Utópia az óceánon - a világ első lebegő városai

Napjainkban a Földünk kétharmadát borító óceánok legnagyobb része nem tartozik egyetlen állam szuverenitása alá sem. Ez a felismerés jelentette Thiel forradalmian újszerű elképzelésének alapját. Amikor a Seasteading Intézet háta mögé állt, nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint az emberiség „felszabadítása”.

 

Egy új korszak kezdete

A történelem folyamán már több alkalommal is felmerült, hogy a szárazföldön élő emberek nehézségeire a tengerek meghódítása jelentheti a megoldást. Szélesebb körben az elképzelés 1992-ben vált népszerűvé, amikor megjelent Marshall Savage könyve, az Ezeréves terv: a galaxis gyarmatosítása nyolc egyszerű lépésben címet viselő, meglehetősen merész alkotás, ami számos más ötlet mellett hatásosan mutatta be a mesterséges szigetek kifejlesztésének lehetőségét.

A tengereken már ma is élnek kisebb népcsoportok, törzsek, például Dél-Amerikában, Ausztráliában, Hongkongban vagy Afrika partvidékén. Az általuk alkalmazott hagyományos megoldások azonban nem jelenthetnének kiutat azon millióknak, akik szeretnének kiszabadulni a civilizációs zsákutcából, ám közben nem akarnak lemondani kulturális vívmányainkról, a kényelemről, a jó egészségügyi ellátásról és a biztonságról.

2008-ban jött létre a nonprofit Seasteading Intézet. Alapítóinak célkitűzése a lebegő tengeri városállamok létrehozása volt. Ezek olyan parányi autonóm közösségek, melyek szabadon élhetnének a nemzetközi vizeken. Működésük alapelve rendkívül egyszerű; a legkorszerűbb technológiai eljárásokra és a fenntartható fejlődés alapelveinek betartására támaszkodva biztonságos és egészséges otthont nyújtnak a tengereken új életet kezdő emberek számára.  

 

Az álom teste ölt

A terv kezdetben csak néhány idealista álmodozásának tűnt. Hamarosan azonban komoly fordulat következett be, mert az elképzelés elnyerte Thiel rokonszenvét. A német születésű, 51 éves pénzember vagyonát 22,6 milliárd dollárra becsülik. 1999-ben részt vett a PayPal létrehozásában, és számos emberbaráti kezdeményezést támogat. Először ötszázezer dollárral segítette elő a független tengeri államok létrehozását, amit további 1,2 millió dollár követett. Most már lehetőség nyílt az álmok valóra váltására.

A város 50 x 50 méteres, négyzet alakú moduláris platformokból áll, amelyeket hasonló oldalhosszúságú ötszögletű egységek egészítenek ki. Az egyes új települések igényeinek megfelelően ezeket tetszés szerinti sorrendben, alakban lehet összekötni egymással. Az üreges vasbeton szigetelemeken bőven jut hely a háromemeletes épületeknek – otthonoknak, munkahelyeknek, piacnak, közösségi létesítményeknek – és a teljes terület egy ötödén parkokat, kerteket alakítanak ki. A rugalmas modularitásnak hála, a város egyszerűen bővíthető, amikor elkezd gyarapodni a lakosság lélekszáma.

Az Intézet megállapodott Francia Polinézia kormányzatával arról, hogy a szigetvilágban hozzák létre az úszóvárosok első prototípusát. Ez még csak egy kis lépést jelent a teljes önállóság felé vezető úton, mivel az új település csupán részleges autonómiát élvez. 

 

Kölcsönös előnyök

Az együttműködés mindenki számára hasznos. A helyi kormányzat szakemberei megismerkedhetnek a modern eljárásokkal, komoly tőke és sok szakember érkezik az országba. A Seasteading pedig értékes tapasztalatokat gyűjthet, és kifejlesztheti azokat az új technológiákat, eljárásokat, melyeket később a valóban független városállamok létrehozásakor alkalmazhatnak.

A nagyjából százhúsz szigetecskéből álló nemzet egy százhektáros tengerparti szakaszt bocsátott a fejlesztők részére. Az itt élő, nagyjából kétszázezer főnyi őslakosságnak jó oka van arra, hogy feszült figyelemmel vizsgálja a legkorszerűbb technikai megoldásokat. A világtenger vízszintjének lassú emelkedése ugyanis azzal fenyegeti e nemzetet, hogy a szigeteik egymás után eltűnnek a hullámok alatt. Az együttműködés ráadásul fellendíti a helyi gazdaságot, és lehetővé teszi a legkorszerűbb, környezetbarát módszerek kipróbálását.

 

Kritikák és támadások

Az önálló tengeri városok elképzelése nem aratott egyértelmű tetszést. A tervezőket, az álmodozókat nagyon sok irányból támadták. A környezetvédőket az háborította fel, hogy a tengeri szabadállamok nem jelentenek megoldást a korábbi problémákra, sőt, valójában minden korábbinál nagyobb mértékben bemocskolják az addig érintetlen tengereket. Felmerült az is, hogy a lebegő városok csupán a dúsgazdag elit „játszóterei és menedékhelyei” lesznek. A milliomosok ide költöznek át, ha majd kint a parton elviselhetetlenné válik a nyomor, a bűnözés vagy a környezetszennyezés. 

Mások a tervezők naivitását bírálták. Úgy vélték, a mai emberek még nem alkalmasak arra, hogy létrehozzák utópisztikus, alulról felfele szerveződő, mindenki számára azonos esélyt nyújtó, igazságos társadalmukat. Mérnökök a gyakorlati problémákra hívták fel a figyelmet. A szárazföldektől sok ezer kilométernyi távolságra lebegő városokat nehéz vagy csak méregdrágán lehet ellátni a mindennapi élethez szükséges alapvető dolgokkal. Szóba került ezen felül az is, hogy milyen élet várhat egy ilyen helyen a gyerekekre és a fiatalokra. Megkaphatnak-e vajon mindent, amire az egészséges testi-lelki fejlődésükhöz szükségük van? Van, aki attól tart, hogy ezek a városállamok a pénzmosók és az adócsalók paradicsomai lesznek. Komoly kérdés a továbbiakban, hogy hogyan tartják távol a szervezett bűnözést, az illegális migránsokat vagy éppen a kalózokat.

Irány a tenger!

 

A projekt hívei azonban magabiztosan azt állítják, a következő néhány évtized során pozitív válaszokat adnak az összes felvetett kérdésre.

A tervek szerint az új város létrehozása 167 millió dollárba fog kerülni. Figyelembe véve, hogy milyen drágák a népszerű nagyvárosokban az ingatlanok, ez nem is tűnik túl magas költségnek.

Joe Quirk, az Intézet igazgatója biztosra veszi, hogy az első tengeri nemzet már 2020-ban megszülethet a meseszép tengerpartjairól híres Tahiti közelében. Úgy vélte, hogy harminc évvel később pedig már sok száz, sőt, adott esetben több ezer jól működő, független államocska lebeghet a Csendes-óceán trópusi vizein.