Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-05-11

Közös vacsorák a családi asztalnál

Közös vacsorák a családi asztalnál

Az idén nehezen indult be a tavasz, és még áprilisban is előfordult, hogy hóesésre ébredtünk, de bizakodjunk, hiszen örökké nem tarthat a rossz idő. Májusban olyan is előfordulhat, hogy nyitott ablaknál, a teraszon vagy az erkélyen fogyaszthatjuk el a közös családi vacsorát.


Bár a hosszúra nyúlt járványhelyzet alaposan megváltoztatta az életünket, reméljük, hogy a korlátozások fokozatos feloldásával magunk mögött hagyhatjuk a legnehezebb időszakot. Bármi is történik a világban, egy szeretteink körében elköltött közös családi vacsora, az ínycsiklandó falatok egy kis időre feledtetni tudják a gondokat, és örömet adnak a nehézségek közepette. Ha pedig igyekeznénk még inkább egyszerűbbé tenni a saját dolgunkat, készítsünk könnyen összedobható, mégis finom falatokat a családi asztalra.

Jó ötlet például, ha munkából hazafelé beugrunk a Balogi húsáruházba, ahol mindennap válogathatunk a frissen sültek között, megvehetjük készen a hurkát, kolbászt, a grillhúsokat, de választhatunk rántott csirkemellfilét, sült kacsacombot, Stefánia vagdaltot, sült császárszalonnát, rántott csirkeszárnyat, sült oldalast és más finomságokat. Ezekhez a húsokhoz pedig könnyű elkészíteni egy friss zöldségekből álló tavaszi salátát, és kész is a vacsora!
 
Tavaszi saláta

Hozzávalók:
1 fej jégsaláta, 1 kígyóuborka, 1 csokor retek, 1 fej lilahagyma, 2 paradicsom, 1 (sárga) kaliforniai paprika, petrezselyem zöldje, só, olívaolaj
 
Elkészítés:
1. A hagymát, a paradicsomot, az uborkát és a retket felkarikázzuk, a paprikát tetszőleges formára aprítjuk, a salátát pedig finoman összetépkedjük. 
2. A zöldségeket egy tálba tesszük és finoman átforgatjuk, ízlés szerint sózzuk, majd megszórjuk apróra vágott, friss petrezselyemzölddel. 
3. A végén csorgatunk rá egy kis olívaolajat, és ha kedvünk tartja, megszórhatjuk különféle magokkal, tökmaggal vagy lenmaggal.
 
Zöldséges grízgombócleves

Hozzávalók:
A grízgombócokhoz: 3 tojás, 1 késhegynyi szódabikarbóna, 1 csipet só, 13,5 dkg búzadara, 1 ek. aprított petrezselyemzöld
A leveshez: 1 fej vöröshagyma, 1 ek. olaj, 10 dkg sárgarépa, 15 dkg zöldborsó, 15 dkg zöldbab, 8 dl zöldségalaplé, 1 babérlevél, só, bors, 1 csokor petrezselyem
 
Elkészítés:
1. Először előkészítjük a grízgombócokat, amihez a tojásokat felütjük egy tálba, majd villával lazán felhabosítjuk. Hozzáadjuk a szódabikarbónát, a sót, majd belekeverjük a búzadarát és az aprított petrezselymet. Alaposan összedolgozzuk, majd fóliával lefedjük, és a hűtőben 1 órát pihentetjük.
2. A vöröshagymát felkockázzuk, megdinszteljük egy kevés olajon, hozzáadjuk a felkarikázott répát, a zöldborsót és zöldbabot, majd felöntjük az alaplével. Hozzáadjuk a babérlevelet és közepes lángon tovább főzzük. Ha felforrt, visszavesszük a lángot alacsony hőfokra, ekkor megsózzuk, megborsozzuk, aztán hozzáadjuk a felaprított friss petrezselyemzöldet. Addig főzzük, amíg minden zöldség kellemesen harapható. 
3. Egy óra elteltével egy kisebb lábasba felteszünk sós vizet főni, amint gyöngyözik, beleszaggatjuk a grízgombócokat két kanál segítségével. 
4. Ha feljön a gombóc a víz tetejére, további 2 percig főzzük (érdemes egyet késsel félbevágni, és ellenőrizni, hogy megfelelően átfőtt-e). Szűrőkanállal kiszedjük a megduzzadt, megfőtt gombócokat, és a kész leves betétjeként kínáljuk. 
 
Tonhalkrémes melegszendvics

Hozzávalók:
4 nagy szelet kalács, 1 tonhalkonzerv, 4 ek. majonéz, 4 apróra vágott aszalt paradicsom, 1 tk. kapribogyó, 1 bögre lereszelt trappista sajt
 
Elkészítés:
1. A tonhalat alaposan összekeverjük, eldolgozzuk a majonézzel és a paradicsommal, majd a kalácsok tetejére kanalazzuk. 
2. Erre mehet a reszelt sajt, majd az egészet a sütőbe tesszük. Addig hagyjuk benne, amíg a sajt teljesen elolvad és kissé megpirul. 
3. Grillezett paradicsomszeletekkel és vörös cheddarral dobhatjuk fel. 
 
Omlós sörkifli

Hozzávalók:
2,5 dl tej, 2 ek. tejföl, 1 csapott ek. cukor, 5 dkg friss élesztő, 50 dkg liszt, 2 tk. só, 1 dl olaj, 1 tojás, 5 dkg vaj (kenéshez) 
A tetejére: 1 tojás (kenéshez), szezámmag, sajt
 
Elkészítés:
1. A tejet és a tejfölt összekeverjük, hozzáadjuk a cukrot, majd mikróba tesszük 20 másodpercre, míg langyos nem lesz. Belemorzsoljuk a friss élesztőt, aztán félretesszük, amíg felfut. 
2. A lisztet egy tálba szitáljuk, belekeverjük a sót, majd a közepébe ásunk egy mélyedést, odaütjük a tojást, az olajat és a felfutott élesztőt. Összedolgozzuk a tésztát, és amikor összeállt, kiborítjuk egy enyhén lisztezett felületre, majd 5-10 percig dagasztjuk, hogy lágy, rugalmas tésztát kapjunk. Lefedjük, aztán meleg helyen 1 órát kelesztjük. 
3. Ha a duplájára nőtt, átgyúrjuk, négyfelé osztjuk, cipókat formázunk belőle. Az elsőt lisztezett felületre tesszük, majd kinyújtjuk fél centi vastag körre. A kört 8 részre vágjuk, utána az így kapott háromszögeket megkenjük olvasztott vajjal. A hosszabbik felétől kezdve feltekerjük őket, majd picit meghajlítjuk, hogy kifli alakot kapjunk. 
4. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk őket. Így teszünk a másik három cipóval is, majd 15-20 percet kelesztjük a kifliket. Közben előmelegítjük a sütőt 200 fokra.
5. Felverünk egy tojást, aztán lekenjük vele a kiflik tetejét, megszórjuk őket ízlés szerint szezámmaggal vagy reszelt sajttal. A sütőbe tesszük 15-20 percre, ha aranybarna a tetejük, elkészültek.

Ajánló
Ajánló
Milyen torta és sütemény dukál esküvőre, lagzira?

Milyen torta és sütemény dukál esküvőre, lagzira?

Az öt és félmilliomodik beoltott után jelentősen enyhültek a járvány miatt bevezetett szigorú...

Nyár a konyhában – Hűsítő ételek, italok

Nyár a konyhában – Hűsítő ételek, italok

Amikor negyven fok körül jár a hőmérséklet, arra vágyunk, hogy ételeink és italaink is hűsítők,...

A nyár slágerzöldsége, a cukkini

A nyár slágerzöldsége, a cukkini

Nem csoda, hogy ez a zöldségféle a nyári ételek sztárja: a 95 százaléka víz, tehát remekül...