Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2021-01-26

Síugrás az egykori Normafán

Síugrás az egykori Normafán

Habár a síugrás nem tartozik a tipikus magyar sportok közé, ma már szinte hihetetlennek tűnhet, de egykor a Normafán is komoly síugróélet volt. Itt rendezték meg az első síugróversenyt Magyarországon, és később is hatalmas népszerűségnek örvendett a sport.

Számos nemzetközi verseny volt itt, és a téli síugráson kívül nyáron is lehetett ugrani a különlegesen átalakított műanyag pályás sáncon. A síugrás az 1990-es évekig tartott, ám a sáncok elbontásával ma már híre sem maradt. 


A síugrás kezdetei

A síugrás, ellentétben a síeléssel, amely a kutatók szerint több ezer éves múltra tekint vissza, jóval fiatalabb, az első síugróversenyt az 1870-es évek végén tartották Norvégiában. Mivel ez egy kifejezetten látványos sport, a híre hamar elterjedt, így Magyarországon is hamar megjelent.

Annak ellenére, hogy a síugrást ma az országban jelenleg szinte csak egy helyen lehet gyakorolni, a sport itthoni kezdetei a Hegyvidékhez köthetők, miután az első síugrósánc a Normafán épült fel, 1919-ben.

Érdekesség, hogy síugróversenyek már ezelőtt is voltak a Svábhegyen, de akkor még a természet alakította ugratókat használták, és nem volt épített sánc. A síugrás hamar az egyik leglátogatottabb és leglátványosabb attrakciók közé emelkedett, a nagy népszerűségének köszönhetően újabb és komolyabb sáncokat építettek.
 
A síelés és a síugrás aranykora

Magyarországon a versenyszerű sízés ugyancsak Budán kezdődött, a 19. század végén, amikor Bély Mihály és Demény Károly tartott a Vérmezőn egy síbemutatót, majd a Kissvábhegyről lesiklottak a városba.

Pár évvel később megszületett az első magyar síegylet, nem sokkal később pedig a Magyar Sí Klub, amely a Normafán tartotta a versenyeit, így nem véletlen, hogy a hazai sí- és síugróélet központja Budapest, azon belül pedig a Hegyvidék lett. A síelést akkoriban szinte mindenki művelte, de a síugrás volt az igazi királyi száma a téli sportoknak, ami az 1920-as és 30-as években nagyon nagy érdeklődésnek örvendett. 

Az első, sportszerűnek mondható sísánc 1924-ben készült el a Normafa és a János-hegy közötti úton, ami 30 méter hosszú, 9 méter magas és 3 méter széles volt. A síugrás népszerűségét jól leírja az egyik korabeli újság, a Színházi Élet 1924. februári száma, amiben egy élménybeszámoló olvasható: 

„Esztendők óta nem ébredtem ilyen korán. Hamarosan fölöltöztem, mert ma sporttörténeti nevezetességű nap van. Az új síugrósáncot avatják föl. […] A sít és a hátizsákot magamra akasztva, a pálinkás butykost megtapogatva indultam Budára. […] Félórai kalandozás után fölértünk a Normafához, ahol vagy ezer síbarát gyönyörködött a síugrók bámulatos technikájában. […] A sport rajongóinak csak azt ajánljuk, hogy jobban tömjék meg a háti zsákjukat és a tárcájukat, mert a magyar Grönlandban nemcsak a fiataloknak, de az öreg sportmedvének is farkas étvágyuk támad.”

A Hegyvidéken ezután igen élénk sí- és síugróélet folyt, és számos híres magyar sportoló fordult meg itt. Közülük is kiemelkedik Szepes Béla, aki sorra döntötte meg a síugrás rekordjait és külföldön is ismert volt. Ekkor még az ugrások jóval kisebbek voltak, a 20-30 méteresek már nagynak számítottak. A megnövekedett igények miatt több kisebb sánc épült a következő években, és a nagy sáncot is lebontották, hogy a helyére egy még nagyobb, fémszerkezetes sáncot építhessenek, aminek a felavatásán olyan érdekes ugrásokat is lehetett látni, mint a két norvég páros ugrása, amit több ezren néztek meg élőben.

A Nemzeti Sport így számolt be a szenzációról 1933-ban: 

„Külföldi nagy sáncokon ismert látványosság a páros ugrás, nálunk azonban ez az első. A régi sánc keskeny volt hozzá. […] Sorra ugrálnak le a fiatalok, majd fölballag a két norvég. Sokáig készülődnek. A közönséget erélyes hangon szólítják fel, hogy helyet adjon a párosnak. Ruud még leordít a toronyból, hogy még mindig kevés a hely. Majd szépen, mint jó gyerekekhez illik, kezet fogva megindulnak. Pár méterrel a sánc éle előtt engedik csak el egymás kezét, elrugaszkodnak, egyszerre érnek le úgy 36 méter körül!” 
 
Síugrás a világháború után

A második világháború megtörte a sport lendületét, ami csak lassan éledt újra, köszönhetően több új kisebb-nagyobb sáncnak. Igazi kuriózum volt az 1950-es évek végén, hogy a nagy sáncot és a landolóterületet átalakították műanyaggá, így azt a nyáron is lehetett használni. A műanyag pálya felavatására több mint tízezer ember gyűlt össze, hogy a ragyogó napsütésben a zöld lombok között síugrókat láthassanak ugrani.

A következő években azonban lassan elkezdett leépülni a sport, az utolsó komolyabb verseny az 1970-es évek elején volt a Normafán. Annak ellenére, hogy több kampós és motoros felvonó is kiépült, a sáncok állapota rohamosan romlott, így az 1990-es években végleg megszűnt az egykor méltán híres síugrás Budán. A síugrás valószínűleg nem fog visszatérni a Normafára, de a fejlesztéseknek köszönhetően a síélet a következő években várhatóan fellendül a folyamatosan megújuló Normafán. 

Ajánló
Ajánló
Cantata Profana – egy különleges szobor a Királyhágó téren

Cantata Profana – egy különleges szobor a Királyhágó téren

Immár húsz éve díszíti egy egészen különleges képzőművészeti alkotás a Királyhágó...

A gyógyító zeneszerző – 80 éve született Vukán György

A gyógyító zeneszerző – 80 éve született Vukán György

Csodálatos zene csendült fel 2012-ben a MOM Kulturális Központ kupolatermében. A Hegyvidéki...

Az önfeláldozó szolgálat szobra – Kalkuttai Teréz anya a Hegyvidéken

Az önfeláldozó szolgálat szobra – Kalkuttai Teréz anya a Hegyvidéken

A világ talán legismertebb apácájának bronzszobra kerületünk egyik igazi ékessége....