Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-09-29

A magyar madártan megalapítója – Petényi Salamon János

A magyar madártan megalapítója – Petényi Salamon János

Kerületünkben több közterület is őrzi a 19. század első felében élt természettudós, Petényi Salamon János nevét. A hazai madártan és őslénytan alapjait lerakó gondolkodó nagyon szerette az állatokat. Hazánkban az elsők között szólalt fel az állatkínzás ellen.


Az 1848-as forradalmat megelőző évtizedek egyik legjelentősebb hazai természettudósa 1799-ben született. Iskoláit Losoncon és Besztercebányán végezte el. Annak dacára, hogy az apja, Petényi Gábor nyomdokaiban kívánt haladni és lelkészként akarta szolgálni a hívőket, már gyermekkorában felfedezte a természet csodáit. Eltérően a legtöbb kisiskolástól, ez a szenvedélye a későbbiekben sem múlt el. Lelkesen gyűjtötte az ásványokat és a madártojásokat. Amikor nem tanult, fáradhatatlanul járta a nógrádi dombokat és erdőket.

Ebben az időszakban egy kisváros lelkésze a helyi csúcsértelmiség fontos és befolyásos tagjának számított. Nem volt ritkaság, hogy a lelkipásztor valamilyen tudomány kimagasló képviselője is egyben. Sokan csak hobbinak tekintették azt, hogy a természettudományokkal foglalkoznak, míg mások bekapcsolódtak a reformkor tudományos vérkeringésébe, és otthonosan mozogtak a Habsburg-birodalom legfontosabb egyetemeinek előadótermeiben, könyvtáraiban, konferenciáin. A teológiai főiskola lehetőséget adott más irányú ismeretek elsajátítására is.
 
A zoológia bűvöletében

Petényi Salamon János számára egyértelmű volt, hogy a tanulásnak szenteli az életét. Pozsonyban és Bécsben folytatta vallásos tanulmányait. Az Alpok hegyláncai között is gyakran kirándult, és megismerkedett a szülőföldjétől távolabb eső területek madárvilágával is. Ekkor egy új, igazán különleges hobbi keltette fel az érdeklődését. Úgy döntött, hogy elsajátítja az állatok kitömésének mesterfogásait. Ez a tudása később nagy hasznára vált, amikor a saját és a különféle magyar tudományos gyűjtemények állományát gyarapította.

Gyorsan híressé vált a szakemberek között. Ekkoriban Németország számított az ornitológia és a zoológia európai központjának. Olyan mesterek dolgoztak ott, mint az ugyancsak lelkipásztor Christian Ludwig Brehm, a híres Alfred Brehm apja, illetve Johann Friedrich Naumann, az európai tudományos ornitológia megteremtője. Az ifjú Petényi számára óriási megtiszteltetést jelentett, hogy mind a két nagymester szívesen dolgozott volna vele együtt. Nyelvi gondjai nem voltak, mivel a magyaron kívül tökéletesen beszélt németül, latinul és szlovákul.

Az egyetem sikeres elvégzése után Cinkotán lett lelkész. Továbbra is óriási lelkesedéssel járta az erdőket és a mezőket. Neki köszönhetjük, hogy pontos leírásunk van arról, milyen madarak és emlősállatok éltek akkoriban azon a vidéken. Nem tett eleget a német felkéréseknek, hanem a szülőföldjén maradt. Hat évig élt Cinkotán, amikor felismerte, hogy a tudományos munkásság egész embert igényel. Elbúcsúzott a gyülekezetétől, Pestre költözött, és ettől kezdve minden energiáját a tudományos kutatásnak szentelte.
 
A nyughatatlan vándor

Petényi gyakorlatilag az egész országot bejárta: először a Duna partján indult kutatóútra, a magyar fővárostól egészen a Vajdaságig. Ezt követően Erdély következett, majd Pest megye, később Nógrád és Hont, aztán a Fertő tó vidéke, de megismerte Észak-Magyarországot, a Tátrát, Eperjes és Besztercebánya környékének élővilágát. 

Amikor nem az erdőket járta, akkor a könyvtárszobában ült és szorgalmasan írt. Elkészítette a magyar madárvilág első leírását, és előkészítette a gerinces állatvilág kézikönyvét. Együttműködött a korszak magyar tudósaival, és örömmel eleget tett vezető külföldi tudóstársaságok felkérésének, elfogadva a felajánlott levelező és rendes tagságot. Éveken át megfigyelte a madarak vonulását, és jó néhány madárfajt sikerült elsőként azonosítania.

Érdekes, hogy a nevét mégsem egy ilyen „szárnyas jószág” őrizte meg. Jó barátja volt Johann Heckel, a Császári Zoológiai Intézet első őre. Az osztrák szakember úgy döntött, hogy egy halfajt nevez el tehetséges tanítványáról. A Petényi-márna a híres tudós emlékét őrzi.

Vándorútjai nem korlátozódtak a föld felszínére. Már a madarakat vizsgálva is bemerészkedett a Kárpátok szurdokaiba és barlangjaiba, ahol érdeklődéssel tanulmányozta az ott talált leleteket. 1846-ban addigi munkássága elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választották. Megújult lelkesedéssel folytatta a kutatásait. Magyarország ekkor a reformok lázában égett. Mind komolyabb erők követelték a magyar nyelv, a művelődés, az iskolarendszer emancipálását, hogy hazánk is bekerülhessen a legfejlettebb európai országok közé.

Petényi is figyelemmel követte a változásokat, ám aktív politizálás helyett a tudományos munkájára összpontosított. 1847-ben hazánkban elsőként ő vizsgált meg tudományos igényességgel gerinces ősmaradványokat. Beremend közelében kezdett ásatásokba. Rádöbbent arra, hogy az ott talált csontok nem a ma élő állatok rokonaitól származnak, hanem rég kihalt fajok emlékét őrzik.

Ahogy minden kortársát, őt is megviselte az 1848-as szabadságharc bukása. Az új korszakban nehéz helyzetbe kerültek tudósaink: Bécs kísérletet tett a magyar szellemi élet felszámolására, beolvasztására, és megpróbálta keresztülerőltetni, hogy az élet minden területén a német vegye át a magyar helyét. Az oktatás nyelve is a német lett. Petényi nem tudta megjelentetni a feljegyzéseit, előkészített tudományos munkáit. 1855-ben viszonylag fiatalon hunyt el.

Hermann Ottó maga is a hazai zoológia úttörőjének számított. Megpróbálta összegyűjteni a mestere műveit, de nem járt sikerrel. Ornitológuskörökben a mai napig szomorú anekdota, hogy csak néhány oldalt sikerült megmenteni, amit egy utcai árusnál fedezett fel. Hermann döbbenten látta, hogy az értékes szakmunkákba csomagolják az árut. A tudósok azonban nem olyan feledékenyek, mint a hálátlan utókor. Petényi Salamon János nevét megőrizték tanult kollégái, és nagy kincsként vigyáztak korábban megjelent munkáira.

Ajánló
Ajánló
A „széptan” nagymestere – Greguss Ágost

A „széptan” nagymestere – Greguss Ágost

A 19. század első felében fellendült hazánk kulturális élete. Nemcsak a nyelvünk vált...

A fém lelkének megszólítója – Vígh Tamás városmajori szobrászművész

A fém lelkének megszólítója – Vígh Tamás városmajori szobrászművész

A modern hazai szobrászművészet egyik legnagyobb hatású újítója, a Kossuth-díjas Vígh Tamás...

A béke szigete - Szani

A béke szigete - Szani

Zugliget nemcsak a kirándulási lehetőségek és a vendéglátóhelyek sokaságától volt népszerű a...