Egy csodálatos „rossz gyerek” – kerületünk új díszpolgára Roska Botond professzor

Roska Botond élete a sötétség elleni küzdelemről szól. Tehetséges gyermekként lehetett volna a világ egyik leghíresebb csellóművésze is, aki muzsikájával visz fényt az emberek életébe. Amikor a sors elzárta ezt az utat előle, a tudományos pályán indult tovább. Egy olyan terápiás módszert dolgozott ki, amely révén lehetőség nyílik a vakok látásának visszaállítására. Azok közé a magyar tudósok közé tartozik, akiknek jó esélyük van arra, hogy munkásságukat Nobel-díjjal ismerjék el.

A XII. kerületben több olyan tudós élt és él, akire büszkék lehetünk. Roska Botond életútja is a Hegyvidékről vezetett el a távoli Svájcig. A nemzetközileg elismert tudós az idén elnyerte a Hegyvidék Díszpolgára címet.

Viharos gyerekkor

Roska Tamás Széchenyi- és Bolyai-díjas kutatónak három gyermeke született. Közülük Botond lett a leghíresebb. A Hegyvidék új díszpolgára azonban büszke lehet édesapja tudományos munkásságára is. Roska Tamás a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt, és neki köszönhető, hogy Magyarországon megkezdődött a neurális hálózatok kutatása. A családjában nagyon fontos szerepet játszott a muzsika. A felesége, Esztó Zsuzsanna elismert zongoraművész. Botond tőlük örökölte tehetségét.

A sors nem tette könnyűvé a Roska–Esztó házaspár dolgát. Gyermekükkel ugyanis meggyűlt a bajuk kiskorában. Mielőtt kiderülhetett volna róla, hogy egy igazi csodagyerek, többen úgy vélték, hogy ez az apróság egy megátalkodott gazfickó. Óvónői és általános iskolai tanítói valószínűleg nem hitték volna, hogy a kis Botondból egyszer a Nobel-díj várományosa lesz. Megvizsgálva Botond gyermekéveit, a dadusok, az óvónénik, a tanító nénik és a napközis felügyelők mind elmondhatták volna, hogy valóban rossz gyerek volt. Nagyon rossz!

Ezt ő maga sem titkolja, hiszen nem a rosszaság vezette kihágásokra, hanem a kíváncsisága. Márpedig éppen enélkül a természettudományok világában nem viheti sokra az ember. Nem megátalkodottságból szökött meg az óvodából, hanem mert unatkozott a délutáni alvás során. Úgy döntött, hogy inkább hasznosabb dolgokkal tölti azt az órát. A svábhegyi Jókai Mór Általános Iskolában tanárai komisz gyereknek tartották. Nem díjazták a fegyelmezetlenségét, és emiatt sok intőt kapott. Általános iskolásként olyan sok bejegyzést kapott, hogy attól betelt az ellenőrzője.

A muzsika bűvöletében

Persze már kamaszkorában is akadtak olyan pedagógusok, akik felfedezték, hogy ez a nyughatatlan és kíváncsi fiatal tehetséges. Nem azért nem penderítették ki az iskolából, mert egy neves tudós volt az apukája, hanem mert dicsőséget szerzett a Jókainak az egyre rangosabb matematikai versenyeken. Ha ugyanis valami érdekelte, azon a területen magas színvonalú teljesítményt nyújtott.

A matematika mellett lett egy másik szerelme is: édesanyja büszkén látta, hogy milyen jó Botond zenei érzéke. A csellót választotta hangszerül. Tizenhárom évesen sikeresen felvételizett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségűek osztályába. Zeneakadémiai oktatói biztosra vették, hogy a nyolcvanas évek egyik legtehetségesebb csellóművésze került eléjük. A sors azonban úgy döntött, hogy Magyarországot megfosztja egy tehetséges muzsikustól, helyette egy korszakalkotó neurobiológussal ajándékozza meg a világot.

Új utakon

Az ifjú zenész súlyos balesetet szenvedett, és a felgyógyulása után nyilvánvalóvá vált, hogy sosem lehet belőle az átlagosnál nagyszerűbb csellóművész. Bár kénytelen volt lemondani a zenei pályafutásáról, visszatérhetett másik nagy szerelméhez, a matematikához.

A sikeres érettségijét követően hatalmas lendülettel és energiával nem is egy, hanem a három magyar egyetemen kezdett el szinte egy időben tanulni. A Semmelweisen orvostudománnyal, az ELTE-n matematikával, a Műszaki Egyetemen pedig elektromossággal és programozással foglalkozott. 1995-ben szerezte meg az orvosi diplomáját. A fiatal kutatónak lehetősége nyílott arra, hogy magasabb szintű tanulmányokat folytasson a Kaliforniai Egyetemen, a neurobiológia egyik fellegvárában. Eldöntötte, hogy ennek a tudományágnak szenteli az életét.

Csodálatos ajándék

Még egy darabig Amerikában maradt, ahol a Harvard Egyetemen tanult és folytatott kutatásokat: a genetikára és a vírusokra összpontosított. Svájcban, Bázelben működik Európa egyik legjelentősebb bioegészségügyi kutatóközpontja. Kerületünk új díszpolgára nem csupán az ottani egyetemen tanít, de létrehozta a saját kutatóintézetét, a Molekuláris és Klinikai Szemészeti Intézetet is. Az elmúlt évtizedben igen sok szakmai programot vezényelt le. Munkásságáért itthon és külföldön is jó néhány díjjal tüntették ki. 2019-ben kiérdemelte a magyar Szent István-rendet.

Tudósként képes arra, hogy összetett munkásságát egyszerű szavakkal elmagyarázza a hozzá nem értőknek. Munkája során a tudományok jó néhány területe között teremtett összhangot. A vakok látásának visszaadása felé vezető úton akkor indulhatott el, amikor kombinálta a molekuláris biológiát, a matematikát, a virológiát és a fiziológiát.

Különleges eljárása során ráveszik a szem nem működő fényérzékelő sejtjeit arra, hogy legyenek képesek a fény felvételére, és ez, ha nem is teljes mértékben, de valamennyire visszaadhatja a látást. A kutatókra még komoly munka vár, ám az eljárás azzal kecsegtet, hogy hamarosan egyre több nem látó ember lesz képes az önálló életvitelre.

Roska professzor svájci otthonában él a feleségével, három gyermekével, és szabadidejében még ma is örömmel játszik jó öreg csellóján.

Magazinunk minden olvasója nevében további sok sikert kívánunk neki!