Zord korszakok krónikása – Gera György író születésnapjára

Gera György regényeit ma is ott találjuk a könyvtárak polcain, a műveit újra kiadják, ám sikerei dacára sem került be a legnépszerűbb hazai írók közé. A vészkorszak krónikásaként ugyanis olyan témákat dolgozott fel, amelyeket nem lehet könnyed lektűrként olvasni.

Fontosnak tartotta az önvizsgálatot, a saját emlékeinek feldolgozását, ám eközben – mialatt itt élt közvetlen szomszédságunkban, a Városmajor utcában – komoly erőfeszítéseket tett azért, hogy a későbbi nemzedékek tagjai is megismerhessék múltunk légkörét és a magyar értelmiségre váró erkölcsi dilemmákat. Bár a műveiben súlyos problémákat dolgoz fel, írói munkásságán nagyon fontos az alkotómunkába vetett hite. Könyveiben egy olyan ember szól hozzánk, aki túlélt egy náci koncentrációs tábort, utána képes volt új úton elindulni, jobbá tenni maga körül a világot.

 

Nagyváradról a Hegyvidékre

Gera György szülei jómódúak voltak. Gyermekkorában kifinomult, kulturált környezet vette körül. Családjának sikerült átvészelnie az első világháborút követő éveket, így a jó eszű, intelligens kisfiú a lehető legjobb neveltetésben és oktatásban részesülhetett. Húszéves korára azonban megváltozott körülötte a világ, miután kirobbant a második világháború. 

Gera György jól érzékelte, ahogy szülővárosában fojtogatóvá válik körülötte a légkör. A valóság elől a tanulásban és a haladó eszmékben keresett menedéket.

Első írásai 1941-ben jelentek meg Budapesten. Éppen csak hogy betöltötte a huszadik évét, amikor munkaszolgálatra vezényelték. Már a következő hetek élményei is szörnyűek lehettek volna ahhoz, hogy egy átlagos értelmiségi megroppanjon tőlük, ám Gera kitartott. Nem engedte, hogy a világháború szörnyűségei megtörjék.

 

A sors azonban további csapásokat tartogatott számára. A munkaszolgálatból a mauthauseni haláltáborba került. A nácik alig öt hónappal Ausztria bekebelezése után hozták létre ezt a helyet. 1945-ben az amerikai csapatok szabadították fel.

Amikor a kapun át begördültek az első dzsipek, az élet és a halál határmezsgyéjén álló Gerának is döntenie kellett. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha visszatér a szülőföldjére.

 

Új rendszer, új világ

Kolozsváron beiratkozott a Bolyai Tudományegyetemre. 1947-ben szociológia, esztétika és filozófia szakon szerzett diplomát. A korszak legnevesebb erdélyi szakemberei tanították. Már fiatal korában is imádta a francia kultúrát, ám ez az intellektuális szerelem még inkább eluralkodott rajta. Addigi élete legboldogabb pillanatát jelentette, amikor 1947-ben Párizsba mehetett ösztöndíjasként. A Sorbonne hallgatójaként láthatta a világháborút követően önmagára találó Nyugat-Európa kulturális fellendülését, az irodalom, a társadalomtudományok és a művészetek pezsgését. Ezért ismét döntenie kellett.
 

Otthonról azonban egyre aggasztóbb híreket kapott: Románia és Magyarország mind határozottabb lépéseket tett arra, hogy szovjet mintára átalakítsák a kelet-európai államokat. Gera végül Budapestet választotta. Életének következő szakaszában újságíróként és filmes szakemberként dolgozott, mielőtt elkötelezte volna magát az irodalom mellett. A múltja azonban továbbra is nyomasztotta, ám jó pár éven keresztül nem nyílt alkalma arra, hogy nyilvánosan leszámoljon vele.
 

Neki is be kellett állnia a sorba. Elvárták tőle, hogy erősen átpolitizált „termelési beszámolókat” írjon. A sztálinista kulturális diktatúra azonban cseppet sem tetszett neki, ezért új feladatot keresett magának.

Évtizedeken át a francia és a német irodalmat közvetítette a magyar olvasók felé. Több mű mellett ő fordította le magyarra Robert Merle két remekművét, a Mesterségem a halált és a Két nap az életet. Az 50-es évek második felétől megjelentek nagy hatású regényei is. A Pokoltáncban egy gazdag zsidó család sorsát mutatja be a második világháború zűrzavaros évei alatt.

A Megtorlásban a háborúk és a koncentrációs táborok túlélőivel találkozhatunk. Az önéletrajzi elemekkel átszőtt történetek bemutatják az alkotó emberekre váró szörnyű sorscsapásokat, de kiderül belőlük az is, hogy Gera szerint a család és a barátok a legnehezebb időszakban is segítséget jelentenek.

Talán leghatásosabb regényének, a Terelőútnak a főszereplője egy olyan magyar zsidó, aki szembesülni szeretne élete legszörnyűbb időszakával, a koncentrációs táborral.

Utolsó regénye, az Endogén expedíció csak halála után jelenhetett meg. A történet látszólag tudományos-fantasztikus kalandok sora, Gera azonban ebben a munkájában is a XX. század legszörnyűbb eseményeinek állított emléket.

Megállva a Városmajor utcai emléktáblája előtt, érdemes fejet hajtanunk e sokat szenvedett, de megtörhetetlen hegyvidéki íróra gondolva.

* Gera György fotó forrása: Múlt és Jövő Lap- és Könyvkiadó