A Határőr úti polihisztor – a tudós Vekerdi László

A Magyar Tudományos Akadémián 2003-ban bensőséges hangulatú ünnepségre került sor. Az ilyen összejöveteleken rokonok és ismerősök figyelik, ahogy egy-egy kiemelkedő tudományos személyiség átveszi a neki odaítélt rangos díjat. Egész más volt a helyzet, amikor sor került Az év ismeretterjesztő tudósa kitüntetés átadására. A tudományos közvélemény jól ismerte azt az ősz hajú tudóst, akit kiszólítottak a pódiumra. Vekerdi László több tévé- és rádióműsorban oktatott, mégpedig a lehető legelegánsabb és hatékony módon.
 

Ugyanolyan sokoldalúan tudott a történelmünkről, a magyar irodalomról, mint a matematikáról, a természettudományokról vagy éppen a képzőművészetekről mesélni. Kiváló humorérzéke akkor is felcsillant, amikor átvette a kitüntetést. Ahelyett, hogy hálás szavakat rebegett volna el, rámordult az Akadémia uraira. Ezt mondta nekik: „Máskor ne ilyen vén hülyének adjátok a jutalmat, aki már nem tud mit kezdeni vele”.

A Határőr út 27. szám alatt élő mester azonban egyáltalán nem volt „vén hülye”. Nagyszerűt alkotott a matematika, a könyvtártudomány, a művelődéstörténet, az orvostörténet, az irodalom, a nyelvészet, a csillagászat és a fizika területén. Évtizedeken át az egyik legaktívabb és legnépszerűbb közéleti személyiségnek számított.

 

Hosszú út a sikerig

Vekerdi László 1924-ben született Hódmezővásárhelyen. Kamaszkorában mindenekelőtt a biológia érdekelte, ezért logikusnak tűnt, hogy a második világháborút követően Debrecenben beiratkozzon az egyetemre, hogy orvostudományt tanuljon. A tanárai azonban már középiskolás korában felfigyeltek arra, hogy milyen szorgalmas és sokat olvas.
 

Lelkesen falta a könyveket és általános műveltségének kibővítéséről az egyetemi tanulmányai során sem mondott le. 1951-ben sikeresen diplomázott, négy évvel később megszerezte a belgyógyász szakorvosi képesítést, és Budapesten, az Onkopathológiai Kutatóintézetben dolgozott. Egyre nagyobb érdeklődést mutatott a tudományos ismeretterjesztés iránt, és e szenvedélyének nagy hasznát vette, amikor 1963-ban átkerült a Matematikai Kutatóintézetbe, ahol a világhírű matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia Alkalmazott Matematikai Intézetét létrehozó Rényi Alfréd Kossuth-díjas akadémikus volt a főnöke. Vekerdi a Matematikai Kutatóintézet munkatársaként költözött a XII. kerületbe, a Határőr útra.

 

Izgalmas évtizedek

Kortársait fiatalon lenyűgözte sokoldalú műveltségével és tudásával. Ugyanolyan otthonosan mozgott a csillagászattörténet, az ökológia, az informatika, a tudományfilozófia, a néprajz, a könyvtártörténet, mint a statisztika vagy a vallástörténet területén. Rendszeresen publikált a Forrás, a Tisza táj, a Természet Világa, az Új forrás és a Valóság folyóiratban. Tiszteletre méltó örökséget hagyott maga után.

Több mint ötszáz ismeretterjesztő és tudományos munkája, cikke jelent meg. Ugyancsak több száz alkalommal csendült fel hangja a Magyar Rádió ismeretterjesztő sorozataiban. Érdekes, hogy a szocializmusban gyakorlatilag semmilyen elismerésben nem részesült, mivel a „megtűrt” kategóriába tartozott. Valószínűleg azért nehezteltek rá, mert egy szociográfiájában igen kritikus nézeteket fogalmazott meg a szocializmus utolsó évtizedének hazai tudományos életéről és a felsőoktatás problémáiról. Nem titkolta el azon meggyőződését sem, hogy a bajok legtöbb forrásának a ránk erőltetett szovjet módszerek fenntartások nélküli átvételét tartja. A több mint nyolcszáz oldalas munkát a hatalom betiltotta.

 

Siker és elismerés

A rendszerváltásnak köszönhette, hogy a neve nem merült a feledés homályába: hamarosan kilenc kitüntetéssel méltatták lenyűgöző munkásságát. 2001-ben elnyerte a Széchenyi-díjat is. Az élete utolsó három évtizedét ugyanolyan aktív munkával töltötte, mint a korábbiakat. Dolgozott a Magyar Írószövetségben, a rádióban és a különféle ismeretterjesztő közösségekben. Tisztában volt azzal, hogy páratlanul sokszínű, amit csinál.

Azt gondolta, hogy a diverzifikáció, vagyis a több lábon állás az életrevalóság egyik jele, ráadásul elengedhetetlen a fejlődéshez. Legfontosabb művei közé tartozik a Németh Lászlóról, a matematikai absztrakció történetéről, a Newtonról, a Galileiről és a Fülöp Lajosról írt könyve. Több alkalommal kérték fel arra, hogy más kiváló tudósokkal, például Varga Domokossal együttműködve alkosson átfogó tudománytörténeti vagy történelmi művet.

Szinte a halála napjáig dolgozott. Alig két héttel az elhunyta előtt jelent meg utolsó munkája. 2009-ben távozott közülünk. A kimagasló jelentőségű, sokoldalú történészt a Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra.