Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2024-06-06

Hogyan védjük meg óvodás gyerekeinket a digitális világ veszélyeitől?

Hogyan védjük meg óvodás gyerekeinket a digitális világ veszélyeitől?

Tetszik vagy nem, a mai gyerekek születésüktől fogva digitális környezetben élnek. Így fordulhat elő, hogy már az óvodáskorúak is profin kezelik az okoseszközöket. Ez nagy kihívás elé állít minket, szülőket, hiszen a mértéktelen „kütyüzés” rossz hatással van a gyerekek személyiségfejlődésére, képességeik alakulására.
 
A Hegyvidéki Önkormányzat 2016-ban indította el a Hegyvidéki ONvédelem elnevezésű programját. A programban három pilléren nyugszik: pedagógsuképzés. kortársmentor-képzés és Szülői Akadémia. Míg a korábbi években az általános iskolás korú gyerekekre fókuszáltak, a program legújabb fejezetében az óvodapedagógusok és az óvodáskorú gyerekek szülei kapnak segítséget. A napokban lezárult új Szülői Akadémia előadássorozat is az egészen kicsi gyerekek és az okoseszközök kapcsolatáról szólt. 
 
Rengeteg veszélye van a túl sok „kütyüzésnek”
Kétségtelenül van előnye is az okoseszközök használatának, mert azok megkönnyítik a gyerekek számára hasznos tartalmak elérését. Ma már csak pár kattintás letölteni egy mesét, természetfilmet, hangoskönyvet, vagy éppen megnézni egy webkamerás közvetítésben egy gólyafészek életét. Ám mindennek megvan a helye és az ideje, az ellenőrizetlen óvodáskori kütyühasználatnak nagyon komoly következményei lehetnek! Az a gyerek, aki túl sok időt tölt a képernyő előtt, lemarad a beszédfejlődésben, nem véletlen, hogy manapság sokkal többen járnak logopédiai fejlesztésre, mint régebben. A mozgásfejlődéssel is problémák lehetnek, mivel a számítógépező gyerekek kevesebbet mozognak. Az óvodapedagógusok jelzései is azt támasztják alá, hogy megnövekedett azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek nehéz lekötni a figyelmét, tanulási problémáik vannak, illetve a közösségben sem találják a helyüket, nem tudják megfelelően kezelni a társas kapcsolatokat.
Az online tér elveszi az élő szavas mesehallgatás élményét, azt, hogy közben együtt lehet nézegetni a könyvet a szülőkkel, a testvérekkel. Ráadásul – a felolvasott mesékkel ellentétben – a filmekben „készen kapjuk” a mesehősöket, nem kell őket elképzelni, nem mozgatják meg kellően a fantáziát. Ez pedig hatással van a gyerekek képzeletvilágára, gyérül a szókincsük, gyengül a kifejezőképességük. A digitális tartalmak visszafoghatják a kreativitást is. Régebben a kicsik csodákat alkottak falevelekből, építőkockákból, ma viszont sokan unalmasnak tartják ezeket a foglalatosságokat, nem tudnak mit kezdeni a hétköznapi játszóeszközökkel. Holott a közösen végzett alkotás közben egymással beszélgetnek, fejlesztik a személyes kapcsolataikat, és ennek felnőttként jó hasznát vehetik.
 
Mit tehetünk gyermekeink védelméért?
Szülőként a mi felelősségünk, hogy gyermekeink egészséges fejlődése, testi-lelki jólléte ne sérüljön. 
1. Vegyük komolyan a WHO ajánlását, amely kimondja, hogy a gyermekek 2 éves koráig teljesen mellőzzük a képernyő előtti időtöltést, 2–5 éves kor között maximum 1 óra, 6 éves kortól 2 óra legyen az időhatár.
2. Mutassunk jó példát! Nem fogunk a gyerek előtt meggyőzően hatni, ha minket is folyton mobiltelefonnal a kezünkben lát, amelyet még vacsoraidőre vagy a játszóterezés idejére sem teszünk le.
3. Töltsünk a gyermekeinkkel minőségi időt, ami azt jelenti, hogy beszélgessünk velük, figyeljünk rájuk, éreztessük velük, hogy számunkra ők a legfontosabbak.
4. Legyünk bátrak, hagyjuk időnként a gyereket unatkozni, fel fogja találni magát, ezzel is segítjük a problémamegoldó képességét, kreativitását. Ha mindig mindent készen kap, minden idejét percre pontosan beosztunk és kitöltjük programokkal, a későbbiekben nehezebben tudja majd elfoglalni magát értelmes dolgokkal. Ötleteket persze adhatunk neki és klasszikus játszóeszközöket segítségül.
5. Ne hagyjuk a kisgyerekeket egyedül mobilozni, tabletezni, hiszen így ellenőrizetlenül maradnak. A legjobb, ha a mi felügyeletünk alatt, egy megszabott idősávban játszhatnak, hiszen így könnyen meg is beszélhetjük az őket ért hatásokat, amivel bizalmi viszonyt építhetünk ki, és szorosabbá tesszük a szülői-gyermeki kapcsolatot.
6. Az a biztos, ha a netes tartalmakat jelszóval védjük, és a gyermekeknek szánt alkalmazásokat egy helyen gyűjtjük. Utóbbiak általában biztonságosak és kreativitást növelő lehetőségeket tartalmaznak. 
7. Legyünk tájékozottak a témában! Olvassuk el a szülőknek szánt kisokost, amely itt található:
https://hop12.hu/site/upload/ovisok-a-digitalis-vilagban/
 
Az ősz folyamán indítja a Hegyvidéki Önkormányzat az óvodapedagógusok számára az új, akkreditált, ingyenes képzési programját OVISOK(K) elnevezéssel. A Hegyvidéki ONvédelem Program együttműködő partnere a MediaSmart Hungary.
 Médiatudor (mediatudor.hu)

Ajánló
Ajánló
Okostojás és a barátai – január 9. a „kockák” világnapja!

Okostojás és a barátai – január 9. a „kockák” világnapja!

Napjainkban sokan kockának becézik azokat a fiatalokat, akik műveltebbek, olvasottabbak az...

Minden magyarok Nagyasszonya – január, vagyis Boldogasszony hava

Minden magyarok Nagyasszonya – január, vagyis Boldogasszony hava

Kevés olyan bibliai alak létezik, aki népünk történetének ezernél is több esztendeje során...

Virtuális Hegyvidék kártya – többet tud

Virtuális Hegyvidék kártya – többet tud

A 2009. óta működő, és mind a kerületben élők, mind a csatlakozott elfogadóhely-partnerek körében...