Vigaszt nyújtó szerelem – Márffy Ödön hegyvidéki festő

1906-ban két magyar fiatalember találkozott Párizsban. A francia főváros az európai kulturális élet egyik fellegvárának számított, ahová elzarándokoltak a pezsgő szellemi életre, ragyogó fényekre és a legújabb szellemi irányzatok kavalkádjára vágyó művészek. 

Közéjük tartozott Ady Endre is. Párizsban ismerkedett meg a budapesti születésű Márffy Ödönnel. A festő és a költő gyorsan megbarátkozott. Ugyanazokat a dolgokat kedvelték, örömmel látogatták a párizsi bárokat, kiállítótermeket és irodalmi esteket.

Márffy jól ismerte Ady özvegyét, aki nehéz és megalázó helyzetbe került a férje halálát követően. A sors úgy akarta, hogy Márffy lépjen Ady helyére, ezzel kezdetét vette egy romantikus szerelem.

 

Cseppet sem hétköznapi művész

Márffy Ödön a budapesti szellemi élet egyik közismert alakjának számított. 1878-ban született, vagyis majdnem egyidős volt Adyval. Esze ágában nem volt hivatalnok édesapja nyomdokaiban járva a közigazgatásban dolgozni. Egész fiatalon nyilvánvalóvá vált, hogy ügyesen rajzol. Huszonéves korában már nem elégedett meg azzal, hogy amatőr módon készítsen képeket, hanem beiratkozott a legnevesebb hazai képzőintézményekbe. A szakembereket ugyanúgy lenyűgözte a tudásával, mint korábban a középiskolai tanárait.

A legtehetségesebb diákok egyikeként a fővárostól ösztöndíjat kapott, és 1902-ben Párizsba utazott, ahol hosszú éveken át élt. Festészeti és szobrászati magániskolákba, majd a leghíresebb művészeti akadémiára iratkozott be. Elsajátította a szakma minden mesterfogását, és megismerte a legújabb irányzatokat és azok képviselőit. Úgy érezte, hogy ő is tudna hasonló műveket alkotni.

A közönség Párizsban először 1906-ban láthatta a képeit.

 

Próféta a saját hazájában

A hazatérését követően lelkesen vágott bele az alkotásba. A hazai közönséget csodálattal töltötték el plein air stílusú, ragyogó színekkel teli képei. A kulturális kormányzat sem bizonyult szűkmarkúnak. Márffy elnyerte a Ferenc József Koronázási Jubileum díjat. Kellemes, gondtalan évek vártak a művészre. Az Adria partján és Olaszországban alkothatott, tanulmányozhatta a legjelentősebb mesterek műveit. Ráadásul határozott személyiségének köszönhetően a megújulásra törekvő, hazai művészeti mozgalmak egyik központi alakja lett.

Rippl-Rónai Józseffel együtt alapította meg az impresszionista és naturalista MIÉNK művészcsoportot. Másik jó barátja, a magyar avantgárd kimagasló képviselője, Kernstok Károly volt. Márffy Fürdő nők című festménye óriási botrányt robbantott ki. Az újdonságokra vágyó közönség azonban továbbra is imádta és vásárolta a műveit.

 

Egy önmagát kereső ifjú nő

Boncza Miklós erdélyi földbirtokosnak gyakran meggyűlt a baja leányával, Bertával, ezért úgy döntött, hogy a tizenhat éves kamaszt elküldi Svájcba, azt remélve, hogy egy szigorú leánynevelő intézetben jó útra térítik. Bertát azonban nem lehetett megbéklyózni. Bár az intézetből nem engedték ki, nem tiltották meg neki, hogy leveleket írjon. Ismerte a fiatal erdélyi művészeket és soraival könnyedén elcsavarta Tabéri Géza író fejét.

Nem érte be egyetlen hódítással, hamarosan már Ady Endrével is rendszeresen levelezett.

A költővel csupán 1914 tavaszán találkozhatott személyesen. Ady ekkorra már valamennyire kiheverte előző kapcsolata, a Léda-szerelem viharos végét. A költőt körülrajongták a nők, ám ő Boncza Bertát választotta. Kettőjük szerelme egészen Ady haláláig tartott. Az ifjú feleséget hamarosan mindenki a Csinszka becenéven emlegette.

 

A művész és a múzsája

Bár azt gondolták róla, nem elég tehetséges ahhoz, hogy saját remekműveket hozzon létre, mégis képes volt arra, hogy másokat ösztönözzön alkotásra. Igazi múzsa volt, gyönyörű, inspiráló asszony. Alakja több regényben, önéletrajzi műben is feltűnik. Csinszkát mélyen megrázta Ady halála. Rövid ideig Babits Mihály barátnője volt, majd az igazi szerelmet Márffy Ödönnel élte át. Ekkor kezdődött a festő egyik legsikeresebb alkotói periódusa. Új képeit még Amerikában is kiállították. Csinszka megnyugvásra és szerető otthonra talált, ám alig negyvenévesen meghalt agyvérzésben. Márffy addigra több mint száz festményt és grafikát készített róla.

A megözvegyült festő nehezen viselte el a veszteséget. Másfél évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra önmagára találjon. Sikerült túlélnie a második világháborút, ám az ötvenes években minden ajtó bezárult előtte, mert nem volt hajlandó magávéá tenni a szocialista-realista irányzatot. 1959-ben hunyt el, sírhelyét megtalálhatjuk a Farkasréti temetőben.