2022-07-18
Vizet, jeget vegyenek! - Régi árusok a Hegyvidéken

Javában tombol a nyár, és egyre melegebb napok köszöntenek ránk. A hideg vízre és a jeges italokra ilyenkor mindig megnő a kereslet. Ez így volt régen is, annyi különbséggel, hogy akkoriban a vízért és a hideg jeges italokért is komolyan meg kellett dolgozni. Ma már természetes számunkra, hogy víz folyik minden csapból, de voltak idők, amikor vizesemberek hordták a Dunáról a vizet, és hűtő hiányában a jeget is rudakban cipelték a Hegyvidékre a jegesek.
Habár a XII. az egyetlen budai kerület, amelynek nincs közvetlen érintkezése a Dunával, a Hegyvidék mindig is híres volt a forrásairól. Ez a kerület biztosította a budai vár vízellátását, így a 15. századtól a magyar királyok is a svábhegyi források vizét itták. Mindezek ellenére a 19. században Buda és a Hegyvidék nagymértékű fejlődését a helybéli kutak és források nem tudták teljes egészében kielégíteni, így megjelentek a vizesemberek, vízárusok, Duna-vizesek, akik pénzért árulták a vizet.

A víz árát a folyótól vagy kúttól megtett távolság, illetve a villák vagy bérházak emelete határozta meg. Az árusok felosztották egymás közt a városrészeket, és mindegyiküknek megvolt a saját területe, így nem keresztezték egymás útját. Természetesen nemcsak a Dunából hordták az árusok a vizet, hanem a jobb vízű kutakból forrásokból is. Mivel a Hegyvidék igen gazdag volt forrásokban, így itt inkább a környékbeli kutakból hordták a friss vizet az árusok, az olcsóbb nyers Duna-vizet pedig csak a tisztálkodáshoz vagy állatok itatásához vásárolták.

A vízvezeték-hálózat kiépüléséig nagy kincs volt a friss ivóvíz, beosztással és mértékkel lehetett belőle fogyasztani. A módosabbaknál a különleges ételekhez, italokhoz, teához mindig a hűvös pincében félrerakott kannában lévő friss forrásvizet használták. Hogy milyen értékes és fontos volt a víz, jól mutatja, hogy Ferenc József a budai várba is a 250 kilométerre lévő Schönbrunnból szállította maga után a vizet, míg Erzsébet királyné a svábhegyi források vizét itta.

Manapság megszoktuk, hogy az italokat és a romlandó ételeket a hűtőből vagy a mélyhűtőből vesszük elő. Mivel azonban a hűtők csak az 1930-as évektől kezdtek megjelenni, és akkor sem voltak gyakoriak, a víz és a romlandó áruk hidegen tartása komoly feladat volt, ami külön helyiséget igényelt. Ezek voltak az úgynevezett jégvermek, ahol minden becsesebb ételt és italt tartottak a tulajdonosok.

Nem véletlen, hogy az újságokban több ilyen jégverem építéséről beszámoltak, köztük a legismertebb vendéglőknél, mint a Fácán vagy a Diszónófő. A jégvermeket leginkább a téli hónapokban a környező folyókról, tavakról vágott jégtömbökkel töltötték meg.

Annak ellenére, hogy jéggel voltak megtöltve ezek a vermek, sokszor kigyulladtak, mivel a tetejüket legtöbbször náddal vagy száraz ággal takarták be. Azonban nemcsak a tűz jelentett veszélyt a korabeli hűtőkamrákra, hanem a különböző állatok is igyekeztek bejutni az éléskamrába egy-egy falatért.
Az egyik korabeli újság így számolt be az egyik ilyen betolakodóról az 1890-es évek végén. „A svábhegyi villák egyikének virágágyai között egy rókát fogtak a napokban, mely jó idő óta dézsmálgatta a villa-tulajdonos által jégvermében tartott ízletes falatokat. Végre is gyanítani kezdték a tolvajt, s csapdákat tettek ki, melyek közül az egyikbe aztán csakugyan belekerült a libatolvaj, és szép vörös bundájával fizette meg vakmerőségét.”

„Jeges! Itt a jegeees!... – kiáltja lent az udvaron egy tenori hang. Fázósan megborzongunk. Odakünn nyolc fokot mutat a hőmérő, bent a szobában ismét tüzelő került a kályhákba. A jegesember árván ácsorog az udvar keramitkockáin, hiába vár kuncsaftra. Kinek kell ilyenkor jég?
De íme, valakinek mégis kell. Krajcsovics néni totyog át az udvaron, karján rossz szatyor, ö az egyetlen jégvásárló. Szomszédom nevetve nézi s megkérdi: – Minek magának a jég ilyen hidegben. Krajcsovics néni? Az öregasszony ravaszkásan hunyorít, hangját lehalkítja: – Gondolni kell a jövőre is. Ez a jó ember nem felejti el, hogy én ilyenkor is vettem tőle. S majd a nyáron, amikor maguk sorba állnak jégért, nekem akkor is jut mindig.”
Habár ma már a víz és a jég is elérhető a háztartásokban, ne felejtsük el, hogy elődeinknek mennyit kellett dolgozni azért, hogy mi ilyen kényelmes és vízben gazdag életet élhessünk.