2022-08-22
Legyünk segítő angyalok! – egy mennyei világnap

Sokan úgy gondolják, hogy őrangyalok vigyázzák minden lépésünket, megakadályozva azt, hogy komolyabb bajba kerüljünk. Augusztus 22-én mi is követhetjük a mennyei őrzőket, és jó cselekedeteket végrehajtva, odafigyelve az embertársainkra megpróbálhatjuk jobb, barátságosabb hellyé tenni a világot.
Sok olyan vallás létezik, amelyben fontos szerep jut az angyaloknak. Ferenc pápa is több alkalommal beszélt már róluk. A szent őrzőangyalok emléknapján felhívta kortársaink figyelmét arra, hogy mindenkinek megvan a maga őrangyala. Az ilyen lények olyanok, mint a jó pásztorok.
Védelmezik a halandókat, és segítenek eljutni nekik az örök életbe. Talán a közvetlen környezetünkben is él olyan ember, aki biztos abban, hogy élete során az ilyen túlvilági lényeknek köszönhette a sorsa jobbra fordulását, vagy azt, hogy sikerült elkerülnie valamilyen bajt.
Követendő példa
.jpg)
Jayne megalapította a legyünk segítő angyalok világnapot. Ez a nem hivatalos ünnep gyorsan népszerű lett az USA-ban, és immár jó néhány országban követik az angyalszakértő útmutatásait. Nem kér tőlünk sokat, csupán azt, hogy augusztus 22-én legyünk kedvesebbek egymáshoz. Bár ettől még nem válunk angyalokká, de hozzájuk hasonlóan, jó cselekedeteket végrehajtva, jobb hellyé tehetjük a világot.

Mennyei útmutatás
A keresztények, a zsidók és a muszlimok jól ismerik és tisztelik az angyalokat. Az embernél magasabb rendű szellemi lényeknek tartják őket. Gyakran a Mindenható akaratát, döntéseit tolmácsolják a hétköznapok világában és segítenek a rászorulóknak. Az Ószövetségben több mint kétszáz alkalommal olvashatunk róluk. Az elmúlt két évezred során az arkangyalok játszottak fontos szerepet a keresztény egyházak életében.
.jpg)
Az őrangyalok az életünk utolsó pillanatáig mellettünk állnak, és tanárként, pásztorként irányítják a lépteinket. Ferenc pápa szerint ezek a lények gondolatokon, képeken és érzéseken keresztül kommunikálnak velünk. Érdemes odafigyelnünk az üzeneteikre és megfogadni a tanácsaikat.
Az angyalok útján járva
Nem csupán augusztus 22-én viselkedhetünk az angyalok példáját követve jóságosan és barátian embertársainkkal. Ez a nap viszont remek kiindulási pont lehet. Nincs szükség nagy dolgokra, mert az angyalok útján egészen apró lépésekkel is a megfelelő irányba haladhatunk. Elég, ha kedvesek vagyunk másokhoz, és segítő kezet nyújtunk annak, aki rászorul. Boldogabbá tehetjük közvetlen környezetünket, vagy ismeretleneknek is segíthetünk. Jó cselekedeteinkért ne várjunk jutalmat.
.jpg)
Gyakran már a puszta odafigyelésünkkel is csodát tehetünk. Embertársunk, akit gondok gyötörnek, rádöbben arra, hogy nincs egyedül. Odafigyelésünk erővel tölti el, és képes lesz leküzdeni az útjában álló akadályokat.
Ha pedig valaki velünk viselkedik segítő angyal módjára, akkor kedvességét egy mosollyal hálálhatjuk meg. Angyalként viselkedni egyáltalán nem nehéz, viszont nagyon hálás, felemelő feladat.