Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-07-05

Zölden és korszerűen – Technológiai eszközök a környezetismeret oktatásában

Zölden és korszerűen – Technológiai eszközök a környezetismeret oktatásában

Nem lehet elég korán elkezdeni az új nemzedékek felkészítését a környezetvédelemre és arra, hogy tiszteljék bolygónkat. Óriási segítséget jelenthet, ha mindazon eszközöket az oktatás szolgálatába állítjuk, amelyekkel szívesen foglalkoznak a mai gyerekek, fiatalok. Ezt a kérdést az Apor Vilmos Katolikus Főiskola két hallgatója vizsgálta meg behatóan. Érdemes megismerkedni előremutató gondolataikkal.


Senki sem születik környezetvédőnek vagy felelősségteljesen gondolkodó felnőttnek. Szükség van némi érettségre és józan észre ahhoz, hogy belássuk, miért érdemes tisztelettel fordulni a minket körülvevő természet felé. A szülők előtt áll a lehetőség, akik könnyedén elérhetik, hogy az óvodába, illetve az általános iskolába beiratkozó kicsik pozitív módon álljanak hozzá a környezetvédelemhez. A téma rendkívül aktuális.

Nem kell mást tennünk, csak kimenni az utcára, mert már egy átlagos budapesti napon is jól érezhetjük a globális folyamatok és a klímaváltozás hatásait. 1970-ben, de még 1999-ben is elképzelhetetlen lett volna, hogy nyáron a hőmérő harmincöt fokot vagy még annál is többet mutasson a fővárosban.

A változások már a ma élők mindennapjait is megváltoztatják, és a hatásuk nagy valószínűséggel markánsabb lesz, amikor a gyermekeink vagy az unokáink veszik át kezünkből a stafétabotot. Éppen ezért érdemes felkészíteni őket, és megmutatni a kicsiknek, hogy milyen csodálatos és tiszteletre méltó a természet.
 
A 21. század gyermekei

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola hallgatói régóta foglalkoznak az emberek mindennapjait érintő trendek és változások alapos vizsgálatával. Az idei OTDK-versenyen egy figyelemre méltó dolgozat nyerte el a különdíjat. Hodossy Vivien és Schmidt Eszter választ próbált keresni arra a kérdésre, miként lehetne a diákok körében rendkívül népszerű információs és kommunikációs technológiai eszközöket bevonni a környezetismereti oktatásba.

Az előkészítő munkálatokba bevontak tizenhárom iskolát és majdnem kétszáz pedagógust. Megnézték, mennyi időt töltenek az iskolai tanulók a különféle technikai és okoseszközökkel. Ez alapján mindennap legalább négy és fél órán keresztül használnak valamilyen készüléket.
Mindenekelőtt az okostelefon népszerűsége óriási. Nem csoda, mert ez egyesíti magában a telefon, a fényképezőgép, a videokamera, a rádió, a magnó, sőt a televízió előnyeit. Nem csupán ezen eszközök tudását sikerült beleszorítani az készülékekbe, de a korszerű technikai eszközök olyan dolgokra is képesek, amiről néhány évtizeddel ezelőtt csak a tudományos-fantasztikus művek szerzői mertek volna álmodni.

A diákok gyakorlatilag sosem rádióznak, alig tévéznek, és csak hírből ismerik a hagyományos vonalas telefont. Az okoskészülékük feleslegessé tette mindezeket, és megnyitotta előttük a virtuális tér, az internet kapuját. Az OTDK-dolgozat előkészítése során megkérdezett kilencvenkét diák azonban nem lett magányos attól, hogy oly sok időt tölt el technikai eszközöket használva. Az előbb említett napi négy és fél óra nagy része megy el arra, hogy a barátaikkal beszélgessenek. A vizsgálat során kiderült, hogy ami a szórakoztatást illeti, a korszerű eszközöknek nincs vetélytársuk. Az oktatás területén viszont még óriási lehetőségek várhatnak a fejlesztőkre.
 
Online a természetben

Hodossy Vivien tanító szakos, és a természetismeretre összpontosít, Schmidt Eszter a közösség- és kapcsolatépítés szakértője, a mentálhigiéniás problémák jó ismerője. Mivel mindketten tisztában voltak a környezetvédelem jelentőségével, ezért megvizsgálták, milyen a diákok és a környezetvédelem viszonya. Az is érdekelte őket, hogy hogyan lehetne kihasználni a digitális eszközökben rejlő lehetőségeket.

Hagyományos módszerekkel nehéz felkelteni a gyerekek érdeklődését a környezetvédelem iránt. A vizsgálat ugyanakkor bebizonyította, hogy ha a digitális eszközöket is bevonják az oktatásba, és emellett ráveszik a diákokat arra, hogy játékos feladatokat oldjanak meg a szabadban, akkor gyors növekedés tapasztalható a természet iránti szeretet területén.

A vizsgálatból kiderült, hogy a falusi gyerekek több időt töltenek szabad levegőn, mint a városiak. A digitáliseszköz-használatra fordított idő ezzel fordítottan arányos. A budapesti gyerekek átlagosan napi egy órával többet használják az eszközeiket, mint a falusiak. Eltérés tapasztalható a nemek között is. A lányok napi fél órával kevesebbet szánnak az eszközökre, és az idejükből a közösségi média mellett jut a videomegosztókra és a számítógépes játékokra is. A környezetvédelmi kérdésekkel a legtöbben még nem foglalkoztak, és csak felületes ismereteik voltak.

Amikor viszont ismeretterjesztő ösvényeket alakítottak ki nekik, amelyeken okoseszközeikkel a kézben mentek végig, az itt tanultakat örömmel fogadták. Úgy tűnt, inkább szórakozásnak, nem pedig tanulásnak tekintik ezt az élményt. A természetjárás előtt és után is megkérdezték a gyerekek véleményét a környezetismeret és az informatika tantárgyakról. Az izgalmas élmények hatására mindkettő fontosabbá vált a szemükben.

A környezettudatosság ugyanis több tényezőből áll össze. A legfontosabb, hogy a gyerekek minél többet tudjanak a természetről. Ha megismerik a növények és az állatok világát, akkor gyorsan feltárulnak előttük az összefüggések. Attól kezdve a többségüket nem kell ösztökélni a környezetvédő életmódra. Önállóan, a saját elhatározásukból fognak odafigyelni arra, hogy óvják és védjék a természetet.

Mindez fontos tanulságokkal szolgál a jövőre nézve: ha az okoseszközöket bevonjuk a környezetismereti oktatásba, akkor megváltozik a gyerekek természethez fűződő viszonya. A kutatás egyértelművé tette, hogy a kicsik kedvenc eszközei hatékonyabbá tehetik a tanulást, javíthatják az iskolások motivációját, és egy egész nemzedék számára tehetik népszerűbbé a környezet megismerésének gondolatát.
 
Az eszközök használatának hátrányai
 
Ahogyan arról korábbi cikkünkben is írtunk, főleg kiskorú gyermekeknél fontos, hogy a szülő is tisztában legyen az esetleges veszélyekkel. A Hegyvidéki Önkormányzat ONvédelem Programja évek óta foglalkozik ezzel a kérdéssel, a szülőknek, pedagógusoknak, gyerekeknek, fiataloknak szóló képzésekkel, programokkal igyekszik felhívni a figyelmet, illetve megoldási javaslatokat adni a digitális világ veszélyeire. A pandémia miatt sajnos a kortársmentor-képzést és a Szülői Akadémiákat is fel kellett függeszteni, de az önkormányzat tervezi folytatni a programot.

Ajánló
Ajánló
A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

A Böszi kert nem „boszi kert” – közösségi élmény a Hegyvidéken

Érdemes elsétálni a Böszörményi útra, és megnézni kerületünk első közösségi zöldterületét, a...

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Égi ajándékunk – ne hagyjuk elveszni az esővizet!

Napjainkban egyre kiszámíthatatlanabb az időjárás, éppen ezért megnyugtató érzés lehet, ha ennek...

Komposztálás kisokos

Komposztálás kisokos

Sokszor hallhatjuk azt a kifogást a környezetszennyezés kapcsán: ugyan mit számít ez a kevés kis...