Ezer évünk krónikása – Acsády Ignác

1903-ban jelent meg Acsády Ignác egyik legjelentősebb műve, A magyar birodalom története. Ez a történelmi szintézis több mint 1600 oldalon keresztül vezet minket végig a magyarság elmúlt ezer esztendőjének időszakán. A három különféle színű díszkötésben, ábrákkal gazdagon illusztrált mű a maga korában óriási érdeklődést és nagy sikert váltott ki.

Több mint egy évszázaddal a megjelenését követően nagy szerencse kell ahhoz, hogy valaki kezébe vehesse az eredeti kiadást. Acsády munkája ráadásul nem csupán értékes, de időtálló is, és ezzel rászolgált arra, hogy a 21. század első évtizedének végén ismét megjelenjen.

 

Egy boldog kor gyermeke

A nagykárolyi Adler Farkasnak 1845-ben fiúgyermeke született. A család Szatmár vármegyében élte át az 1848-as forradalmat és a szabadságharcot, amelynek bukása után a család kénytelen volt feladni addigi otthonát, és Hajdúszoboszlón kezdett új életet. Farkas sokat dolgozott, majd kisebb földbirtokot vásárolt, így a gyermekeit magasabb szintű iskolákba is el tudta küldeni. Mindenekelőtt Ignácra, a legidősebb fiára volt büszke.

A majdani történész és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja Debrecenben és Pesten járt középiskolába. A tehetséges ifjú könnyedén bejutott az egyetem jogi karára. Az érdeklődését azonban nem kötötték le a paragrafusok, egyre többet foglalkozott a történelem nagy kérdéseivel. Kamaszként élhette át a kiegyezést megelőző politikai csatározásokat, majd a mindaddig páratlan gazdasági, politikai és kulturális fellendülést.

Felnőtt fejjel szemtanúja lehetett annak, hogy Budapest Európa egyik jelentős nagyvárosává válik. A könyvtárakban és a szerkesztőségi irodákban a gyertyákat felváltották a világítógázzal, majd az elektromos árammal működő lámpák. A korszak elvárásainak megfelelő módon, magyarosított néven, Acsády Ignácként az országos szellemi elit tagja lehetett. A legjobb tanároktól tanult, és élete végéig arra törekedett, hogy a tudását a legmagasabb fokon ossza meg a fiatalabb nemzedékekkel. Rengeteg újságcikket, tudományos értekezést és klasszikus nyelvezetű, komoly történelmi munkát írt.

 

Sokoldalú és példát mutató

Már az egyetemen érdeklődni kezdett Magyarország történelmének feldolgozása iránt. A jog mellett filozófiát is tanult, majd a történetírás felé fordult az érdeklődése, de gyakran lehetett vele találkozni a legjelentősebb akkori szaklapok szerkesztőségeiben is. Élete végéig a Pesti Napló munkatársának tekintette magát, de írt a Századunkba, a Magyarországba, az Alföldbe és a Keletbe is.

Első tudományos munkái az osztrák császárok és Magyarország kapcsolatával foglalkoztak. Megvizsgálta a zsidó emancipáció kérdéseit, és több művet tett le az asztalra a török uralom korszakának birtokviszonyaival és pénzügyi kérdéseivel kapcsolatban.
 

Akik jól ismerték, nagyra becsülték a humorát és képzelőerejét. Miközben tudományos és elméleti cikkeket írt, nem csupán történelemtudományi szakkönyveket fordított le magyarra, de szépirodalmi műveket, vígjátékokat is írt. Ötvenéves korában felismerte, mennyire fontos a polgárosodás és az ipar fejlődése. Egyre inkább az ezekkel kapcsolatos kérdésekre összpontosított, és sorban jelentette meg a nemzeti múltunk nagy kérdéseit bemutató értekezéseit, könyveit.

Az olvasók 1903-ban vehették kézbe a hazánk történetét a kezdetektől a 19. század végéig bemutató kétkötetes munkáját, A magyar birodalom történetét. A mű megjelenését megelőző évtizedben országunk a millennium lázában égett, és sokan szeretettek volna minél többet megtudni az elmúlt évszázadok titkairól.

1906-ban jelent meg élete második fő műve, A magyar jobbágyság története. Ugyanebben az évben, december 17-én hunyt el. Sírja előtt a Magyar Tudományos Akadémia és az Országos Levéltár vezetői tartottak emlékbeszédet. Bár a maga korában kritika is érte a műveit, a mai napig azon polgári történetírók közé sorolják, akiknek munkássága a 21. században is utat mutathat azoknak, akik szeretnék jobban megismerni Magyarország történetét.