Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-03-28

Mozgásban a gyerek

Mozgásban a gyerek

Hogyan vegyük rá a gyerekeket a mozgásra? Mire van szükségük a koruk szerint? Baj, ha a kamasz gyerekünk csak a szobában ül? És ha a legkisebb folyton az ágyon ugrál? Ismerje meg gyermeke mozgásigényét, és támogassa őt az aktív életmódban tippjeinkkel. 

A rendszeres mozgás jót tesz mind a kisebbeknek, mind a kamaszoknak. A fizikai aktivitás fejleszti a gyermekek motorikus képességeit, erősíti a csontokat, növeli a kitartást, izmot épít, javítja a koordinációt, és segíti a kiegyensúlyozott érzelmi élet megteremtését bármely korban, hiszen a mozgás hangulatjavító is.

A szakértők legalább napi 60 percnyi mozgást javasolnak minden 6 év feletti gyermeknek, míg az aktív játék az egyik legjobb mozgásforma a kisebb gyermekek számára, hiszen csecsemő- és kisgyermekkorban ez fejleszti a motorikus képességeket. Amikor már mászik és elindul a gyermek, másfél órányi napi mozgást javasolnak a gyermekorvosok, amelyből fél óra strukturált mozgás, egy óra pedig szabad mozgás. A gyermekek mozgásigénye óvodáskorban a legnagyobb, ilyenkor 2 órányi mozgás javasolt naponta, amelyből egy óra a szabad játék és egy óra a strulturált, tervezett mozgás.

A 60 percnyi mozgás szakaszosan is történhet, nem kell egyszerre kifárasztani a gyermeket, főleg ha még kisebb, és beleszámít a 10 perces séta az iskoláig, a 20 percnyi szaladgálás a játszótéren vagy a 30 percnyi mászókázás az oviban is. 
 
Iskola előtti kor

Az óvodás gyermekek megállíthatatlanok. Rohannak, sikítanak, ugranak és másznak. A mozgás utáni vágy kihasználása segíthet abban, hogy már ebben a korban aktív életmódra szoktassuk a gyermekeket, hiszen ilyenkor jól megalapozhatjuk az izmokat, a hajlékonyságot és az önbizalmat akár a későbbi, felnőttkori mozgáshoz is. 

Ebben a korban szórakoztató lehet az egy lábon egyensúlyozás, a labda dobása és elkapása, az ugrás és a háromkerekű bicikli vagy kismotor hajtása. 
 
Az iskola alatt

Ebben a korban a legnehezebb fenntartani a rendszeres mozgást. Elkezdődik az iskola, tanulni kell, ráadásul a tévé és a számítógép is egyre érdekesebb a kisiskolás korú gyermekek számára. Ebben a korban derül ki az is, ki a született atléta, és melyik gyermek szorul egy kis bátorításra, támogatásra.

Kisiskolás korban a gyerekek még mindig az alapdolgokat tanulják meg, úgymint az ugrálás, a koordináció, több mozdulat egymás utáni kivitelezése. Ilyenkor a mozgás öröme a legfontosabb, sok gyermek nem boldogul még versenyhelyzetekkel, főleg akkor, ha mozgásról van szó. Emiatt a csoportos sport az örömről, az egymással megosztott játékról kell hogy szóljon, nem pedig a versengésről, ahol a képességek összehasonlításra kerülnek.

9-12 éves kor között a gyermekek már koordináltabbak, így a csoportos és a szervezett mozgásformákat is jobban élvezik, a versenyhelyzeteket is jobban bírják. Ebben a korban érdemes kideríteni, milyen mozgásformák tetszenek leginkább a gyermeknek. Számtalan lehetőség közül választhatunk: foci, balett, gimnasztika, kosárlabda, úszás, hogy csak néhányat említsünk. A gyermek temperametumára érdemes ilyenkor odafigyelni, ne erőltessük a csoportos sportot, ha a kicsi inkább egyedül szeret biciklizni, vagy táncolni, úszni. Vigyázzunk a versenyhelyzetekkel, mert nem minden gyermek született atléta. Igyekezzünk figyelni, hogy az érzékenyebb lelkületűek kedvét ne szegje egy esetleges kudarcélmény.
 
Mozgás a mindennapokban

A gyermekek aktív életmódra nevelése nem kezdődhet elég korán. Már legkisebb kortól érdemes rendszeresen ösztönözni a gyermekeket, hogy bátran fedezzék fel a világot és testük képességeit, határait. A mozgás kis kortól kezdve önbizalmat ad, és kitartásra is neveli a gyermeket, segít a koncentrációban, arra tanít, hogy a célok elérhetők, a határaink kitolhatók, ha erőt veszünk magunkon. 
 
Tippjeinkkel aktív életmódot csempészhet a legkisebbek mindennapjaiba is:
 
- Válasszon olyan bölcsödét vagy óvodát, ahol a gyermekek napi rendszerességgel töltenek időt a szabadban, például az intézmény saját kertjében, udvarán.

- A lakóhelyhez közeli óvoda gyaloglásra szoktathatja az egész családot.

- Szervezzen gyermekes barátaival hétvégén kisebb kirándulásokat, míg hétköznap, ha szebb az idő, látogassanak el fél órára az egyik közeli játszótérre, ahol a kicsi kúszhat, mászat, felfedezheti a világot.

- Engedje meg a gyermekének, hogy kipróbálja magát többféle mozgásban is. Az úszást akár már bébikorban is el lehet kezdeni, de a táncot és a gimnasztikát is élvezik már a legkisebbek is.

- Dicsérje meg a gyermeket mozgás közben, és figyeljen rá, mely mozgásformák tetszenek neki a leginkább. A pozitív visszajelzések fejlesztik az önbizalmat, így bátorítják a kicsiket a világ játékos és örömteli felfedezésére.

- A mozgás öröm, és együtt mozogni is kitűnő program, hiszen együtt osztozunk ebben az örömben. Ki lehetne a legjobb példa, ha nem a szülő, ha mozgásról van szó. Ha otthon jógázik a nappaliban, a gyermek is biztos kedvet kap majd a csatlakozáshoz, ha rendszeresen kocog például babakocsival, az is segíti a kicsit abban, hogy már nagyon hamar hozzászokjon a mozgás mindennapi jelenlétéhez. 
-
Manapság leginkább a számítógépezés, tévénézés, mobiltelefonozás áll a mozgásban gazdag életmód útjában. Ezért a tudatos médiahasználat elengedhetetlen a gyermekek életében. Igyekezzük józan korlátok közé szorítani a kütyük használatát és a mesenézést is, hiszen annyi minden van a tévén és számítógépen kívül, amit gyermekünk felfedezhet a világból!

Ajánló
Ajánló
Házi feladat - családi gond?

Házi feladat - családi gond?

Már megint a házi feladat a családi probléma forrása? Hogyan töltsük el iskola után a délutánokat...

Elvan a gyerek, ha játszik?

Elvan a gyerek, ha játszik?

Szívesen játszik egyedül a gyermek? Hogyan dönthetjük el, hogy mikor hasznos, és mikortól káros...

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Óvodából iskolába - Könnyítsük meg az első lépéseket!

Hatalmas változás egy kisgyerek számára, amikor óvodából iskolába kerül. Mivel könnyíthetjük meg...