2023-03-08
MOM Sport – 10 év fejlődés

A mostani formájában 2013. március 1-én nyitotta meg kapuit a kerület egyik kedvenc sport- és szabadidős helyszíne, a MOM Sport és Uszoda. Ebből az alkalomból megnéztük, hogy milyen fejlesztések zajlottak le a falakon belül és kívül.
Az eredetileg 2008 novemberében a nagyközönség előtt megnyitott, akkor még Sportmax elnevezésű létesítmény területén manapság az uszoda és a sportcsarnok mellett szabadtéren, valamint kisebb belső termekben is remek sportolási, kikapcsolódási és szórakozási lehetőségeket találunk.
Az egykori Sportmax helyén immár 10 éve üzemel a MOM Sport – Uszoda és Rendezvényközpont, és ez idő alatt több fejlesztés történt a nagyközönség kényelme, biztonsága és nem utolsósorban a létesítmény energetikai fejlesztése területén.
Az öt csillag

A pandémia miatti kényszerbezárás alatt sem állt meg az élet az uszodában, hiszen sor került a légkezelő gépek és csatornák tisztítására, fertőtlenítésére és csíramentesítésére. A látványosabb megújulás részeként sor került a belső medencetéri burkolat javítására, valamint a medencékhez kapcsolódó uszodagépészet felújítására és javítására. Természetesen a kellemes kikapcsolódáshoz szükséges háttérberendezéseket is alaposan átvizsgálták, és a vendégek kényelmét már megújult kazánház és hűtési rendszer szolgálja. A nagyobb biztonság érdekében pedig elvégezték a szükséges javításokat az elektromos hálózatban, a tűzjelző berendezéseket pedig újakra cserélték.

Télen melegedni vágyunk, a nyári melegben pedig hűsölnénk – és ezt a MOM Uszodában meg is tehetjük. Az uszoda belterében úszó- és a tanmedencék, illetve wellnessrészleg várja a vendégeket. A versenymedence 8 sávos, 25x21 méteres és 250 személyes lelátó tartozik hozzá, amely versenyek megrendezésére is alkalmassá teszi a helyszínt. A szintén beltéri tanmedence pedig 15x8,5 méteres. A beltéri tanmedence hőmérséklete 33 fok, a szintén beltéri 25 méteres medence vizének hőmérséklete 27, míg a kültéri 33 méteres medence vize 27-28 Celsius fokos.
A wellnessrészleg 16 személyes pezsgőfürdővel, két szaunával – ahol rendszeresen szaunaszeánszokat is tartanak – és gőzfürdővel várja a kikapcsolódásra, feltöltődésre vágyókat.
Nyáron pedig strandként élvezhetjük az uszoda külső medencéjét, és ehhez az élményhez az azt körülvevő napozórész, valamint a füves-fás terület is nagyban hozzájárul.
Rendezvények

Jó érzés belegondolni, hogy a Hegyvidék több generációja is együtt használhatja a MOM Sport – Uszoda és Rendezvényközpont szolgáltatásait, hiszen már a nyitás évében született babák is ott úszhatnak a szülőkkel, nagyszülőkkel a medencékben vagy épp együtt látogathatják az érdekesebbnél érdekesebb rendezvényeket.
Boldog 10. születésnapot MOM Sport!