2021-06-10
Nem csak egy utcatábla – Brassai Sámuel, az utolsó erdélyi polihisztor
Évszázadokon át senki sem csodálkozott azon, ha egy tudós rengeteg egymástól távoli dologhoz is nagyszerűen értett, ám a 19. századra elmúlt a polihisztorok korszaka. Erdély azonban még ekkor is ajándékozott egy igazi zsenit a magyarságnak. A lenyűgözően tehetséges Brassai Sámuel nevét utca őrzi a 12. kerületben.
Az első világháborút lezáró Párizs környéki békék durván és érzéketlenül átrajzolták Közép-Európa térképét. A történelem kegyetlen viharai zúdultak a Kárpát-medencében őshonos magyarságra is. Ahogy lassacskán a helyükre kerültek a ránk kényszerített új határokat kijelölő szögesdrót kerítések, úgy vált nyilvánvalóvá mindenki előtt a nemzetünket érő hatalmas veszteség.
A hegyvidéki városatyák nem akarták elfogadni az igazságtalan döntéseket, úgy döntöttek, hogy ha nem is tudják megváltoztatni a békeszerződések következményeit, akkor legalább maradandó emléket állítanak mindannak, amit elragadtak tőlünk. Ez az oka annak, hogy a mai 12. kerületben számos közterület neve őrzi a jelenlegi határainkon kívül eső magyarlakta városok, tájak emlékét.
A Hegyvidéken sétálva olyan utcanévtáblákra is felfigyelhetünk, melyekről egy-egy történelmi nagyság neve tekint le ránk. A Brassai utca a torockói születésű nyelvész, természettudós, a földrajzhoz, történelemhez, zeneelmélethez és közgazdaságtanhoz egyformán kimagasló szinten értő Brassai Sámuel emlékét őrzi. A nagy hatású oktatásügyi reformer valószínűleg 1797. június 15-én született. Munkásságával beírta a nevét a magyar tudományok és kultúrtörténet képzeletbeli aranykönyvébe.
Tízből tíz az átlaga
A 18. század legvégén egy gazdag brassói szász asztalosmester Torockóban, a Székelykő hármas csúcsa alatt telepedett le. Származása miatt a szomszédai csak Brassainak hívták. A fia többre vitte az apjánál, elvégezte az egyházi főiskolát, és az unitárius közösség lelkésze lett. Elszánt, de ugyanakkor végtelenül művelt embernek ismerték. A 19. század elején nem volt könnyű könyvekhez jutni.
A Brassai utcának nevet adó Sámuel édesapja éppen ezért a környékbeli iskolákból kért kölcsön könyveket. Amikor megházasodott, olyan asszonyt keresett magának, aki számára fontos a műveltség és a kultúra. Koncz Krisztina a torockószentgyörgyi lelkész házában látta meg a napvilágot. Boldogan hozzáment az idősebb Sámuelhez, és szeretettel teli otthont teremtett a nemsokára megszülető fiuk számára.
Akkoriban gyakran előfordult, hogy elkallódtak a hivatalos iratok. Éppen ezért nem tudjuk pontosan, hogy a majdani híres tudós mikor is született. Mivel ő az 1797-es esztendőről beszélt, valószínűleg ez a dátum a helyes. A gyermekkora nem volt túl könnyű, mert bár anyjától nagyon sok szeretetet kapott, addig az apja szigorú nevelési elveket vallott. Azt akarta, hogy a fia a lehető leghamarabb képes legyen megállni a saját lábán. Mire a kis Samu bekerült az elemi iskolába, művelt szüleitől már odahaza elsajátította a természettudományok alapjait, és zenélni is megtanították.
Élete végéig ragaszkodott az otthon tanultakhoz. A teljességre törekedett és fáradhatatlanul csiszolta, bővítette tudását. A méltatói szerint tíz tudományágban ért el nagyszerű eredményt, és a magyaron kívül még kilenc, tehát összesen tíz nyelven beszélt. A halála után mindezen dolgokhoz még azt is hozzátették, hogy kereken száz éven keresztül volt itt köztünk, tehát tízszer tíz esztendőn át élt.
Fegyverrel a hazáért
Brassai Sámuel a magyar történelem egyik legizgalmasabb időszakában cseperedett fel. Gyermekkorában egész Európa Napóleon császár és a francia hegemónia ellen küzdött. Mind szélesebb körben terjedtek el a polgári forradalom és a felvilágosodás eszméi. Brassai Sámuel franciául is remekül tudott. Érdeklődve olvasott arról, hogy Párizsban a gondolkodók milyen módszerrel akarták korszerűsíteni a közoktatást. A reformok gondolata Magyarországon is termőtalajba hullott. A társadalom mind több rétege tett hitet a kulturális nyelvi és szellemi megújulás fontossága mellett.
Az ifjú Sámuel mindezt nagyon is jól érzékelte. Bejárta az országot, majd a híres Bethlen grófi családnál helyezkedett el nevelőként. Az erdélyi előkelő nemzetségek felfigyeltek a fiatalember elképesztő műveltségére. Mindenekelőtt a természettudományos ismereteivel nyűgözte le őket.
Az ismerősei éppen ezért nem is csodálkoztak különösebben, amikor 1834-ben megalapította a kolozsvári ismeretterjesztő Vasárnapi Újságot. Nagyon fontosnak tartotta ugyanis, hogy a műveltség a lakosság széles köréhez eljusson. Hamarosan az is kiderült, hogy nagyszerű pedagógus.
Főiskolai tanárként még jobban bekapcsolódhatott a hazai tudományos közéletbe. Nem lett az úri társaság kedvence, mivel szigorú puritán életmódot folytatott. Elvi okokból elutasította a hajbókolást és keresetlen egyszerűséggel beszélt a környezetével. A korszakban felettébb szokatlan módon a rendszeres testmozgás elszánt hívének bizonyult. Minden nap legalább 5000 lépést sétált, és ügyelt a jó erőnlétre. Nagyszerűen érezte magát az egyszerű emberek között is, és nem riadt vissza attól, hogy gyalog járja be Erdély legtávolabbi tájait is.
Mindezek miatt tisztában volt a forradalmi hangulattal. 1848 tavaszán belátta, hogy lassan, de biztosan semmivé foszlik a békés megegyezés lehetősége, mert a Habsburgok fegyveres erővel törnek az országra. Önként jelentkezett katonai szolgálatra, és a szabadságharc végéig Bem tábornok tisztjeként fegyverrel védte a hazát.
A tudomány hosszú útján
A forradalom bukása után sokáig bujkálnia kellett. A hatvanas években visszatért Kolozsvárra, és a helyi múzeum élére állhatott. A hetvenes években már számos tudományág elismert professzorának számított. 1884-ben ment nyugdíjba. Közszájon forogtak az idős, jóindulatú professzorról szóló vicces anekdoták. 1897-ben százévesen hunyt el. Tanítványai és tisztelői olyan nagyra értékelték a munkásságát, hogy amikor szóba került az új 12. kerületi közterületek elnevezése, e nagyszerű hazafiról is utcát neveztek el a Hegyvidéken.