Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2020-09-21

A felkészülés időszaka – Őszi munkák a kertünkben

A felkészülés időszaka – Őszi munkák a kertünkben

Az októberi időjárás néha megtréfálja az embert, a kertünk azonban még ilyenkor is vár minket. A most elvégzett munkákkal nagyban megkönnyíthetjük a dolgunkat, kertünk tavaszi újjászületését. Még egy kis kert is nagyszerű kikapcsolódási lehetőségeket nyújt, és adott esetben a folyosón, a teraszon, az erkélyen vagy éppen az egyik szoba erre a célra kijelölt sarkában is kialakíthatjuk a magunk „zöld menedékhelyét”.


Ebben az évben nagyon sokan ráeszméltek arra, hogy milyen csodálatos dolog még egy kis kert is. A bezártság hónapjai nem voltak olyan kellemetlenek, ha kertes házban éltünk, nem pedig egy lakásban. Egy idő múlva ugyanis még a legtágasabb, legfényűzőbben berendezett lakás is szűknek tűnhet, míg a kertünkbe kimenve friss levegővel szívhatjuk tele a tüdőnket, nagyot nyújtózkodhatunk, és a saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, milyen nagyszerű a természet közelsége.
 
Ősszel is sok a dolgunk

Még itthon is jól érzékelhető, hogy mennyire megváltozott az időjárás. Hol vannak azok a régi, „igazi” telek, amikor november közepétől egészen február végéig vastag és ropogós, fehér hótakaró borította a termőföldeket, a ligeteket és az erdőket?

Az elmúlt évtized során előfordult, hogy egész nyáron öntöznünk kellett, aztán egy évvel később talán csak három alkalommal volt szükségünk a kerti gumitömlőre, mert egyfolytában esett az eső. Az idei nyárutó és szeptember valahol a két véglet között volt. Fontos, hogy októberben is kimenjünk elvégezni az esedékes kerti munkákat, ősszel ugyanis nagyon sok fontos tevékenység vár ránk, bár ezek nem olyan látványosak, mint a tavaszi vagy nyári teendőink.

Használjuk fel azt, amivel a természet megajándékoz minket. Októberre a legtöbb bokor és fa már lehullatja a leveleit. Napjainkban már nyilvánvaló, hogy a nedves leveleket semmiképp sem szabad elégetni, hiszen a lombégetés erősen szennyezi a környezetet. Ugyanakkor a falevelek szépen mutatják, hogy szó sincs „zöldhulladékról”, a lombot nem véletlenül sorolják a „zöldjavak” közé.

Egyszerűen készíthetünk belőle lombkomposztot. A házilag elkészített komposzt nagyon hamar értékes talajjavító anyaggá válik. Háromféle módon használhatjuk fel: a levél egy részét belekeverhetjük az általános kerti komposzthalmunkba, a másik részét pedig nem is kell összesepernünk, hanem otthagyhatjuk az ágyásokon vagy a bokrok tövében.

Az ilyen természetes lombszőnyeg jót tesz az egész kert élővilágával. Megóvja a talajt a fagytól, ennivalót találhatnak benne a különféle állatok, és a szeptemberben átültetett növények gyökereinek is kedvez egy ilyen hőszigetelő réteg. Október közepéig ugyanis – odafigyelve a megfelelő öntözésre – még számos növényt elültethetünk.

A komposzthalmok létrehozásakor érdemes odafigyelni arra, hogy megkönnyíthetjük a természetes lebomlást, ha felaprítjuk a leveleket. Van, aki némi trágyát is kever a komposzthoz, és így elősegíti a hasznos baktériumok tevékenységét.

Egy fontos dologról azonban nem szabad megfeledkeznünk. Mielőtt felhasználnánk a lehullott leveleket, ellenőrizzük a lombot. Semmiképp sem maradhat a kertben kártevőkkel, például tetűvel teli, vagy gombás, beteg levél, mert az ilyenről a betegség a téli hideg beállta előtt könnyen elterjedhet.
 
Már a tavaszra készülünk

Ősszel is adódhatnak hosszabb, száraz időszakok, amikor jólesik a szabadban tevékenykedni. Nem minden növényt lehet vagy érdemes októberben kiültetni, ugyanakkor ilyenkor sok mindent megcsinálhatunk, egyszerűbbé téve a tavaszi munkálkodásunkat. Előkészíthetjük az ültetőgödröket, tőosztással szaporíthatjuk és új ágyásba ültethetjük az évelőket. Alakítsunk ki földtányérokat a gyümölcsfák körül. Ebbe tegyünk már érett komposztot, hogy a fa fontos tápanyagokhoz juthasson. Utána a földtányér tetejét fedjük be mulcsréteggel.

Ha új fákat akarunk vásárolni, előtte tájékozódjunk. Van néhány népszerű fajta, amelyet nem szabad ősszel kihelyezni, hanem meg kell várnunk vele a tavaszt. Tegyük rendbe évelő növényeink ágyásait is. Az erkélyen, a teraszon ugyancsak tarthatunk növényeket. Napjainkban különösen nagy népszerűségnek örvendenek a fűszernövények. Érdemes odafigyelni arra is, hogy a termőtalaj ne veszítse el a tápanyagtartalmát. Ezt azzal akadályozhatjuk meg, ha komposztot terítünk szét vagy szerves trágyát és humuszt juttatunk a földbe.
 
Gondoljunk az állatokra is!

A díszkert számos állatfajnak ad otthont és jelent fontos táplálékforrást, hasonlóan, mint a zöldséges vagy a fűszerkertünk. A közeledő tél igencsak nagy terhet ró apró barátainkra. A fenntarthatóság jegyében gondolkozva érdemes téli madáretetőket és -itatókat kihelyeznünk. Ezzel nemcsak a kertekben élő énekesmadarakon segítünk, hanem megkönnyítjük a saját magunk dolgát is. Ha a madarak odaszoknak hozzánk, akkor a következő évben jó néhány kártevőtől szabadítják meg a kertünket. Ez a kártevők elleni védekezés legtisztább és legzöldebb módja!

Azzal is sokat tehetünk a madarak érdekében, ha odút készítünk nekik. Ne feledkezzünk meg ugyanakkor a hasznos rovarokról, a gyíkokról és persze a sünökről sem! A téli időjárás miatt nekik is jól jön az átmeneti menedékhely. Az ezt a célt szolgáló fadarabokat, köveket vagy rőzsét a kertünk olyan részén helyezzük el, ahol nincs nagy mozgás, így senki nem háborgatja a télen menedéket kereső állatokat.
 
Tájékozódás és új barátok

Az internet korában senki sem marad magára, ha jó tanácsokra és útmutatásra van szüksége. Ha felmerül bennünk egy kérdés, vagy bizonytalanok vagyunk, például egy újfajta fa kiültetésével kapcsolatban, akkor az ilyesmire érdemes rákeresni a világhálón.

A fórumokon ráadásul nemcsak hasznos témákat találhatunk, de olyan emberekkel is megismerkedhetünk, akiket épp az érdekel, mint minket, és hozzánk hasonló módon gondolkoznak a környezetvédelemről és a természet megóvásáról.

Ősz a Hegyvidéken

Érdemes nyomon követni a komposztálást elősegítő, és az ágaprítási programot megszervező Hegyvidéki Önkormányzat Zöldirodájának tevékenységét. Ha többet szeretne megtudni a kerületünkben működő környezetvédelmi szakemberek munkájáról, akkor ezen az e-mail címen érdeklődhet:
 
Vagy telefonon:
06 70 938 8474
06 1 224 5900 vagy 06 1 224 5907
 
Cím: 1126 Budapest, Kis János altábornagy utca 43-45. A Zöldirodát a földszinten találja.

A Hegyvidéki  Zöldiroda azért jött létre, hogy a környezetvédelmi hatósági feladatok ellátása mellett segítse a hegyvidék polgárait környezetünk megóvásában, abban, hogy közös erővel fenntarthatóvá tegyük lakóhelyünket.

Nagyon fontos felismerés, hogy a huszonegyedik században a klímaváltozás jelenti a legnagyobb globális problémát. Bár világméretű jelenségről van szó, a nehézségek elhárításáért lokális szinten is sokat tehetünk.
 
 
Ügyfélfogadás:
Hétfőn 13-17.30
Szerdán 8-12 és 13-16
Pénteken 8-12

Ajánló
Ajánló
A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

Érdemes elsétálni a Böszörményi útra, és megnézni kerületünk első közösségi zöldterületét, a...

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Napjainkban egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, éppen ezért megnyugtató érzés lehet, ha ennek...

Komposztálás kisokos

Komposztálás kisokos

Sokszor hallhatjuk azt a kifogást a környezetszennyezés kapcsán: ugyan mit számít ez a kevés kis...