Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2022-12-20

Régi karácsonyok a Hegyvidéken

Régi karácsonyok a Hegyvidéken

A karácsony a kereszténység második legnagyobb ünnepe húsvét után, mégis az ünnepkör és a körülötte kialakult hagyomány miatt sokan az év legfontosabb, legmeghittebb ünnepének tartják. Földrajzi adottságainak köszönhetően a Hegyvidék mindig is kiemelkedő szerepet töltött be télen a főváros történetében, mivel a legtöbb gyönyörű havas táj itt fogadta az embert. 


Karácsonyfa
 
A karácsonyfa-állítás magyarországi elterjedésének idejét nem lehet igazán pontosan meghatározni, de a faállítás divatja hazánkban valószínűleg az 1820-as években kezdődött azokban a családokban, ahol leginkább német vagy osztrák származású rokonok voltak. Az 1840-es években már szélesebb körben állítottak édességekkel, dióval, almával és díszekkel felékesített karácsonyfát, de még ekkor is inkább a jobb módú polgári családok körében.

Az 1870-es 80-as évekre már szinte mindenhol bevett szokássá vált, a századfordulóra pedig állandó része lett az ünnepnek. Telente a karácsony előtt fenyőfák ezreit árulták különböző tereken, Pesten és Budán is. Ha befagyott a Duna, akkor előfordult az is, hogy a folyó fűrészporral felszórt jegén tartották a fenyőfavásárokat.

A Hegyvidéken is számos ilyen fenyőfaárus várta a rendeléseket a forgalmasabb utaktól kezdve egészen a kisebb utcákig. A Böszörményi úton a források szerint már az 1930-as években árultak fenyőfákat, sőt 1956 karácsonyán az egyik budai újság azt írta, hogy: 
 
„Szereztünk egy hatalmas karácsonyfát, arra már nem emlékszem, hogy mennyiért. A Böszörményi út sarkán árulták. Hatalmas volt, soha ekkora karácsonyfánk nem volt se azelőtt, se azután, szép volt, gyönyörű”

Ahogy most, úgy már az 1890-es években is szokás volt fontosabb közintézményekben, akár iskolákban és állomásokon is karácsonyfát állítani. A Fővárosi Lapok című korabeli hírmondó 1894-ben arról számolt be, hogy a Lóvasút igazgatósága az összes végállomáson nagy karácsonyfákat állított föl az alkalmazottak gyermekei számára, továbbá a rászorulóknak fűtőanyagot osztottak.

A jótékonyság egyébként mindig is hozzátartozott az ünnephez, így a Hegyvidéken is számos adománygyűjtést rendeztek, hol koncertek formájában, hol táncmulatságok bevételéből, hol egy szentmise keretében vagy egy bevásárlóközpontban a rászorulók javára. 1883-ban például néhány tehetősebb svábhegyi polgár karácsonyfa-ünnepélyt szervezett, amelyen a svábhegyi iskolás gyerekek kaptak ajándékokat és nagy értékű ruhaneműt.

Arra is volt példa, hogy különböző egyesületek és csoportok is állítottak fenyőfát, így 1926-ban több mint 200 cserkész állított egy 5 méter magas karácsonyfát a Svábhegy egyik tisztásán, amelyre mindegyik csapat egy-egy szál gyertyát helyezett el és gyújtott meg. 
 
Kezdetekben a karácsonyfát ezüstözött diókkal, almákkal, mézeskaláccsal, aszalt gyümölcsökkel, szaloncukorral és gyertyákkal díszítették. Sok helyen a spórolás és a szegénység miatt egyszerű boróka ágat díszítettek fel, de ez a szokás az 1900-as évekre szinte teljesen háttérbe szorult.

A karácsonyi ünneplés leginkább karácsonyi dalok énekléséből, imádkozásból és történetek meséléséből állt. 

A karácsonyfa alá helyezték a betlehemet és a fa környékét sokszor gyümölcsökkel díszítették. A két világháború között a szentestét a legtöbb helyen már a polgári minták szerint ünnepelték, bár foglalkozástól, társadalmi helyezettől függően ez családonként igen eltérő volt.
 
Karácsonyi asztal
 
A karácsonyi zsongás elengedhetetlen és felettébb kedvelt velejárója a sok finomság, az ínycsiklandó illatú ételek és italok is. Ebben az időszakban a pékségekben, cukrászdákban megjelennek a szaloncukrok, bejglik, valamint más, az ünnepekhez köthető édességek is, mint például a habcsók, és így volt ez közel száz évvel ezelőtt is.

Kezdetekben az asztalokra jellemzően böjti ételek kerültek, korábban mákosmetélt, alma, dió, később ezeket szorította ki a sült hal, halászlé és más halételek burgonyakörettel. A karácsonyi asztal legjellemzőbb süteménye a diós és mákos bejgli volt. A mézeskalácsot a kezdetekben leginkább díszként használták, és csak később lett asztalra való finomság. A karácsonyi vacsora és az éjféli mise közötti időt legtöbbször énekléssel, társasjátékokkal, beszélgetéssel töltötték, majd szinte mindenki elment a templomba az éjféli misére. 

A Friss Újság című korabeli lap is erről számol be 1929-ben: „A magyar karácsonyok hangulatához hozzá tartozik a fehérbe öltözött természet ragyogása. Az idei 1929-es szegény karácsony felett hetekig ott borongott az ég szürkesége. Már-már úgy látszott, hogy kívül-belül fekete marad a karácsony. Kedd hajnalra virradóra aztán sűrű pelyhekben megindult a havazás.

Mintha karácsonyi angyalok öltöztették volna fehér prémes bundába az öreg János-hegyet és a Svábhegyet. Szerencsére jól átfagyott talajra hullott országszerte a csillogó karácsonyi disz. A szép fehér karácsony tehát friss téli örömöket kínál az ünnepi pihenőre. Előkerülnek a ródlik és benépesedik a szép ünnepnap pihenőjén az öreg Svábhegy hangos kirándulók seregével s mindenütt az országban régi hagyományokhoz illően havas utakon indulhatunk éjféli misére.”
 
Ilyenkor régebben szokás volt a házban gyertyát gyújtani, – később égve hagyni egy lámpát –, hogy Krisztusnak, a világ világosságának születésekor a házakban se legyen sötétség.

Ajánló
Ajánló
Lánchíd és gőzhajó a Hegyvidéken - 1. rész

Lánchíd és gőzhajó a Hegyvidéken - 1. rész

Reformkori köntösben újult meg a játszótér a Hollósy Simon utcában, amely a Széchenyi István...

Együttélés és többnyelvűség – egy tudós a Márvány utcából

Együttélés és többnyelvűség – egy tudós a Márvány utcából

Az elmúlt bő száz esztendő történelmi viharai nem segítették elő a Kárpát-medencében elő népek...

A nagy csaták bátor hőse – Hertelendy Miklós huszárezredes

A nagy csaták bátor hőse – Hertelendy Miklós huszárezredes

Amikor megkérdezték az 1848-as szabadságharcunk egyik hős tábornokát, az osztrákokat nagy...