Sakkozó Erkel a Hegyvidéken

A Hegyvidéken jó néhány híresség élt, de ha a XIX. századi svábhegyi lakosokra gondolunk leginkább Jókai Mór és Eötvös József jut eszünkbe, annak ellenére, hogy Erkel Ferenc is itt töltötte a nyarat a Jókai Mór iskolával szemközti, Diana parkban álló villaépületben. Az egykori Placht-villa falán ma emléktábla olvasható, amiből az is kiderül, hogy itt érte őt utol a halál.

 

Pályafutása 

Erkel Ferenc 1810-ben született Gyulán, majd Kolozsváron kezdte el a pályafutását zongoraművészként és zenepedagógusként. Huszonéves korában Pestre költözött és karnagyként kezdett el dolgozni, először a Pesti Városi Német Színháznál, végül a Nemzeti Színház elődjénél, a Pesti Magyar Színház karmesteri pozíciójában. Az egyik leghíresebb alkotása a Bánk bán című operája és Kölcsey Ferenc Himnuszának megzenésítése volt. Rengeteget tett a főváros és az ország zenei életének felvirágoztatása érdekében, nem véletlen, hogy az elkészült Operaház főigazgatója lett.

 

Erkel, a sakkozó

Erkel Ferenc a kortársak és az utókor sakkírói szerint is mesteri sakkjátékos volt. Többször részt vett az akkoriban a világ legjobbjainak számító franciák elleni levelezéses mérkőzések bizottsági megbeszélésein, az 1846-os Pest–Párizs-találkozó kapcsán pedig egyértelművé vált kivételes tehetsége. Játékerejét jól mutatta, hogy egy alkalommal az akkortájt igazi sztársakkozónak számító Szén Józsefet is legyőzte.

Az 1850-es évek közepétől lett igazán jó játékos, aki eleinte megosztva, majd két-három évig egyedül vezette a magyar sakkozók ranglistáját. Miután visszavonult az aktív játéktól, a pesti és a budai sakkélet egyik fő szervezője lett. A Pesti Sakk-kör (a Magyar Sakkszövetség elődje) az 1864. október 16-án megtartott alakuló közgyűlésén 29 szavazattal alelnökké, később elnökké választotta, amely tisztséget egészen a haláláig viselte.

Gárdonyi Géza így írt élményeiről: 

„tagja voltam a Pesti Sakk-körnek. Az elnök Erkel Ferenc nem igen járt máshova, mint oda. Egy télen minden este ketten maradtunk utolsóknak, és hogy az öreg úr néha beszédes kedvében volt, hallgattam. […] Egy nyári estén nyitva volt a sakkör ablaka. A szomszéd házban valaki zongorázott. A körben már nem volt senki. A sakktáblák szanaszét hevertek az asztalokon. Az utolsó játék az enyim volt, s az én társam is elment. Erkel maradt ott, aki csak szemlélője volt a játékunknak. Én még az ottmaradt sakkállásra bámultam (bizonyosra mondhatom, hogy én vesztettem), és így mind a ketten csöndesen ültünk.”

 

Erkel a Hegyvidéken

Több kortársához hasonlóan Erkel is a Hegyvidék pihentető zöld környezetében kapcsolódott ki. Utolsó éveiben leginkább az itteni természetben lelte örömét, így megvált a zeneakadémiai állásától, és az utolsó éveiben a munkától visszavonultan, szerényen élt. A Svábhegyre többször ellátogatott üdülni. Télen lent a városban élt, nyáron pedig a Svábhegyen, és ebből az utolsó négy alkalmat Placht József hangszerkészítő és kereskedő klasszicista villájában töltötte, amely a mostani Diana utca 7. szám alatt található. Erkel utolsó évében egy tüdőgyulladásból még felépült, és újra felkereste a jó levegőjű svábhegyi villáját.

Halála előtti napjairól a legtöbb fővárosi újság beszámolt, amiből kiderült, hogy egy panaszos szót se lehetett tőle hallani, és az utolsó órákban sem hagyta el a jókedve. Az utolsó napon, június 15-én már sokszor félrebeszélt, de gyermekei szeretettel voltak körülötte. Este 9 körül küldtek a krisztinavárosi segédlelkészért, aki kocsin sietett föl a Svábhegyre az utolsó kenettel.

A lelkész hosszabb időt töltött a családnál, föladta a betegnek az utolsó kenetet, majd olyan este fél 10 körül hunyta le a szemét örökre Erkel Ferenc, az egyik legnagyobb magyar zeneszerző. Az atya a következő szavakkal vigasztalta a családot „Úgy érzem, hogy nemcsak mint az egyház küldöttje, hanem egy gyászba borult, hálás nemzet nevében imádkoztam a nagy halott lelki üdvösségéért.”

Svábhegyen gyorsan híre futott a halálesetnek, s a környéken nyaraló közönség egy nagy része a villa előtt gyülekezett össze, hogy néma tiszteletadásukat róják le a halott mester előtt. Erkel Ferenc holttestét június 17-e éjjel szállították át a svábhegyi nyaralóból az Operaház előcsarnokába. Rá egy napra helyezték örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben. A Hunyadi László című opera gyászindulója mellett indult el a gyászmenet. 

A búcsúztató szertartáson gróf Zichy Géza az Operaház nevében így búcsúzott: „Drága halott! Te, ki e háznak s egyúttal a nemzetnek annyi dallamot adtál. Téged innen némán el nem bocsáthatunk. Te legmagyarabb zeneköltő, nesztora a dalok mestereinek és Tenmagad tanítványa, könnyezve búcsúzunk Tőled. E könnyeket nemcsak a fájdalom sírja, hanem a hála is. Mi néked annyival tartozunk, s most már nem tehetünk Érted egyebet, mint hogy híven megőrizve emlékedet, kérjük a nagykegyelmű Istent, hogy nemesen érző lelkedet az örök harmónia boldog honába kegyelmesen felvegye. Erkel Ferencz, Isten veled!” A koporsó leeresztésekor felcsendültek a Himnusz dallamai.

 

Emlékezete

Erkel Ferencre emlékét a Hegyvidék azóta is méltóképpen őrzi, amelyet jól mutat az egykori Svábhegyi nyaralójának falán lévő aranybetűs fekete márványtábla vagy az önkormányzat melletti téren felállított Erkel Ferenc-mellszobor, amelyek mind a zeneszerző nagyságát méltatják. 

Ezenkívül kerületünkhöz kapcsolódik az ő nevével fémjelzett Erkel Ferenc Sakkverseny, amely 1993-ban, a zeneszerző halálának 100. évfordulóján indult, és azóta is folyamatosan megtartják, ezzel is kiemelve zeneszerzői zsenialitása mellett a sakktudását és sokszínűségét.