Múltunk keserédes emléke – Krasznahorka büszke vára

Kereken száz esztendővel ezelőtt, 1923 tavaszán be kellett látni, hogy hiába számítunk a világ támogatására az első világháborút lezáró igazságtalan békerendszer elleni küzdelmük során. Hazánkat új országhatárokkal próbálták térdre kényszeríteni. A budapesti és az akkori hegyvidéki döntéshozók a történelmi Magyar Királyság területén születtek, és nem tudták elfogadni, hogy a legszebb hazai tájak, nagyvárosok, például Pozsony, Kassa, Ungvár, Kolozsvár egy tollvonással a határ túloldalára került.

Ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy az idő múlása a magyar területek megszállóinak kedvezhet, ha a megmaradt országrészekben nem teszünk erőfeszítéseket és nem ügyelünk arra, hogy az elcsatolt területek városainak, tájainak továbbra is éljen az emléke. Ezért a húszas években sok közterületnek adtak olyan nevet, ami valamelyik határon túlra került tájegységet örökít meg. A kissvábhegyiek közel négy évtizeden keresztül sétálhattak a Krasznahorka utcában. A név végül eltűnt az utcanévtáblákról, ám a vár és a település emléke a mai napig elevenen él.

 

Egy gyönyörű grófnő és egy gyönyörű dal

Krasznahorka nevét sokan azért ismerik, mert 1906-ban Andrássy Gyula menye, Zichy Eleonóra grófnő egy dalt írva emlékezett meg II. Rákóczi Ferenc hamvainak hazahozatalakor e történelmi tájról.

„Krasznahorka büszke vára,

Rászállott az éj homálya,

Magas tornyán az őszi szél

Régmúlt dicsőségről mesél.

Olyan kihalt, olyan árva

Rákóczinak büszke vára.”

A dal nagyon rendkívül népszerű lett, a húszas években számtalan alkalommal feldolgozták, és az interneten mind a napig meghallgathatjuk.

A térképre pillantva látszik, hogy Krasznahorka vára és a tövében meghúzódó település egész közel van a mai magyar határhoz, így ha valaki a környéken jár, annak érdemes ellátogatni oda, hogy megtekinthesse a Bebek család, Hunyadi Mátyás, az Andrássyak és Rákóczi fejedelem emlékhelyeit. 

 

Viharos magyar múlt

A várnak és a környéknek viharos történelmet adott a sors. Gyakran portyáztak erre idegen seregek. Hunyadi Mátyás 1440-ben a cseh huszitáktól szabadította fel. A török elleni másfél évszázados küzdelmünk során sokszor ostromolták, és többször is gazdát cserélt. Fénykora Mohács után ötven évvel kezdődött. Az Andrássy család reneszánsz erőddé fejlesztette a régi várat, majd száz évvel később főúri palotát épített a hegytetőre. II. Rákóczi Ferenc a rozsnyói országgyűlés idején lakott itt.

A várhoz több legenda és mesés hagyomány fűződik. Andrássy István tábornok nemcsak azért lett híres, mert elszántan harcolt a labancok ellen, de szerelmi viszony fűzte a titokzatos és gyönyörű lőcsei fehér asszonyhoz is. A kerületünkhöz ezer szállal kapcsolódó Jókai Mór is hosszú időt töltött Krasznahorkán, mégpedig a grófi család vendégeként. Ekkor gyűjtötte azt a háttéranyagot, amiből megírta történelmi regényét.

A sors sosem bánt kesztyűs kézzel az ősi várral. 1817-ben egy villámcsapás miatt leégtek a legrégibb részei, 2012-ben pedig cigarettázó gyerekek miatt pusztult el a vár jelentős része, többek között Andrássy Gyula páratlan műtárgygyűjteménye.

 

Magyar múlt, magyar jelen

Zichy Eleonóra az Andrássy család tagjaként jól ismerte a vár történetét. A boldog békeidők szellemiségének megfelelően akart emléket állítani a dicsőséges magyar múltnak. Biztosra vette, hogy ezzel jó szolgálatot tesz az osztrák–magyar kiegyezést követő évtizedek fellendülését, fejlődését élvező honfitársainak.

Alig tizennégy évvel később Gömör és Kis-Hont vármegye nagy része csehszlovák uralom alá került. Az itt élők azonban a következő évtizedekben is ragaszkodtak a szülőföldjeik hagyományaihoz. 1900-ban a település 1045 lakosából 1044 vallotta magyarnak magát. Az országrész elcsatolását követően is 1024 magyar maradt itt. 2001-ben 2359-en éltek Krasznahorkaváraljában. Ezek közül csupán 550-en jelezték, hogy szlovákok lennének. Napjainkban is a település legnagyobb lélekszámú nemzeti közösségét az itt őshonos magyarok jelentik.

Amennyiben valaki ellátogat e történelmi tájra, annak érdemes megtekintenie a várat, a Mária-kegyhelynek számító várkápolnát, az Andrássy-mauzóleumot, a templomot és az Andrássy-galériát.

Ha pedig szeretnénk többet megtudni arról, hogy milyen volt a magyar arisztokrácia élete a XX. század első felében, akkor érdemes elolvasni Eleonóra grófnő naplóját. A feljegyzéseiből nemcsak a legelőkelőbb főnemesi családok mindennapjait ismerhetjük meg, hanem szinte szemtanúi lehetünk a régi dicsőség szétfoszlásának az első világháború után, meg annak, ahogy a büszke várra „rászállott az éj homálya”. Elkeseredni azonban nincs okunk, mert ma is igazak a grófnő szavai, és Krasznahorka a 21. században is a „régmúlt dicsőségről mesél”.