Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-12-09

Hegyvidéki emlékutazás – egy olvasói levél alapján 1. rész

Hegyvidéki emlékutazás – egy olvasói levél alapján 1. rész

Nagyon jóleső érzés, amikor önöktől, olvasóinktól kapunk pozitív visszajelzést egy-egy megjelent cikkünkkel kapcsolatban. Így történt ez A Hegyvidék legöregebb háza cikkünk kapcsán is, amely Szilágyi László kedves gyermekkori emlékeit idézte fel, és néhány e-mail váltás után az ő engedélyével szeretnénk ezeket a többi olvasóval is megosztani, két részben.


A Szilágyi család, László nagyszülei majd 50 éven keresztül a Zerkowitz családtól bérelték a kisházat és a hozzá tartozó kertet, amelyhez a csodás gyermekkori emlékek kötődnek. Az első ilyen, a Czillich/Zerkowitz majorhoz kapcsolódó hegyvidéki kép épp a karácsonyi időszakban készült, de először ismerjük meg kicsit a nagyszülőket.

A Szilágyi nagyszülők

„A nagymamám nagyon fiatalon, alig 11 évesen került fel a fővárosba az édesanyjához, aki a Fácán vendéglőben dolgozott konyhai alkalmazottként, és ott is éltek. Nagypapám a Beszkárt – BSzKRt alkalmazottjaként villamossofőrként a Szép Ilona kocsiszínhez járt dolgozni, és legtöbbször az 58-as villamost vezette. Később ő is a Fácánba költözött, legényként neki is ott volt a szállása, és itt ismerkedett meg a nagymamámmal. A fácános hosszú folyosói még egy vitájukra is emlékezhetnek. 
 
Akkor a nagymama megharagudott a nagypapára. Ha jól tudom, féltékenységről volt szó, és a nagymama a jegygyűrűjét a hosszú folyosón a földhöz csapta. A gyűrű pattogott és gurult, amíg a folyosó végére nem ért. Ekkor jött az izgalom, mert nem lehetett tudni, hogy a gyűrű a korláton keresztül a mélybe esik, és valószínűleg a fák és bokrok miatt soha nem kerül elő, vagy befelé gurul és megmarad. Miután a gyűrű nem esett le a mélybe, nem lett még nagyobb a veszekedés, sőt, hamarosan kibékültek, és az esküvőt is megtartották. A következő állomás az életükben a Janka út 4. volt.”

Karácsony hangulat és a Fácános tér

„A házról mint épületről nem sok újdonságot tudok mondani. Az egy az egyben úgy néz ki, mint az átküldött képeken és leírásokban. Tövéről hegyire bejártam, minden zugát ismertem. Egy hely volt az istállóban, ahová nem volt szabad mennem, mert ott a kerti szerszámok voltak, és három kasza is fel volt rakva a falra. Édesapám megtiltotta, hogy a kaszák közelében ténykedjek.

Azzal kezdeném a visszaemlékezést, hogy gyerekkorom meghatározó élménye volt ez a kis ház és a nagymamával itt töltött idő. Az első emlék, ami rögtön eszembe jut, az az, hogy karácsony idején mentünk meglátogatni a nagymamát az akkori Moszkva, most Széll Kálmán tértől induló 28-as busszal. Útközben a szüleimmel a házak ablakaiban a már esti kivilágításukban pompázó karácsonyfákat számolgattuk. A játék lényege az volt, hogy ki tud több karácsonyfát összeszámolni, amíg felérünk az úton. Természetesen mindig hagytak engem nyerni, és mindig összeadtuk, hogy ki mennyit látott, így a játék végén mindig arra jutottunk, hogy az idén is szép karácsonyunk lesz. 

A busz a Fácános térre érkezett, ahogy ma is, azonban akkor még nem volt neve a térnek. A következő emlék, ami eszembe jut az az útelágazásnál álló kis vendéglő, ahová édesapám időről időre betért egy korsó sörre. Az emberek rendkívül barátságosak voltak, és mindig kaptam valami kis ajándékot. Egyszer ez véletlenül egy hangyákkal teli kakasos nyalóka volt, de azon is csak jót nevettünk. Az úr kicserélte nekem és még plusznyalókát is kaptam.” 

Nyári szünet és a kert lakói

„A Janka úton felsétálni reggeli mozgásnak ideális, és nyáron sokszor lejöttünk rajta a szüleim elé a nagymamámmal. Mivel imádtuk a görögdinnyét, és abból több is volt a szatyrokban, így szép rakományt kellett felvinnünk. 

Ha a kertbe léptünk, az már egy más világ volt. A várostól teljesen elszigetelt hely. Voltak ugyan szomszédok, mindenki mindenkit ismert is, és baj esetén nem lett volna probléma segítséget kérni bárkitől a környéken, de ez a hely mégis egy külön világ volt. Nekem a Gyöngyvirágtól lombhullásig című film jut róla eszembe. Itt ismertem meg gyerekként az erdei állatokat, bogarakat, siklókat, lábatlan gyíkokat, mókusokat, madarakat stb. Nyáron volt a legszebb ez a hely. 

A kertről még a reggeli tea jut eszembe. Az udvaron állt egy hatalmas hársfa, amelynek virágos részéből készült a tea. Zsákszám szedtük ezeket virágokat, ami aztán egész évre elég volt. Minden reggel ezt ittuk, és a mama egy kis tejet is tett bele, úgyhogy tejesteaként. A hársfa alatt lakott Bobi, a németjuhász kutya, aki vigyázott ránk. Az állatcsapathoz tartozott még Kormos és Tigris cica, akikkel a reggeli séták folyamán mindig körbejártuk a területet. A macskákon gyakran nevettem, mert szegények tücsökre meg szöcskére vadásztak, de azok elugráltak előlük.”

A paradicsomi hangulatú kert

„Sokszor elégedetlenkedett a nagymama, mert a kirándulók, akik beszabadultak a kertbe, sok kárt okoztak. Gyümölcsöket loptak, ágakat törtek, szemetet hagytak maguk után. Egyszer még egy fél mezőre való védett kankalinnak is puszta szórakozásból lecsapkodták a fejét. Szóval ilyenkor sokszor kerítést javítgattunk, kertet ápoltunk. 

Ami eszembe jut következőként, azok a hatalmas birsalmák, amik a ház előtt a kertben teremtek. Ekkorákat máshol nem is láttam. Ez a ház és ez a kert tényleg paradicsomi hangulatú volt. A legfinomabb gyümölcsöket itt ettem. A ház mögött álló sárgabarackfa is csak úgy ontotta a barackot. A trükk az volt, hogy már nagyon korán reggel ki kellett menni összeszedni a barackokat, mert 4 óra magasságában már nemcsak barack, hanem vaddisznók is voltak a fa alatt. Akkor már jó volt elmenni onnan. Előre, a ház elé nem jöttek, mert az már a kutya birodalma volt. Szerettem a ház oldalára felfuttatott szőlőt is. 

A nagymama papagájvirágai is nagyon különlegesek voltak. Azóta sem találkoztam papagájvirággal. Gyakran eszembe jut, ahogy az almákat, körtéket egyesével újságpapírba csomagolva elrámoltuk az egyik ágy ágyneműtartójába, és onnan télen elővéve jókat falatoztunk a nyár és az ősz ízeiből. Rengeteg befőtt és lekvár készült. A csúcs, amit mai napig bármikor meg tudnék inni, a nagymama bodzaszörpje. Az üvegek csak úgy húzták a hűtő ajtaját, annyi volt belőlük.

A következő emlékem hátul a méhes, ahol akkor már nem tartott senki méheket, azonban egy vadbefogó helyszíne volt. Amikor a hegyekben elszaporodtak a vaddisznók, az erdészettől kijöttek és befogták az állományt, majd elvitték őket máshová. Maga a szerkezet és a módszer felejthetetlen. 

Egy kb. 3 méter magas, kb. 5x5 méteres négyzet alapú ketrecet kell elképzelni. Ez a szerkezet volt beállítva a méhesbe. A csapat az erdész vezetésével beetetést végzett a ketrecen belül. A beetetés néhány vödör már megerjedt, alkoholos állapotban lévő gyümölccsel, dinnyével, kukoricával teli, bólészerű keverékből állt. 

A vaddisznók a ketrecen belül feleszegették a keveréket, és miközben járkáltak, ráléptek valamire, ami lezárta utánuk az ajtót. Ha minden rendben zajlott, akkor addigra őket ez már nem érdekelte, mert elbódultak a bólétól, az erdészet pedig elvitte őket. Voltak izgalmas pillanatok, láttam olyat is, hogy a vaddisznó képes volt az egész szerkezetet megmozdítani.” 

A cikk folytatását ITT olvashatja.

Ajánló
Ajánló
Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

Színészkirály a szomszédunk – Rózsahegyi Kálmán a Hegyvidéken

A múlt században majdnem egy emberöltőn át élt a kerületünkben egy tehetséges színész, a Nemzeti...