar Állami Népiegyüttes, a Duna Művész Együttes és a Magyar Táncművészeti Egyetem végzős hallgatói. Az est szerkesztő koreográfusa Juhász Zsolt, zenei vezetője a Liszt Ferenc-díjas érdemes művész Pál István Szalonna, koreográfusrendezője a Harangozó Gyula-díjas kiváló művész Mihályi Gábor, a rendezője pedig a Harangozó Gyula-díjas érdemes művész Mucsi János.
Édes álmok
Június 24-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpad művészei William Shakespeare művét, a Szentivánéji álmot adják elő, mégpedig a 10. Színházi Olimpia záróeseményeként. A darab rendezője Ivan Urivszkij, Ukrajna egyik legkiemelkedőbb színházi szakembere és művésze, aki egyedi módon ragadja meg a már sokszor feldolgozott klasszikus mesét, hogy ne csak szórakoztassa, de el is varázsolja vele a nézőtéren ülőket.
Másfajta álmok várnak azokra, akik 29-én, csütörtök este meghallgatják az olasz énekest, a klasszikus zene és a pop közötti határvonalon mozgó Matteo Bocellit, aki a béke és a szeretetet üzenetét közvetítve igyekszik minden embert elérni, megszólítani. A neve nem véletlenül csenghet ismerősen a klasszikus zene iránt rajongók fülében, Matteo apja ugyanis nem más, mint Andrea Bocelli, a világhírű olasz tenorénekes.