Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-12-09

Hegyvidéki emlékutazás – egy olvasói levél alapján 2. rész

Hegyvidéki emlékutazás – egy olvasói levél alapján 2. rész

Nagyon jóleső érzés, amikor önöktől, olvasóinktól kapunk pozitív visszajelzést egy-egy megjelent cikkünkkel kapcsolatban. Így történt ez A Hegyvidék legöregebb háza cikkünk kapcsán is, amely Szilágyi László kedves gyermekkori emlékeit idézte fel, és néhány e-mail váltás után az ő engedélyével szeretnénk ezeket a többi olvasóval is megosztani, két részben.


A cikk első részében a házról és a paradicsomi kertről olvashattunk, ebben a második részben pedig a szomszédokról, a tulajdonos Zerkowitz család tagjairól, és a birtok fénykoráról tárul elénk néhány személyes emlék.

Szomszédok és vendégek

„A következő emlékem a közvetlen szomszédunk, Trill néni. Szerettük a hölgyet és a Csibész nevű kutyáját. Gyakran voltunk nála is a reggeli séták során. Itt vártuk pl. a postást is, aki a motorjával már nem tudott felmenni a házhoz vezető úton, ahol már csak a legvagányabbak tudtak felmenni. Az meg ritka volt. 

Arra is emlékszem, hogy egy nap meglátogatott minket Ráday Mihály úr. Ő volt a Budapesti Városvédő Egyesület elnöke. Nagyon érdekelte a ház és annak története. Hosszasan beszélgetett a nagymamával, dicsérte a kertet és a paradicsomi állapotokat. Arra is emlékszem, hogy a nagymama hosszasan magyarázta neki, hogy azért rengeteg munka van itt ebben a hatalmas kertben, és nem véletlenül ilyen szép. Ebben a környezetben időről időre meglátogatott minket Angéla néni és a lánya, Jutka néni, akik a birtok tulajdonosai voltak.

Nagymamám elmesélése alapján a házaspár mindig kedves volt velünk, a Szilágyi családdal. Pedig nem kis időről beszélünk, hiszen a családunk bérleti szerződése 1950-től 1997-ig tartott. Dr. Zerkowitz András, a doktor úr még 1977-ben meghalt, tehát én már őt nem ismerhettem. Nagypapámmal nagyokat tudtak beszélgetni az élet dolgairól. Mivel a papa láncdohányos volt, ezért a doktor úr gyakran figyelmeztette, hogy szokjon le. Talán csak ebben az egyben nem értettek egyet. 

Angéla néni, dr. Zerkowitz Andrásné már más történet számomra, mert őt volt alkalmam megismerni. Nyugodt, békés asszony volt, aki szerette a kertet járni. Legtöbbször a képen látható kis sapka volt a fején, fehér vagy világos kesztyűket viselt, amit miután levett, gyakran keresett. Világos kabátot és cipőt viselt. Választékosan beszélt, és szokása volt, hogy ha megerősítést szeretett volna valamiben, akkor a mondat végén megkérdezte: ugye?” 

Jutka néni (dr. Zerkowitz Judith, Angéla néni lánya), aki sajnos 2020-ban elhunyt, szintén kedves asszony volt. Szerettem benne, hogy állatbarát volt, és nagyon szerette a természetet. Egyszer sétálgattunk a kertben, és egy kartonlapot talált a fűben. Elkezdte felemelni, és megláttuk, hogy lábatlan gyíkok bújtak meg a kartonlap alatt. Erre ő békésen visszatakarta őket a kartonlappal. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember elkezdte volna ordítozva lemészárolni a szegény állatokat, de mi nem, csak megvitattuk, hogy ott vannak és továbbmentünk. Így természetes.”

A birtok fénykora

„Angéla néni gyakran mesélt a régi időkről. A kert fénykorában, amikor még a kert egy kis mezőgazdaságként üzemelt, a városból diákok érkeztek és ők segítettek a gyümölcsök betakarításában. A teherautók, gondolom, a már modernkori lakótelep felől, hátulról álltak be, mert akkor még nem hiszem, hogy volt ott bármi is, sőt a szenet is innen hozták a területre. Szóval a gyerekek elkezdték a betakarítást, amiben természetesen a felnőttek is segítettek. 

Ebből az időből ottmaradt cirádás kidolgozású almaszedőkkel még én is szedtem almát, bár a kidolgozásuk alapján jóval régebbiek lehettek. Érdekesnek találtam, hogy a régi időkben szerették énekeltetni a dolgozókat a gyümölcsszedés közben. Az egyik ok a jókedv volt, hogy jó hangulatban friss levegőn jobban megy a munka is, a másik ettől kicsit gyakorlatiasabb ok volt. Amíg énekeltek, nem ették meg a gyümölcsöket. 

A gyümölcsszedés nem minden esetben volt egyszerű. A piaci szállítók úgy vették át például a szilvát, hogy nem volt szabad a szilva hamvas felületét összefogdosni. Az ideális szedés hajnalban történt, és úgy, hogy a gyümölcs száránál két ujjal kellett leszedni a fáról, majd úgy a rekeszbe tenni. Így a gyümölcs hamvas rétege nem sérült, ez viszont nagyon fárasztó munka volt. 

A háznak volt egy istállórésze is. Itt gyerekkoromban megtaláltam több tehén kiírt nevét. Riska, Bori stb. Gyakran gondolkodtam, hogy az állattartás ezen formáját mindig a vidéki élethez társítottam, és hogy milyen szépen megállja a helyét egy ilyen élet akár a budai hegyekben is."

A Hunyad-orom kutyái

"Még egy emléket szeretnék leírni, és ezzel be is fejezem, mert így is szép anyag jött össze. Az emlék a következő: nyári estéken a nagymama gyakran nyitva hagyta az ablakot, amin keresztül a szobába áramlott a kerti virágok illata. Ami különösen szép volt nekem, az a távolban ugató kutyák hangja. Gyakran hallgattuk, ahogy a távolban egymásnak válaszolgatva ugattak a kutyák. Ilyenkor a nagymama mindig azt mondta, hogy a Hunyad-orom kutyáit halljuk. Azóta, ha bárhol máshol kutyaugatást hallok az éjszakában, mindig a Hunyad-orom kutyái jutnak eszembe."

Ajánló
Ajánló
A „cimbalom Liszt Ference” – Rácz Aladár

A „cimbalom Liszt Ference” – Rácz Aladár

A Hegyvidéken egy utca őrzi a múlt század talán legfontosabb magyar cimbalomművésze, a...

Történelmi válaszúton – János Zsigmond fejedelem

Történelmi válaszúton – János Zsigmond fejedelem

Kerületünkben utca őrzi Magyarország egyik királya, János Zsigmond nevét és az emlékét. A magyar...

Mese vagy valóság – A hegyvidéki Futrinka utca

Mese vagy valóság – A hegyvidéki Futrinka utca

Morzsi és Cicamica, Böbe baba és Sompolyogi, Egerentyű és Sün Sámuel. A hatvanas években gyerekek...