A némák szószólója – Balázs József hegyvidéki író

Több mint harminc éven keresztül a kerületünkben élt és alkotott „Móricz Zsigmond utolsó tanítványa”, a magyar népi irodalom késői reménységének számító Balázs József. A József Attila-díjas író és dramaturg életútja megmutatja, hogy a hazafias gondolkozású írónak milyen nehézségekkel és csábításokkal kellett megküzdeniük a múlt század hetvenes éveiben.

Kerületünkben sétálva a házak falán gyakran láthatunk olyan emléktáblákat, amelyek jelzik, hogy a környező utcákban, tereken a magyar irodalmi élet jó néhány kimagasló alakja élt. Akadnak közöttük olyan nevek, amelyeket mindenki ismer, ám vannak, akikről kevésbé tudjuk, hogy mivel is érdemelte ki az elismerést.

Manapság egyre kevesebben tudják, ki volt az a fiatal vidéki író, aki a hetvenes évek második felében valósággal belerobbant a hazai irodalomba, és úgy tűnt, ő lesz a következő évtizedek legmarkánsabb népi írója. A sors azonban másként döntött.

Könyörtelen hitelesség

Balázs József 1944-ben született egy szabolcsi kis faluban. A háború idején az Alföldön élők makacsnak és elnyűhetetlennek bizonyultak. Dacoltak a történelem viharaival, és a maguk útját járták. Balázs József is közéjük tartozott. Amikor a magyar parasztság sorsát feldolgozó regényeivel lenyűgözte az irodalmi közvéleményt, kérdésekre válaszolva elmondta, nem fél attól, hogy nemzetünk elvész a történelem süllyesztőjében. Johann Gottfried Herder fenyegető jóslatára utalva leszögezte, a német filozófus nem járt az Alföldön, nem találkozott a magyar földművesekkel, így fogalma sem lehetett arról, hogy a nemzetünk elpusztíthatatlan.

Tiltsák vagy támogassák?

Balázs József színrelépésekor, a hetvenes években a hatóságuk nem tudták eldönteni, mit csináljanak vele. Egyrészt szembeötlő volt az író hazafias szellemisége, ami miatt a szocializmusban könnyen nacionalizmussal vádolhatták volna meg, ugyanakkor a legszegényebb vidéki parasztság szószólójaként írta meg a regényeit. Az akkori államvezetés pedig deklaráltan támogatni akarta az egykori nincstelen béresek leszármazottait. Patikamérlegen méregették a Magyarokat, a Koportost és a Fábián Bálint találkozása Istennel című regényt. Mivel ezek mondanivalóját az előző rendszer kritikájaként is lehetett értelmezni, ezért úgy döntöttek, hogy a fiatal szerző méltó a rendszer támogatására.

Balázs József ekkor már harmincéves is elmúlt. Egy jó eszű, vidéki gyerek jellegzetes életútját járta be. Elég okos és szorgalmas volt ahhoz, hogy a kis falujából kiindulva sikeresen elvégezze a középiskolát, majd Budapesten diplomát szerezzen az ELTE-n. Közvetlen környezete jól tudta, hogy az írással kacérkodik. A hetvenes évek elején azonban ebből csak kevesen tudtak megélni, ezért Balázs is ugyanazt választotta, mint sok pályatársa. Üzemi lapokban jelentek meg az első írásai.

1975-ben aztán minden megváltozott. Ekkor már hat éve lakott a XII. kerületben, a Márvány utcában. Amikor megjelent a Magyarok című regénye, az addig ismeretlen szerző egy csapásra a figyelem középpontjába került. A műben tetten érhető a szerző hitvallása. Balázs azok szószólója akart lenni, akiket szinte senki nem hallgatott meg. Biztosra vette, a magyar parasztság még egy világháború után is képes új életet teremteni, felépíteni egy szebb jövőt.

Rövid tündöklés

A következő évben megjelent a Koportos, egy kisregény, sőt, a Fábián Bálint találkozása Istennel is. Ráadásul a korszak egyik ünnepelt filmrendezője, a háromszoros Kossuth-díjas Fábry Zoltán úgy döntött, hogy filmre viszi a Magyarokat, majd a Fábián Bálintot is. Mindezek következtében Balázs a budapesti szellemi élet rivaldafényében találta magát. Sokan azt hitték róla, hogy képes lesz a népi írók szellemiségét összhangba hozni az állami elvárásokkal. Minden kapu megnyílt előtte. Munkát kapott a Filmgyárban, a neve pedig egyre többször tűnt fel a mozivásznon, a közreműködők listáján. A nyolcvanas évek elején egy fővárosi irodalomkedvelő akár három Balázs-film közül is válogathatott, ha moziba akart menni.

A tündöklés azonban nem tartott sokáig. Az évtized végére úgy tűnt, valami eltört Balázsban, mert új regényei már nem voltak olyan erőteljesek, mint az első három, amelyekben lélektanilag és szociológiailag is hitelesen mutatott be egy letűnőfélben lévő világot. További erőssége volt, hogy nem próbálkozott a paraszti életmódot romantikus megjelenítésével.

Dacára annak, hogy művei bekerültek az érettségi tételek közé, sőt, az egyetemen is tanították őket, Balázs lassan eltűnt a rivaldafényből. Élete utolsó időszakát megnehezítette hosszan tartó, egyre súlyosabb betegsége. 1997-ben hunyt el, csupán ötvenhárom éves volt. A Farkasréti temetőben helyezték örök nyugalomra, és az emlékét nemcsak a Márvány utcában őrzi tábla, de a vásárosnaményi könyvtár falán is.