A haza szolgálatában - Tartsay Vilmos emlékezete

A magyar antifasiszta ellenállás mozgalom egyik legkiválóbb katonai vezetője 1901-ben született Érsekújváron. Családjában ugyanúgy találunk tanárokat, mint köztisztviselőket és katonatiszteket. Az ifjú Vilmos apjától, Tartsay Páltól a műveltség és a tudományok tiszteletét, két nagybátyjától pedig a fegyelmet, a bátor kiállást és az aktív hazaszeretetet tanulta. Tartsay János századosként, másik nagybátyja, Filótás Ferenc pedig ezredesként szolgált a honvédségnél. A gyermek szerető családban, erősen hazafias légkörben nőtt fel. Kisfiúként még átélhette a boldog békeidőket, ám kamaszkorára rányomta a bélyegét az első világháború. Otthon a családi beszélgetések során rokonai és szabadságra hazatérő, vagy éppen sebesülésükből lábadozó katonatiszt ismerőseik kendőzetlen őszinteséggel elmondták, hogy milyen nehézségekkel szembesültek szinte az összes fronton. 
 

A katonai összeomlás éppen ezért nem lepte meg az ifjú Vilmost, ám a háborút követő politikai zűrzavar igencsak elkeserítette. Nem tudta elfogadni az igazságtalan elrendezést, és úgy vélte, hogy a győztes hatalmak csúnyán elbántak Magyarországgal. Még túl fiatal volt ahhoz, hogy maga is fegyverrel harcoljon az I. világháborúban, ám 1918-at követően kialakult, majd megerősödött benne az a meggyőződés, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia romjain létrejövő új államnak erős és hazafias honvédelmi erőkre van szüksége. Úgy döntött, hogy nagybátyjai és az unokatestvére nyomdokaiban járva katona lesz. 

 

Szolgálat egy új világban

A két világháború közötti Magyarország nagyban eltért a boldog békeidők Monarchiájától. A híres Ludovika Akadémián már nem egy európai hatalom hadserege, hanem egy területileg és népességében is megcsonkított utódállam számára képeztek tiszteket. Ráadásul a világháborút követő békekötés erősen korlátozta a magyarok honvédelmi lehetőségeit.

A szomszédságunkban létrejövő utódállamok, Csehszlovákia, Jugoszlávia, de Románia vezetői is gyanakodva és ellenségesen tekintettek Budapestre. Úgy vélték, hogy a magyarok soha nem fognak belenyugodni a világháború utáni igazságtalan rendezésbe. 

A Ludovika Akadémia diákjai, közöttük a kiváló eredménnyel, nagy odaadással tanuló Tartsay Vilmos tisztában voltak hazánk nehéz helyzetével. Úgy vélték, hogy az igazságtalan békeszerződés jóvátétele lehetetlen volna az erős önálló nemzeti haderő nélkül. 

A fiatal tisztjelölt már az akadémián felhívta magára elöljárói figyelmét, eszével, bátorságával és gyors felfogóképességével kitűnt a társai közül. Barátai azt jósolták, hogy nagyon hamar ezredes, sőt talán tábornok lesz belőle. 

Abban, hogy Tartsay Vilmosból sosem lett a nemzeti hadsereg főtisztje, komoly szerepet játszott a politika. Miközben elvégezte a vezérkari iskolát, majd felelős beosztásban szolgált az átszervezett és lassan, bizonytalan léptekkel korszerűsített honvédség különböző egységeinél, a figyelmét nem kerülte el, hogy milyen irányban változik az európai politika és a közhangulat. Olaszországban a fasiszták, Németországban pedig a nácik ragadták magukhoz a hatalmat. Egyre többen tekintették kész ténynek, hogy Európában hamarosan ki fog törni egy új világháború. 

A magyar katonatisztek is gyakran beszélgettek arról, hogy egy ilyen helyzetben mi vár hazánkra és a honvédségre. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a demokratikus európai országok nem fognak segíteni. Az angoloknak és a franciáknak nem állt érdekükben helyrehozni a trianoni szerződés során elkövetett igazságtalanságokat.

A magyar politikai vezetés egyre inkább Berlin felé fordult. Amikor kirobbant a II. világháború, úgy tűnt, hogy helyesen döntöttek. Hitler támogatásával sikerült jelentős elszakított területeket visszaszerezni.  Újra magyar zászló lobogott számos felvidéki és erdélyi város házain.

Ennek azonban nagy ára volt. A katonai vezetés egyre több tagja kötelezte el magát a németek végső győzelme mellett. Tartsay Vilmosnak ez egyre kevésbé tetszett. Bár 1940-ben még ezredparancsnokként állt a nagyváradi huszárok élén, nem kívánt a katasztrofális következményekkel fenyegető úton tovább haladni, ezért 39 éves korában nyugállományba vonult. 

 

Az ellenállás születése

Bár a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottsága csupán 1944-ben alakult meg, a hazafias erők már a háború első pillanatától kezdve óvatosan ugyan, de mozgolódni kezdtek. Nagy Jenő ezredes 1940 októberében lépett kapcsolatba a nyugdíjas Tartsayval, aki belement abba, hogy segíti az antifasiszta erők tevékenységét, de kikötötte, hogy a szervezkedés nem fordulhat a törvényes rend ellen, és ő maga nem ütközik mindazzal, amire katonatisztként felesküdött.

Segített előkészíteni a főváros és a hazai műkincsek megvédését. Ugyanolyan kiváló szervezőnek bizonyult, mint aktív katona korában. Jó pár hazafias tisztet ő vezetett be az ellenállók közé. Elkeseredve szemlélte, hogy a német szövetség milyen következményekkel jár. Magyarországra angol és amerikai bombák hullottak, egyre kegyetlenebbül bántak a zsidó lakossággal, és a szovjet fronton tömegével haltak meg honvédjeink. A szervezkedők biztosra vették, hogy kell lennie valamilyen más megoldásnak. Tartsay 1944 végén Nagy Jenő, a kolozsvári, majd a kassai hadtest egykori vezérkari főnöke javaslatára kapcsolódott be a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának tevékenységébe. Bár tudta, hogy az életével játszik, nem riadt meg a veszélytől. 

 

A halál árnyékában

A sikertelen magyar kiugrási kísérlet után hazánkat megszállták a németek. A hazafias erők szerették volna kiűzni az idegen csapatokat, és véget vetni a nyilasok könyörtelen uralmának. Az ellenállás katonai vezérkarának élén Kiss János altábornagy állt. Tartsay Vilmos tudta, hogy a szervezkedésért halálbüntetés jár, ám vakmerően mindent megtett, hogy a hazafias erők végrehajthassák elképzeléseiket. Bizalmasaival megfigyelte a gyárakat, a vasútvonalakat, és önkénteseket toborzott civilek, de az egyenruhások között is.

A nyilasok figyelmét nem kerülte el az ellenállási mozgalom. November végén Tartsay házában lecsaptak a szervezkedőkre. Elhurcolták Bajcsy-Zsilinszky Endrét és több magas rangú katonatisztet. A Nemzeti Számonkérő Szék a mozgalom számos vezetőjét, köztük Tartsayt halálra ítélte. 

A nyilas uralom összeomlását követően a túlélő hazafiak nem feledkeztek meg elhunyt társaikról. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés elnöksége Tartsay Vilmos századost postumus ezredessé léptette elő, kerületünkben pedig, akárcsak az ország számos más pontján, utca őrzi e bátor magyar hazafi emlékét.