Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2018-03-28

Húsvét a Hegyvidéken

Húsvét a Hegyvidéken

Idén a húsvét április elsejére és másodikára esik, de ebben az évben először már Nagypéntek is munkaszüneti napnak számít, ráadásul sok iskolában már szerdától tavaszi szünet van. Kerületünkben rengeteg lehetőség közül választhatunk, ha ezen a különleges, négynapos hétvégén pihenni és kikapcsolódni is szeretnénk, mert a hegyvidéki kulturális intézmények változatos húsvéti kínálattal várják a kicsiket és a nagyokat egyaránt.

Fennkölt és gyönyörű zene

A MOM Kulturális Központ segít ráhangolódni az ünnepre. Március 29-én a nagyszerű zeneszerző, Georg Friedrich Händel (1685-1759) Messiását a Concerto Kamarazenekar és Ars Nova Sacra Énekegyüttes adja elő. Fellép Horti Lilla – szoprán, Kiss Judit Anna – alt, Kéringer László – tenor, Jekl László – basszus és az Ars Nova Sacra Énekegyüttes, melynek karigazgatója Dr. Répássy Dénes, valamint a Concerto Kamarazenekar. Vezényel Cser Miklós, a Concerto Kamarazenekar művészeti vezetője. Händel máig legnépszerűbb műve egyben a világ egyik leggyakrabban játszott oratóriuma is. 

Ugyanezen a napon a gyerekekre is remek zenei program vár. A Babakoncert nagyszerű alkalom a kicsik zenei fejlesztésére. Széles körben ismert tény, hogy a muzsika, az éneklés, a ritmus rendkívül komoly szerepet játszik a kicsik személyiségfejlődésében. Ha egy gyermek már a születésétől kezdve kapcsolatban áll a muzsika csodáival, más tevékenységekben is sikeresebb lehet, mint azok a kicsik, akiket kevés zene vett körül.


Az Alma együttes koncertje

Március 31-én, szombaton 11 órakor a Budapest Hegyvidék Bevásárlóközpontban lép fel Buda Gábor, Maroevich Zsolt, Szabó Tibor, Székely Zoltán, Körmendy Dávid, Berkesi Sándor, vagyis a népszerű Alma együttes. Vidám zenéjükkel rengeteg ifjú rajongójuknak szereztek már feledhetetlen perceket, a gyerekek körében ők az egyik legkedveltebb zenekar. Ez az oka annak, hogy az Almát az ország minden részére hívják. Mind gyakrabban találkozhatunk velük a tévében, a rádióban és persze az újságokban. 
 
Vidám húsvét a Sport Kertben

MOM Sport Uszoda és Sportközpontban április 1-jén, vasárnap tíz órától sok remek programmal várják a kicsiket és persze a nagyokat. Az ingyenesen kipróbálható lehetőségek között olyan örökzöld klasszikusok akadnak, mint az arcfestés és az örökké népszerű kisállat-simogató. A húsvéti bohóctól nem kell senkinek sem megijednie, ez a vidám teremtés csak nevettetni akar és megtanítja a gyerekeket arra, hogyan lehet lufiból a mulatságos figurákat hajtogatni.

Nem csalódnak a hagyományos népi játékok kedvelői sem. Az egész család próbára teheti a tudását a golyókergetőn, a mocsárjárón és sok más furfangos népi csalafintaságon. A csirkepofozóban egyetlen állatnak sem esik baja, nem bántja senki sem a csirkéket! Természetesen nem marad el a húsvéti búcsúkon oly népszerű fa körhinta
sem. A szülők és a nagyszülők megpihenhetnek egy kicsit, amíg a gyerekek és az unokák részt vesznek a kézműves foglalkozásokon, és leköti őket a vidám játszósarok.
 
Kincskeresés a Jókai-kertben

A kalandra és izgalomra vágyó gyerekek ne felejtsenek el március 31-én kimenni a Jókai- kertbe. A Költő utca 21-ben elrejtettek egy különleges kincsekkel teli ládikót. Vajon ki találja meg? A sikeres kincskereséshez csupán egy megfelelő térképre lesz szükség. Akinek sikerül megfejteni a játékos feladványokat, az könnyedén kitalálhatja a kódot, akkor pedig máris megtalálja a kincsesládát! A húsvéti ünnep jegyében a családokra hangulatos kerti felfedezőjáték vár. Természetesen nem marad el az ilyenkor elengedhetetlen tojásfestés sem.

A Svábhegyen található, hangulatos kert egykor Jókai Mór nyaralója volt. A húsvéti programot a Duna-Ipoly Nemzeti Park szervezi, amely az idén is gazdag programkínálattal várja a kicsiket és nagyokat az érdekes bemutatóhelyeken és a gyönyörű védett területeiken egyaránt. Érdemes szétnézni velük a Börzsönyben, a Budai-hegység romantikus bércein, de igazi kaland lehet a Szentendrei Duna-ág élővilágának felfedezése is.
 
Duna-parti forgatag

A Várkert Bazárban színes családi programok, állatsimogató, koncertek és hagyományőrző foglalkozás várja az ünnep alatt az egész családot. Mulatságos szórakozást ígér a tojásdíszítés, és a tojásírás. Érdemes megnézni a tojáskiállítást is. A hamisítatlan vásári hangulatú szabadtéri programok számos más érdekesség mellett kézműves foglalkozásokkal kedveskednek mindazoknak, akik szeretnék testközelből megismerni a hazai hagyományokat.

Április 1-jén pedig a Flamenco Trio, majd a Vujicsics Együttes mutatkozik be a Rendezvényteremben. A megrendezésre kerülő Pont Fesztivál a magyar és a mediterrán térség húsvéti szokásait eleveníti fel.
 
Tradíció és hagyomány

Ha ön a húsvéthoz kapcsolódó hagyományokról további érdekességeket, információkat szeretne megtudni, például, hogy mióta és hogyan ünnepeljük meg, hogyan került be az ünnepi tradíciók közé a hímes tojás, a nyuszi és a locsolkodás, akkor A tavasz legszebb napjai – húsvéti hagyományaink című cikkünkben olvashat ITT.
 
A Hegylakó Magazin munkatársai kellemes húsvéti ünnepeket kívánnak minden kedves olvasónknak!

Ajánló
Ajánló
A mesék birodalmából kaptuk – december 12. a mézeskalács házikók világnapja!

A mesék birodalmából kaptuk – december 12. a mézeskalács házikók világnapja!

Az emberek a legősibb idők óta örömmel fogyasztottak mézet, amikor egy kis édességre vágytak....

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Minden élet alapja – december 5. a talaj világnapja

Az egyik legfontosabb természeti kincsünk a termőtalaj. Ennek megőrzése során egymásra...

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

A világ legnépszerűbb sportága! – december 10. a labdarúgás világnapja

Kevés olyan sportág létezik, amelynek népszerűsége vetekedhetne a labdarúgás elismertségével....