Petőfi rabságban – az istenhegyi fogoly 2. rész

1848. március 15-én a magyar nemzet lerázta a láncait, és megkezdődött az elszánt szabadságharc. A forradalom krónikája elképzelhetetlen lenne a márciusi ifjak, és mindenekelőtt Petőfi Sándor megemlítése nélkül. Cikkünk első részében megmutattuk, hogyan lett katona a költőből, most pedig megnézzük, hogyan gyűlt meg a baja Mészáros Lázár hadügyminiszterrel, és miként tartóztatták le Görgey Artúr főparancsnokságán, miközben a honvéd csapatok éppen Buda-várát ostromolták, hogy kiűzzék a Habsburg császár katonáit.

Március 15-én, a Nemzeti Múzeum előtt olyan szikra pattant ki, ami lángra lobbantotta eleink szívét. A forradalom szelleme egységbe forrasztva egész nemzetünket.

Hazánk megpróbálta valóra váltani a tizenkét pont követeléseit, ezért hosszú és elszánt küzdelem következett. A lelkesedés tüzét legjobban Petőfi szította műveivel és személyes példamutatásával. A költő 1849. január 20-án érkezett meg Erdélybe, a magyar sereg haditáborába. Bem Nagyszeben felszabadítására készült.

A költőt őszinte örömmel töltötte el, hogy a tisztek és a katonák egyforma lelkesedéssel fogadták. Úgy érezte, hogy megtalálta az igazi helyét. Ráadásul az idős tábornok szerető atyaként bánt a lelkes ifjúval. Túl értékesnek tartotta ahhoz, hogy megkockáztassa az elveszítését. Petőfi azonban így is kijutott a harctérre, és január 30-án átesett a tűzkeresztségen. Nem csak karddal a kézben szolgálta a tábornokot, újságcikkekben és versben mutatta meg a hazai közvéleménynek, hogy milyen nagyszerű ember Bem apó.

Debrecenben azonban komolyan megbicsaklott szakmai pályafutása. Mészáros Lázár hadügyminiszter régóta neheztelt a költőre. Nem hagyta ki az alkalmat, hogy leteremtse Petőfit, amikor az kesztyű és nyakkendő nélkül járult a hadügyminiszter elé. Megalázó vitájuk következtében született a gúnyos Nyakravaló vers. A költő annyira dühös lett, hogy lemondott a katonai rangjáról, és immár civilként tért vissza Erdélybe a magyar sereghez.

Betegen is hős

Petőfi megbetegedett, de április elején már újra egyenruhába bújt. Bem apó hallani sem akart arról, hogy az ifjú hős közkatonaként szolgáljon. Visszaadta neki a századosi rangját, majd kilenc nappal később kitüntette az előrenyomulása során tanúsított bátorságáért, május elején pedig a temesvári hadműveletek során őrnaggyá léptette elő.

Nem csoda, hogy Petőfi rajongott érte. A lengyel származású hadvezér pártjára állt, amikor Bem felháborodottan a parancsait nem teljesítő Vécsey Károly tábornok lemondását követelte a kormánytól.

Vécsey, a majdani aradi vértanú tisztességes hazafi volt, de katonaként mereven ragaszkodott az előírásokhoz, és tiszttársai nem tartották tehetséges parancsnoknak. Bem levelét Petőfi fordította le magyarra, ráadásul ezt a bizalmas katonai dokumentumot megjelentette két fontos újságban is.

Példaértékű összefogás

Az elnyomott nemzetek ámulva és kicsit irigykedve fordultak Pest és Buda felé. Titokban terjesztett nyomtatványokból értesülhettek szabadságharcunk csatáiról. Így lehettek tanúi annak, hogy példás egységbe forrt nemzetünk. A nemesség, a polgárok, a vidéki földművesek többsége magáénak érezte a nemzeti függetlenség és a haladás ügyét. Életüket kockáztatva a hazatérés mellett döntöttek külföldön szolgáló huszárjaink.. Gábor Áron harangokból öntött ágyút, hogy megvédje Erdélyt.

Amíg sikerült fenntartani ezt az egységet, addig sikeresen ellenálltunk a ránk zúduló, ellenséges seregeknek. A Habsburgok egyedül nem is bírtak velünk, ezért korábbi vetélytársuktól, az orosz cártól kellett segítséget kérni. Csúnyán pórul jártak azok a hazai nemzetiségek, melynek fiai hittek Bécs hazugságainak. 1849 után ugyanazt kapták jutalmul Ferenc József minisztereitől, amit a legyőzött magyarok büntetésül.

Klapka bosszúja

Görgey Artúr 1849 tavaszán megpróbálta fölszabadítani Budát. Főhadiszállását az Óra-villában rendezte be. Bem utasítására Petőfi járt Kossuthnál, majd pedig bejelentkezett Klapka Györgyhöz. Régi haragosa ekkor a hadügyminiszter helyetteseként szolgált, találkozójukra az Istenhegyen került sor. Klapkából kirobbant a harag, amiért a költő olyan sok kellemetlenséget okozott a forradalmi kormánynak. A jelenlevő tisztek döbbenten hallgatták a kettejük heves vitáját. A dühös tábornok megparancsolta, hogy Petőfit tartóztassák le. Nem került ugyan bilincs a kezére, de bezárták az Óra-villa egyik szobájába. Barátai Görgeytől kértek segítséget. Klapka sokáig hajthatatlan maradt, csak akkor engedte ki Petőfit, amikor két tiszt a költő nevében bocsánatot kért tőle. Május 27-ére Petőfi is belátta, hogy a vitát le kell zárni. Személyesen többé már nem találkozott Klapkával, de írásban bocsánatot kért tőle.

Egy magyar hős sorsa

Közben beköszöntött 1849 végzetes nyara. Az orosz cár az osztrák császár segítségére sietett. Petőfi nem törődött a korábbi sérelmeivel, hanem Erdélybe ment, hogy nagy példaképe, Bem apó oldalán fegyverrel védje meg a hazát. Július 31-én ő is ott harcolt a kétszeres túlerőben lévő oroszokkal Segesvár mellett. A magyarok egész nap elszántan ellenálltak, de végül győzött a túlerő. A bajtársai ekkor látták utoljára a költőt, aki valószínűleg itt esett el a csata után, amikor a kozákok lemészárolták a visszavonuló honvédeket. Jelöletlen katonasírja azonban csak földi maradványait fogadta magába. Versei megmaradtak és mind a mai napig ő az egyik legnépszerűbb magyar költő.