A Wesselényiek ősi fészke – Zsibó város meséi

Az első világháborút lezáró békekötések után kerületünkben is több utcát neveztek el olyan városokról, amelyek idegen uralom alá kerültek. A győztes hatalmak rátették a kezüket a Felvidékre, Kárpátaljára, a Délvidékre, Erdélyre és a Partiumra is. Itt található Zilahtól nem messze egy apró városka, a nagy múltú Zsibó.

Ha valakinek alkalma nyílik ellátogatni ide, és megtekinti a megmaradt történelmi emlékeket, azonnal felfedezi, hogy a városka évszázadokon keresztül az egyik legnevesebb magyar főnemesi család, a Wesselényiek központja volt. A romos kriptában olyan személyiségek alusszák örök álmukat, akik életük során fegyverrel vagy tollal a kezükben küzdöttek a magyar szabadságért.

 

Város egy veszélyes helyen

A magyar krónikák már a XIII. században megemlékeztek Zsibó városáról. A Szamos vidéke nemcsak jó termőföldjeiről volt híres, de több fontos kereskedelmi útvonal is áthaladt erre. A település ekkoriban Közép-Szolnok vármegye része volt. A lakói szép jövedelemre tettek szert, mivel bekapcsolódtak az erdélyi só vízi szállításába, csakhogy az erre vezető utak miatt a zsibóiak gyakran kerültek veszélyes helyzetbe. Törökök és osztrákok portyáztak itt, sőt 1658-ban tatárok csaptak le rá, porig égetve a települést. Később is gyakran áztatta vér a Szamos partját. II. Rákóczi Ferenc kurucai a labancokkal csatáztak, majd a szerbek pusztították el az újjáépített várost.

A Wesselényi család 1584-ben kapta meg a környéket Báthory István erdélyi fejedelemtől. Wesselényi Ferenc főkincstárnokként szolgálta Erdély urát. Követte Lengyelországba, és kitüntette magát az oroszok elleni harcok során. Emiatt a lengyelektől is sok elismerést kapott, és a bárói rangra emelték. A Wesselényiek azon arisztokraták közé tartoztak, amelyek az első sorban harcoltak a csatákban, akkor is, amikor már Erdélyben vagy Bécsben igen magas udvari rangot viseltek. A legtöbben hatalmas termetű férfiak voltak, akiknek a fizikai erejéről és a vadságáról legendákat mesélt a nép.

Ugyanakkor nemcsak fegyverrel szolgálták a hazát, hanem sokat tettek a magyar kultúra ápolásáért, támogatták az iskolákat, a színházakat és az irodalmat.

 

A hazáért mindhalálig

A család talán leghíresebb tagja Wesselényi Ferenc gróf, Magyarország nádora lehetett. A 150 éves török uralom időszakában született, és az élete végéig küzdenie kellett az országra törő ellenségekkel szemben. Igazi hősként harcolt a törökök ellen, és akkor sem habozott, amikor IV. Ulászló lengyel király a segítségét kérte. Magyar csapataival – hasonlóan elődjéhez, Ferenchez – az oroszok és a tatárok ellen harcolt.

Bár a század közepén a pozsonyi országgyűlés megválasztotta Magyarország nádorává, mind többször került összetűzésbe a császári udvarral. Csatlakozott Zrínyi Miklóshoz, és előkészített egy Habsburg-ellenes mozgalmat. Ebből lett a jól ismert Wesselényi-összeesküvés. Ferenc azonban meghalt, mielőtt az addig udvarhű, tekintélyes főnemesi családok valóra válthatták volna az elképzeléseiket.

 

A „zsibói bölény” és az utódai

A törököt végül sikerült kiűzni, és amikor 1750-ben megszületett (idősebb) Wesselényi Miklós, neki már nem jutott túl sok lehetősége arra, hogy a csatatéren tűnjön ki, bár ő is katonaként szolgált. A figyelme a magyar kultúra felé fordult, és a reformelképzelések híve lett. Eltérően más főnemesektől, szerelmi házasságot kötött. Sokan féktelen, duhaj személyiségnek tartották, aki nem riadt vissza attól, hogy saját kezűleg leckéztesse meg az ellenfeleit.

Ez történt Haller János gróffal is. A szomszédos kastély ura a bécsi udvart támogatta a magyar reformerekkel szemben. Wesselényi Miklós erre elfoglalta Haller birtokát, és rövid időre tömlöcbe vetette a gróf szolgáit. Mivel tudták róla, hogy a magyar szabadság híve, féktelen természetére hivatkozva bezárták a kufsteini várbörtönbe.

Kiszabadulva a rendi országgyűléseken támogatta a reformokat és a nemzeti kultúrát. Az erdélyi magyar színjátszás nagyon sokat köszönhetett neki. Kortársait elképesztette a műveltségével. Négy idegen nyelven is folyékonyan beszélt, és magyarra fordított külföldi műveket. Maga is írt színdarabokat. A híres „árvízi hajós”, ifjabb Wesselényi Miklós, a féktelen nagyúr gyermekeként maga is Zsibón született.

A Wesselényiek emlékét a környéken ma már leginkább romos műemlékek őrizik. 1850-ben a lakosság kétharmada magyar volt, ám az első világháború után megfordult az arány. A XXI. század küszöbén hatszor annyi román élt Zsibóban, mint magyar. A város képe jelentősen átalakult, ipari üzemeket hoztak létre, az új lakótelepekre pedig román területről hoztak munkásokat. 

A Wesselényiek kastélyának utolsó gazdája, gróf Teleki Béla magyar katonaként harcolt az első világháborúban. Kitartott a szülőföldjén és komoly erőfeszítéseket tett Szilágy vármegye fejlesztéséért. A második világháború végén azonban a szovjetek letartóztatták, Pozsonyba vitték, majd a magyar politikai rendőrség kezére adták. Börtönbe került, de nem tudták megtörni. A kiszabadulása után mindhalálig támogatta az erdélyi magyarságot. Az édesanyja nem volt más, mint Wesselényi Ilona, vagyis a híres árvízi hajós unokája