Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2022-02-18

Példás hazafiság – Ugocsa vármegye ezer esztendeje

Példás hazafiság – Ugocsa vármegye ezer esztendeje

Kerületünkben utca viseli a legkisebb területű magyar vármegye, Ugocsa nevét. E történelmi tájra is igaz a közmondás, hogy „kicsi a bors, de erős”. Az ugocsaiak ezer éven át őrizték a magyar hagyományokat, és ha úgy érezték, valaki fenyegeti azokat, még a császárral, a királlyal is szembeszálltak.


Ugocsa vármegye az első világháborút követően eltűnt a térképről. A Tisza-parti magyarlakta területet felosztották egymás között az antant hatalmak győztes szövetségesei. Csupán egy alig néhány száz négyzetméteres darabkája maradt meg Tiszapéterfalva mellett. Ez azonban túl kicsi volt ahhoz, hogy megőrizhesse a vármegyét, ezért Szatmár vármegyéhez csatolták.

Ugocsa az ott élők makacssága és elszántsága miatt került be a magyar történelemkönyvekbe.
A feljegyzések több magyarázatot is adnak arra, mikor született meg az Ugocsa non coronat latin nyelvű kifejezés, vagyis hogy Ugocsa nem koronáz. Elképzelhető, hogy Magyarország egyik legválságosabb időszakában, a mohácsi vészt követően csapott határozottan az asztalra az egykori erdőispánság népe, amikor I. Ferdinánd osztrák főherceg bejelentette igényét a magyar trónra. Az ország déli részén még könyörtelen hadak portyáztak, és az ugocsaiak cseppet sem bíztak abban, hogy Ferdinánd megvédi hazánkat Szulejmán szultánnal szemben. Épp ezért a tudtára adták, hogy nem hajlandók hozzájárulni a megkoronázásához.

Ezzel tanúbizonyságot tettek arról, hogy nagyon is jól érzékelték, milyen vészterhes történelmi korszak vár nemzetünkre. A belső megosztottság miatt elpocsékolt évtized után kitört a belháború, a törökök visszatértek, és hamarosan három részre szakadt az ország. Megkezdődött a másfél évszázadig tartó idegen uralom.

Az ugocsaiak elszántságáról nincsenek teljes mértékben megbízható történelmi források, tetteik azonban elevenen élnek a magyar történelmi legendák között. Elképzelhető, hogy híres kijelentésük jó kétszáz évvel később, az 1722-es országgyűlésen hangzott el. Hazánk helyzete ekkor jóval kedvezőbb volt, mint a mohácsi vész után, azonban ekkor is komoly veszélyek leselkedtek nemzetünkre. A 18. század eleje nem kedvezett a Habsburg uralkodóknak. Attól tartottak, hogy a birodalmuk fiúörökös nélkül marad, és egyből megtámadják a szomszédos nagyhatalmak. Épp ezért komoly erőfeszítéseket tettek az ügyben, hogy III. Károly királyt a leánya, Mária Terézia követhesse a trónon.

A magyar rendeknek ez nem tetszett, így jó egy évtizeden át tartott a tárgyalás, a vita és az alkudozás. Pozsonyban csupán 1722-ben fogadta el a magyar országgyűlés a bécsi javaslatokat. Ebben komoly szerepet játszott az, hogy a törökökkel szemben az országnak szüksége volt a Habsburg Birodalom fegyveres erejére. A hagyományokhoz ragaszkodó ugocsaiaknak azonban egyáltalán nem tetszett a leányörökös megkoronázásának lehetősége, ezért az ország vármegyéi közül egyedül „non coronat”-tal szavaztak.

Kiállásukból az elmúlt évszázadok során közmondás lett. Általában olyankor használjuk, ha egy aránytalanul gyenge személyiség vagy közösség próbál meg dacolni a nála sokkal erősebb ellenféllel.
 
Viharos évszázadok

Ugocsa területén már a kőkorszakban megjelent az ember. Sokan laktak itt, mert igen kedvezőnek találták az erdők, a sztyeppe és a mocsaras folyópart találkozását. A környező területeken rengeteg régészeti leletet, eszközöket és istenszobrokat találtak a régészek. A térség tovább fejlődött a bronz-, majd a vaskorban is. A Kárpátok ívében meghúzódó tájegység a kelták befolyása alá került. Amikor megindult a népvándorlás, keleti germán törzsek vonultak át erre.

Feltűntek a vandálok és azok ellenfelei, a nyugati gótok. Őket a gepidák, majd a kisebb népcsoportokra lesújtó hunok követték, a 6. század második felében pedig egész Északkelet-Magyarország az avar kaganátus részeként működött.

A honfoglaló magyar törzsek valószínűleg erre vonultak keresztül. A feljegyzések szerint már a 12. században itt működött királyaink erdőispánsága. Ez jóval nagyobb volt, mint a későbbi vármegye. Az ugocsai erdőispánok uralma azonban nem tarthatott sokáig. Területeket kellett átadniuk Máramaros és Szatmár vármegyének. Az itteni főesperesség pedig az erdélyi püspökség alá tartozott.

A mohácsi vészt követően gyakran jártak erre portyázó hadak. A támadások miatt csökkent a lakosság, és megnehezedtek az itt élők mindennapjai. Az osztrákellenes érzelmek jóval később is megmaradtak. Gyorsan elterjedt a reformáció, és a függetlenségi mozgalmak mindig számíthattak az ugocsaiak fegyveres erejére.
 
Remény és megpróbáltatások

Ugocsa a 19. században az itt termelt kiváló minőségű búzáról, kukoricáról, gyümölcseiről és búzáról lett híres. 1870-ben körülbelül 70 ezren éltek a vármegyében. Harminc százalékuk magyar és nagyjából ugyanannyi rutén volt. A környéken még ötezer német és 8800 román is élt.

A fejlődés eljutott az ugocsai lankák közé is: tizenegy vasútállomás és harmincöt kilométernyi út épült. A megye vezetői komoly küzdelmet folytattak az írástudatlanság leküzdéséért. 1891-ben már 130 – mindenekelőtt alapfokú – oktatási intézmény működött Ugocsában. 1918-ban a vármegyét megszállták a csehszlovákok. Területéből 404 négyzetkilométer átkerült Romániához.
1938-ig kellett várni, hogy az itt élők újra kitűzhessék a magyar zászlót.

Bereget és Ugocsát ekkor egyetlen vármegyébe vonták össze. 1940-ben a román uralom alatt álló területek is visszatértek, ekkor Ugocsa rövid időre megint önálló megye lehetett. A második világháborút követően azonban a megye jelentős részét a Szovjetunió szerezte meg. A magyar határokon belül maradt parányi része 1990 óta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéhez tartozik. A mai ugocsaiak többsége Ukrajnában és a romániai Szatmár megyében él.

Az elmúlt évszázad során az itt őshonos magyarok igyekeztek megőrizni hagyományaikat, nyelvüket és kultúrájukat. Szép eredményeket értek el, hála őseik makacsságának és kitartásának. Az ugocsaiakra ugyanúgy lehet ma is számítani, mint akkor, amikor a török árnyékában ellent mertek mondani a Habsburg uralkodóknak.
 
Gondoljunk rájuk és küzdelmes múltjukra, amikor végigsétálunk az Ugocsa utcán!

Ajánló
Ajánló
Egy csodálatos mesemondó – kerületünk díszpolgára, Bereményi Géza

Egy csodálatos mesemondó – kerületünk díszpolgára, Bereményi Géza

Az elmúlt két évtizedben a Böszörményi úton, illetve később a Maros utcában sétálva gyakran...

A Határőr úti polihisztor – a tudós Vekerdi László

A Határőr úti polihisztor – a tudós Vekerdi László

Több mint negyven éven keresztül itt élt és alkotott közöttünk a magyar irodalom- és...

Tudósok és fejedelmek városa – A csodálatos múltú Nagyenyed

Tudósok és fejedelmek városa – A csodálatos múltú Nagyenyed

Erdélyben, Fehér megyében, Gyulafehérvártól egy jó napi járóföldre található a magyar kultúra és...