Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2024-08-22

Egészségre fel! Izomra fel! – Szeniortorna indul a Jókai klubban

Egészségre fel! Izomra fel! – Szeniortorna indul a Jókai klubban

Idősebb korban is rendkívül fontos, hogy csonttömegünket megőrizzük, hogy mozgékonyságunkat, izomerőnket ne veszítsük el. Ebben segít ez a program, ami szeptember 2-án indul, és ami nyugdíjasok számára ingyenes.
Bár a szeptember nem az esztendő kezdete, hogy újévi fogadalmat tegyünk, mégis újraindul az élet a városban a vakációs, nyaralós időszak után. Valószínű, hogy nagy megkönnyebbülést a sok kánikulai nap után szeptember elején még nem várhatunk, de talán a hőség mérséklődik kicsit az ősz első napjaiban. Elhatározhatjuk tehát, hogy aktívabb életet élünk, és rendszeresen eljárunk olyan mozgásórákra, amelyek jót tesznek testünknek-lelkünknek, és ahol a csoporttársak között akár új barátokra is lelhetünk.
 
Szeniortorna örök fiataloknak
Annál is inkább érdemes részt vennünk ezen az idősebbeknek összeállított edzésen, mert tudjuk, hogy a testmozgás rengeteg előnnyel jár: javítja a fizikai állóképességet, növeli a tüdő kapacitását. A rendszeres testmozgás hatására a szívizom megerősödik, nő a szív teljesítőképessége, emellett csökken a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata. Az immunrendszer működése erősebb lesz, ezáltal a szervezetünk ellenállóbbá válik a betegségekkel szemben.
A rendszeresen végzett testmozgással a 2-es típusú cukorbetegség kordában tartható. Az emésztőrendszerre is jó hatással van, gyorsítja az emésztést és a táplálék áthaladását a bélcsatornán, valamint csökkentheti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Segít megelőzni az elhízást, valamint a fogyni vágyóknak elérni a kívánt testsúlyt. 
A szeniortorna során végzett gyakorlatok erősítik a támasztószervrendszer izmait, serkentik a csontsejtek szaporodását, ezáltal a meglévő mozgásszervi, ízületi panaszok csökkentésére vagy azok kialakulásának megelőzésére is alkalmasak. 
A rendszeresen végzett mozgás nemcsak a testünkre, hanem a hangulatunkra, a pszichés jóllétünkre is jó hatással van. Elősegíti a hangulatjavító szerotonin hormon, valamint a fájdalomcsillapító és jó érzést generáló endorfin hormon felszabadulását az agyban. Ez csökkenti a depresszióra való hajlamot, és hozzájárul a jobb minőségű alváshoz, valamint a kiegyensúlyozottság eléréséhez. A csoportos torna során új közösségbe járhatunk, egy csapat részévé válunk, ahol motiválhatjuk egymást, és az edzőtől visszajelzéseket kaphatunk. A heti kétszer, hétfőnként 15–16 és csütörtökönként 11–12 óráig tartó alkalmakat Fazekas Krisztina edző vezeti. 
 
Aktívan a Hegyvidéken
Nem csak ez a torna ad lehetőséget a mozgásra kerületünk lakóinak. Az Aktív Hegyvidék program 2004 óta működik. A lakosok számára ingyenes sportolási lehetőséget biztosító kezdeményezésnek óriási sikere van. A foglalkozásokat tartó sportszakemberek hetente közel 400 kerületi lakost mozgatnak meg a különböző pályákon, termekben. A mozgásformák között jóga, cross fit, kímélő torna, aerobik, zumba, úszás, asztalitenisz, taekwondo, akvafitnesz és tollaslabda is található. A bőséges kínálatból biztosan megtaláljuk a hozzánk leginkább illő mozgásformát, az önkormányzat célja ugyanis az volt ezzel a programmal, hogy kerületünkben mindenkinek lehetősége legyen a mozgásra, az egészséges életmód megvalósítására. Emellett három helyszínen, a Városmajorban, a Gesztenyés kertben és a Normafán a futóklubhoz is csatlakozhatunk, ha inkább a szabadban végzett sporttevékenységet részesítjük előnyben. Amennyiben pedig a túrázás szerelmesei vagyunk, jelentkezzünk be a Szabadság vándorai elnevezésű csoportba, velük szeptember 7-én a Cserhát-hegységbe kirándulhatunk. 
 

Ajánló
Ajánló
Különleges program szülőknek és kisbabáknak: évadnyitó Ringató-koncert

Különleges program szülőknek és kisbabáknak: évadnyitó Ringató-koncert

Fuvola, oboa, koboz és citera – ilyen izgalmas hangszerek és persze az őket megszólaltató...

Gyönyörű dallamok – Káldi Kiss András operaénekes és a Con Fuoco

Gyönyörű dallamok – Káldi Kiss András operaénekes és a Con Fuoco

Káldi Kiss András, az Operaház magánénekese visszatérő vendég kerületünk kulturális...

Hullócsillagok éjszakája a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Hullócsillagok éjszakája a Svábhegyi Csillagvizsgálóban

Augusztus 10-én este közelebbről is szemügyre vehetjük a legszebb nyári hullócsillagzápor, a...