A béke szigete - Szani

A Zugliget egyik legszebb részén, a Tündér-szikla szomszédságában, a mostani Libegő alatt működött egykor a Révész Margit Gyermekszanatórium és Erdei Iskola, ahol ideges, gyengén fejlett, nehezen kezelhető fiatalokat gyógyítottak neveltek a szakemberek a természetben. Ez volt az első olyan intézet Magyarországon, ahol a mindennapi iskolai tevékenység és a természet szeretetére való nevelés egybeolvadt. 

 

Egy álom megvalósulása 

 

Révész Margit 1885-ben született Békéscsabán. Budapestre járt egyetemre, ahol idegorvosi diplomát szerzett, majd ezután több helyen is dolgozott és egy berlini tanulmányi úton döntötte el, hogy önálló Gyógypedagógiai Gyermekszanatóriumot fog nyitni, mégpedig Zugliget egyik legkedveltebb részén. Az álmai megvalósításához nagy kölcsönöket vett fel az apja segítségével, és 1910-re mindössze 25 évesen megvárárolta a Remete út 18. szám alatti villát és a hozzá tartozó 6 hold területű parkot, amit a Zugligeti út, a Csiga út és a Remete út határolt. 

Eleinte a házban mostoha körülmények voltak, ahol sem villany, sem víz, sem központi fűtés, sem telefon nem volt. Azonban hamar felfejlődött az erdőszéli intézet, amit pár év múlva már bárki megirigyelhetett volna. Első férjével, Dósai Mihály pszichológussal indította el a Szanatóriumot, amit kezdetekben csak tavasztól őszig, később aztán egész évben villamossal is meglehetett közelíteni, hiszen alsó kapujánál volt található a villamos végállomása.

 

A Szani virágzása

A Gyermekszanatórium – amint mindenki csak Szaninak hívott – lehangolt, dacos, önző, betegeskedő, rosszul evő, ideges, rosszul alkalmazkodó gyermekek nevelésére vállalkozott. Olyan gyerekek laktak ott, akik bármilyen okból kénytelen voltak otthonról elkerülni, de nem szorultak feltétlenül igazi szanatóriumi kezelésre. Kezdetekben csak 15 gyereket tudott a hely összesen fogadni, de a nagy érdeklődés miatt folyamatosan bővült az intézmény, aminek hamarosan lett orvosi rendelője, ebédlője, igazgatói lakása, fürdője, svédtornászata, homokfürdője, kertészete és télen pedig szánkó pályái, korcsolyapálya és síelésre alkalmas helye is. 

Az 1919-es Tanácsköztársaság alatt államosították az intézményt, és állami felügyelőt neveztek ki az élére, akinek az volt a dolga, hogy tüzetesen figyeljen mindenre. Olyannyira sikerült ez, hogy az állami felügyelő, Hrabovszky József hamarosan beleszeretett Révész Margitba, akinek akkor már 5 éve elhunyt az első férje, így hamarosan házasságot is kötöttek. Innentől az intézet még nagyobb lendületet vett, és rohamosan fejlődni kezdett a szanatórium élete. Majd három év alatt három Hrabovszky gyermek látta meg a napvilágot, akikkel a Szanatórium igazi otthonná vált. 

Ahogyan Révész Margit írja visszaemlékezésében: "Ezen összetett családi életnek megvoltak a maga jelentős előnyei. Leglényegesebbnek tartom, hogy nem mutatkoztak a családi önzés jelei, mint az egyéni önzés meghosszabbított formái. Éppen mert szoros határ volt az igazgatóék családja és a többiek között, természetszerűleg alakult ki a valóság alapján a barátság és a közösség érzése. Gyermekeim gyakran kötöttek időálló barátságokat a Szani-ból kikerültekkel. S az én baráti köröm is egy része a volt páciensek köréből került ki. A Szani íratlan törvényei közé számított, hogy mindenki törődött a másikkal. […] Így korán megtanulták az enyémek, hogy a szanistákkal osztozkodni kell, elsősorban időben. Az anya nem állhatott kizárólag csak az ő rendelkezésükre. Viszont voltak külön alkalmak, amikor csak anya voltam, akár a kicsikkel „bolondoztam”, vagy a nagyobbaknak felolvastam, vagy pedig a nagylánnyal beszéltem meg az ő korának megfelelő problémáit.” 

 

Gazdasági világválság 
 

Az 1930-as évek elején a világválság a hegyek között is éreztette a hatását. A téli időszakban a fűtés megspórolása céljából a család kiköltözött a közeli villából, és beköltözött a Szaniba. A túlélésért sok új szolgáltatással bővítették az intézményt. Gyermekenkénti gyógykezelést biztosítottak, dietetikus és hízókúrás étrendek közül lehetett választani, ahol az élelmezéshez saját gazdaságot alakítottak ki állatokkal. A gyógykezelést különböző fizikoterápiás eljárásokkal egészítették ki, mint a gyógytorna, masszázs, kvarc fénykezelés, vízkúra, sportolás vagy szabadlevegős fekvőkúra. 

Ekkor jött létre a négyosztályos Erdei Iskola is, ahol a kis létszámú, 6-10 fős osztályok óráit a szabadban tartották meg. A jó levegőn tartott órák, a természetben végzett munkák és a kertészkedés mellett az oktatás része volt a városban tett gyakori kulturális, történeti kirándulás vagy múzeumi látogatás.

Mindezeknek köszönhetően a Szani túlélte a válságot, és 1938-ban, a 25 dolgozóval – és az akkor már öt főt számláló Révész családdal – együtt már 100 fő élt az intézetben.

 

Háború miatti hanyatlás

 

A II. világháború azonban váratlan megterhelést jelentett a válságból éppen kilábaló Szaninak, amit az akkor már hatvanas éveiben járó Hrabovszky-Révész házaspár nehezen bírt vezetni. A háború kitörésével számos zsidó gyereket bújtattak hamis papírokkal az erdőszéli szanatóriumban, és igyekezett a hely a béke szigete lenni, de a szovjetek, németek és a nyilasok is veszélyeztették a helyet.

A háború után 1946-ig még üzemelt az intézet, de az elfáradt szülőpáros ekkor bérbe adta egy nemzetközi zsidó segélyszervezetnek, majd két év múlva államosították az ingatlanokat, amiben eleinte ipari tanoncok tanultak, később politikai iskolaként működött, de szükséglakásokat is kialakítottak benne az 1950-es években. Az intézmény fokozatosan vált az enyészeté, majd végül lebontották.

Érdekes történet, hogy az épület úgy kapott védettségi státuszt, hogy már nem állt, de ezzel sikerült elérni azt, hogy a helyben újonnan építkezőket arra bírják, hogy az egykori villa épületet rekonstruálják. Így alakult, hogy újra felhúzták a régi villaépületet, ahol a Révész család egykor élt. Ezzel a Szani egy kis – de annál értékesebb – része ismét áll a Tündér-szikla alatt.

 

 

Képek forrása: Révész Margit / Fortepan és a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény