Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2022-08-10

Kaszás Attila-díj – idén 15. alkalommal

Kaszás Attila-díj – idén 15. alkalommal

A pandémia alatt csak virtuálisan adták át a Kaszás Attila-díjat, de akkor sem maradt el, így 2022-ben 15. alkalommal választják meg a díjra legérdemesebb színészt egy háromkörös szavazáson, amely során 2009 óta a végső szót a közönség mondja ki.


„A Kaszás Attila-díjat Pokorni Zoltán, a XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere és a Mozaik Művészegyesület elnökeként Szűcs Gábor alapította 2008-ban a magyar kultúra napja alkalmából.  

Az alapítók a díjjal a magyar ajkú színművészek méltó szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását tűzték ki célul, hisz a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok igazi közösséggé formálásában, ahol dolgozott" – áll a kaszasattiladij.hu honlapon.
 
Tehetség, hang és szív

Kaszás Attila 1960-ban született a felvidéki Vágsellyén, és egészen az 1979-es sikeres Színház- és Filmművészeti Főiskolai felvételi vizsgájáig az akkori Csehszlovákiában élt, a főiskola elvégzése után azonban Magyarországon lett elismert színművész. A tehetséges fiatalember már a főiskolai évek alatt szerepelt Eszenyi Enikő, Tallós Rita, Géczy Dorottya, Rudolf Péter, Epres Attila, Usztics Mátyás és Hollósi Frigyes mellett, Kovácsi János rendező a hatvanas éveket a kamaszok szemén keresztül láttató Cha-Cha-Cha című filmjében. 

A sikeres vizsga után a Vígszínházban kezdődött a karrierje, ahol a Leonce és Lénában alakított férfi főszerepért megkapta az idény legjobb férfialakításának járó díjat, de az 1988-ban bemutatott, mára az ezredik előadást is túllépő, A padlás című Presser-musical eredetileg általa játszott Rádiós szerepe is örökre a nevéhez fűződik. Színészi játéka mellett nagyszerű orgánumát a színházi és filmszerepek mellett szinkronszínészként és énekesként is kamatoztatta. 1998-ban megjelent Tomboló hold című lemezén legtöbb dalának nemcsak előadója, hanem társszerzője is volt.

A megrendítően fiatalon, 47 évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt Kaszás Attila Jászai Mari-díjas színművész, generációjának egyik legtehetségesebbnek tartott színésze már életében legendává vált, és azóta nem feledte sem a szakma, sem pedig a közönség. 

Az emlékére alapított díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a jelöltek kiemelkedő mesterségbeli tudása és művészeti teljesítménye mellett az adott társulatban vállalt tudatos közösségépítő magatartását is figyelembe veszik.
 
A díjazottak és a nyertes kiválasztása

Az első években a Kaszás Attila-díj nyertesét a magyarországi és határon túli, állandó társulatot fenntartó kőszínházak, valamint a jelentősebb alternatív színházi műhelyek tagjai maguk közül választották ki. Ennek az eljárásnak az volt a célja, hogy ne egy zsűri vagy kuratórium döntsön a díjazottról, hanem maguk a színészkollégák.

A szavazás két fordulóból állt, az elsőben egy, a saját társulatukhoz tartozó színművészt jelölhettek meg a voksolók, majd a második fordulóba bejutott határon túli és magyarországi színészek titkos szavazással dönthettek a nyertesről. 

Négy évvel a díj elindítása után, 2012-ben a kétfordulós eljárás kibővült, a szakmai voksok után az utolsó körben három jelölt közül a közönség szavazatai döntenek a díj nyerteséről. Szavazni a honlapon lehet, ahol mindhárom jelölt szakmai életrajza is elolvasható. 

Az idén augusztus 21. éjfélig lehet leadni a szavazatokat, a következő jelöltekre:
 
Harsányi Attila, a Miskolci Nemzeti Színház jelöltje

„Óriási megtiszteltetés számomra ez a jelölés, mert azt jelzi, hogy a színházban elfoglalt helyem a társulat döntése alapján mind emberileg, mind szakmailag megfelelek ennek a díjnak.  Ebben a színházban nagyon sok olyan ember dolgozik, akik szintén érdemesek lennének erre a jelölésre.”

Ötvös András, a 6Szín jelöltje

„Az egyik leghitelesebb dolog az, ha a színészről a kollégái és a közönség mondja azt, hogy díjra érdemes. A díj azt jelzi, hogy amit éppen csinál az ember, az minőségi.”

Rába Roland, a Proton Színház jelöltje

„Egyszerre megfelelni a szakmának és hatással lenni a közönségre, talán ez mindannyiónk legnagyobb vágya. A közösségösszetartó képességre most talán nagyobb szükség van, mint a színészi tehetségre.”
 

A díj átadásának időpontja és helyszíne szervezés alatt áll, amelyről a Kaszás Attila-díj honlapján frissülő hírekben adnak tájékoztatást.

Ajánló
Ajánló
Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Megfontoltan és bajok nélkül – november 30. a számítógépes biztonság világnapja

Az elmúlt negyven évben elképesztő mértékben elterjedtek a különféle számítógépek. A biztonságos...