Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-11-04

A „cimbalom Liszt Ference” – Rácz Aladár

A „cimbalom Liszt Ference” – Rácz Aladár

A Hegyvidéken egy utca őrzi a múlt század talán legfontosabb magyar cimbalomművésze, a Kossuth-díjas Rácz Aladár emlékét. A zenészcsalád harmadik gyermeke lenyűgöző pályát futott be. A kávéházak pódiumáról eljutott a világ legelőkelőbb koncerttermeibe, és a korszak legnagyobb zenészei, például Sztravinszkij kereste a barátságát.


Jászapátiban 1886-ban megszületett a hagyományos cigányzenéből élő Rácz család harmadik gyermeke. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy a kisfiú – hasonlóan édesapjához és a rokonaihoz – a muzsika útján indul el. Tizennégyen voltak testvérek, ám egyik gyermek sem vitte olyan sokra, mint Aladár.

A gyermekkoráról viszonylag sokat tudunk, mivel a múlt század derekán a Magyar Rádióban hangszalagon rögzítették az élettörténetét. Mindabból, amit elmesélt, egy történelmi korszakokon átívelő, páratlan pályakép, egy különleges alkotó élete, valamint egy rendkívül izgalmas korrajz bontakozott ki.
 
A zene bűvöletében

Aladár apja brácsás volt, ám a cigányzenészek hagyományainak megfelelően nem ragaszkodott ahhoz, hogy a fia ugyanezen a hangszeren kövesse. Már hároméves korában megkezdődött a kisfiú zenei szakképzése. Saját maga dönthette el, hogy melyik hangszert választja. A családnak volt egy igencsak megviselt, régi cimbalma. A kisfiú ezt választotta, mivel a hangszer nagyon megtetszett neki. Néhány órányi gyakorlás után nyilvánvalóvá vált, hogy tehetséges. Nem részesült formális, zenei oktatásban, ezen a területen is a régi, jól bevált hagyományokat követték.

Az apa hegedűn játszotta el a legnépszerűbb nótákat, a gyermek ezeket megjegyezte, és megpróbálta a hangzást, a dallamot cimbalmon visszaadni. Már ekkor lenyűgözte a környezetét azzal, hogy milyen könnyen el tudja játszani a kávéházakban annyira népszerű, fülbemászó slágereket.

Rácz Aladár a lehető legjobbkor született. A kiegyezést követően Magyarországon rohamos fejlődés, gyarapodás vette kezdetét. A mai Budapest legszebb épületei is az ő gyermekkorában épültek. A fővárosban pezsgett a kulturális élet, és a szórakozás legnépszerűbb formája az élő zene volt.

A nagyvárosokban rengeteg olyan kávéház működött, amelyekben tehetséges cigányzenészek szórakoztatták a közönséget. A kilencvenes évek közepén a kisfiú is belecsöppent a vendéglátóipar forgatagába. Szinte minden este fellépett, mégpedig megtisztelő módon, ugyanabban a zenekarban, ahol az apja. Budapesten dolgozni, fellépni rangot jelentett. A gyermek tudása olyan sokat fejlődött egy bő évtized alatt, hogy tizenhat évesen már az Astoriánál léphetett fel esténként. Számára a magyar főváros volt a világ közepe.

Szülőházában csak egy kis petróleumlámpa küzdött a szegénységet jól jelképező homály ellen, míg Budapesten ragyogó fényár fogadta. Aladár gyorsan túllépett az első megilletődöttségen. Hat éven keresztül dolgozott a nagyvárosban. Jól ismerte az összes népszerű nótát, és lendülete, pontossága, lenyűgöző hallása miatt egymásnak adták a kilincset nála a legjobb zenekarok.
 
A világhír vándorútján

1910-ben még élt a remény, hogy a soron következő politikai válságokat ugyanúgy el lehet hárítani, mint a korábbiakat, és így elkerülhető lesz egy világméretű háború. A kontinens tárt karokkal várta a huszonnégy éves, tehetséges cimbalmost. A sors egy addig ismeretlen cigányzenész formájában kopogtatott be hozzá.

Egyik csárdásával annyira felkeltette az itthon tehetségeket kereső szakember figyelmét, hogy az leszerződtette egy párizsi munkára. Aladár, zsebében az előleggel, táskájában egy darab sajttal meg egy kis szalámival, felült a vonatra. Tudta, hogy amikor leszáll róla, egy új világ vár rá, ami nem hasonlít sem Jászapátira, sem Budapestre. Éppen ezért egy francia nyelvkönyvet is vitt magával.

Rohammal vette be Nyugat-Európát. Negyedszázadon keresztül élt és dolgozott külföldön. Ahogy kezdetben a családját, majd a budapesti közönséget is lenyűgözte, úgy sikerült meghódítania a párizsi zenebarátokat is. 

Jogosan érezhette úgy, hogy az élete révbe ért. Megkezdődött „a nagy utazás”. Nemcsak Franciaországot, Spanyolországot járta be, de Egyiptomban is sikerrel szerepelt. Esze ágában sem volt, hogy a fiatal vándorlózenészek kicsapongó életét élje. Zenészi tehetsége a tanulás során is hatalmas segítséget jelentett. Magától sajátította el a francia nyelv alapjait, és bővítette a zenével kapcsolatos elméleti ismereteit is. A felhőtlen boldogság korszakának azonban négy év után vége szakadt.

Kitört az első világháború, és a franciák gyanakodva figyelték a náluk lévő katonakorú, osztrák–magyar alattvalókat. Aladár a semleges Svájcban talált átmeneti otthonra. A háborús éveket arra használta fel, hogy még inkább elmélyítse a tudását. Világhírű zenészek támogatták, például Igor Sztravinszkij vagy Ernest Ansermet, a matematikus zenetudós. Mentorai hatására a komolyzene felé fordult. Megismerte Bach és Scarlatti műveit. A tudása ekkor már olyan szinten állt, hogy a barokk zene mesterműveit könnyedén le tudta játszani cimbalmon. Megtanult kottát olvasni és írni, majd a családi hagyományokkal szakítva a saját műveit írásban is rögzítette.

A háborút követően visszatért Franciaországba. Folyamatosan kísérletezett, és a megújulásra törekedett. Nem keserítették el a nehézségek: ha nem sikerült lámpát szereznie a gyakorláshoz, készített egyet magának, mégpedig konzervdobozból. Ha fázott a kis szobájában, épített magának oda egy kályhát. A franciák ugyanúgy kedvelték, mint a világháború előtt. Lenyűgözte őket a sokoldalúsága és a lendülete, ami miatt Camille Saint-Saëns zeneszerző és karmester a „cimbalom Liszt Ferencének” nevezte.

A harmincas évek derekán tért haza. 1938-tól élete végéig a Zeneművészeti Főiskolán taníthatott. Jó barátja volt Bartók Béla, aki segítette útkeresését, zenei újításait. Nagy hatást gyakorolt a hazai cimbalmosok egész nemzedékére, és tudását a második világháborút követően jó néhány kitüntetéssel ismerték el. Az elsők között kapott Kossuth-díjat, majd 1999-ben posztumusz a Magyar Örökség díjat is odaítélték neki.

Hatalmas sikerei dacára sem lett önelégült vagy beképzelt. Mindig a megújulásra, az ismeretlen dolgok felfedezésére vágyott. Szilárdan hitte, csakis így lehet valakiből az átlagosnál jobb művész.

Ajánló
Ajánló
Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

A múlt században majdnem egy emberöltőn át élt a kerületünkben egy tehetséges színész, a Nemzeti...