Menü
Aktuális
Hegyvidéki Történetek
Ági vagyok BLOG
Ajánló
Egészség
Gasztro
Zöld környezet
Nagyvilág

 2023-04-26

Teréz anya, II. János Pál és Ferenc pápa a Hegyvidéken

Teréz anya, II. János Pál és Ferenc pápa a Hegyvidéken

Ferenc pápa Magyarországra érkezett, és ez a Hegyvidék szempontjából is kiemelkedő esemény. A szentatya itt-tartózkodása alatt a kerületben – a Szentszék Nagykövetségén – száll meg, illetve magánlátogatást tesz a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában, amely szintén a Hegyvidéken található.


A katolikus egyházfőnek április 28. és 30. közötti magyarországi látogatása során jó néhány találkozója lesz, de igazán különleges, hogy magánlátogatás alkalmával felkeresi a budapesti Vakok Boldog Batthyány-Strattmann László Katolikus Szociális Intézményét is, ahol a sérült gyermekekkel és fiatalokkal fog találkozni.  Ez azért kiemelkedő, mivel az eddigi pápalátogatások alkalmával egyszer sem volt magánlátogatáson, erre először most kerül sor, április 29-én a Hegyvidéken. 
 
Talán kevesebben tudnak arról, hogy nem először van pápa a Hegyvidéken. II. János Pál pápa is járt már itt, mivel kerületünkben, a Gyimes utcában található a Vatikáni Nagykövetség, ahol Ferenc pápa is megszáll. 
 
Vatikáni Nagykövetség – Apostoli Nunciatúra

Ahogy a legtöbb országnak, Vatikánnak is van nagykövetsége (Apostoli Nunciatúra) szinte minden országban, így Magyarországon is. De nem volt ez mindig így. Hazánkban 1920-ig nem volt ilyen, mivel az Osztrák–Magyar Monarchia része voltunk, és a Bécsben állomásozó apostoli nunciuson keresztül tartotta a kapcsot hazánkkal. A trianoni döntéssel azonban a helyzet megváltozott, és a széteső Monarchia tagállamaiban – így Magyarországon is – önálló Szentszéki diplomácia kezdett kialakulni. 

Először a budai várban volt a Szentszék Nagykövetsége, amely egészen 1945-ig működött, azonban a szovjet vezetés megtiltotta a kapcsolatot a Vatikánnal. Végül csak a rendszerváltás után, 1990-ben kezdődött újra a kapcsolat felvétele, akkor, amikor kiderült, hogy 1991-ben II. János Pál pápa Magyarországra látogat. Mivel a budai várban egykor működő Apostoli Nunciatúra már nem jöhetett szóba, így került a választás a hegyvidéki Stromfeld Aurél út és a Gyimes utca sarkán álló volt belügyminiszteri villára.  

Itt egykor szőlőstelkek álltak, amelyek a Szervita rend birtokában voltak. Majd az 1930-as évek elején épült fel itt a villa a mai Gyimes utca 1–3. szám alatt, aminek több tulajdonosa is volt, míg végül az 1980-as években a mindenkori belügyminiszter lakóhelye lett.

1990-ben a Vatikán ezt a villát vette meg, hogy kiépítse a budapesti nagykövetségét, azonban még pár hónappal a pápalátogatás előtt is építkezés folyt, így kérdésessé vált, hogy II. János Pál pápa meg tud-e itt szállni. 

Szerencsére a felújítás időben elkészült, és 1991. augusztus 16. és 20. között itt, a Hegyvidéken szállt meg a katolikus egyházfő. A biztonsága érdekében szinte az egész környéket lezárták, és az összes szomszédos utcában tilos volt parkolni. Itt fogadta a zsidó közösség vezetőit és később a magyarországi diplomácia képviselőt is. II. János Pál pápa a hegyvidéki itt-tartózkodása alkalmával megáldotta az új budapesti Vatikáni Nagykövetséget, amelyben most áprilisban Ferenc pápa is megszáll. 
 
Bár II. János Pál pápa 1996-ban ismét ellátogatott Magyarországra, akkor Pannonhalmán szállt meg, így Ferenc lesz a második pápa, aki itt, a Gyimes utcai Apostoli Nunciatúrán látnak vendégül a Hegyvidéken. A mostani pápalátogatással kapcsolatos forgalomkorlátozásokról, parkolási tilalmakról további információk itt érhetők el:
 
Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona

Ferenc pápa elődjéhez képest nemcsak megszáll a Hegyvidéken, hanem egyik programja is ideköti, ugyanis megtekinti a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonát, amely talán Fehér Anna végtelenül áldozatos és nagyratörő szeretetének is egyik elismerése, aki életét az itteni sérült gyerekeknek szánta 2021-es haláláig.

Fehér Anna nővérről, kerületünk díszpolgáráról már írtunk egy hosszabb cikket 2019-ben, de fontos megemlíteni, hogy a vezetésével alakult meg a látássérült gyermekek Szent Anna Otthona a Batthyány téren, amely 1989-ben költözött fel a hegyvidéki Mátyás király utcába.

Érdekesség, hogy a munka elkezdése előtt Fehér Anna még Teréz anya véleményét is kikérte, akinek 1981-ben írt levelet, amelyre – az azóta szentként tisztelt – Kalkuttai Szent Teréz válaszolt is. 

„Kedves Miss Fehér!
Köszönöm 1981. augusztus 28-i levelét, melyet írt. Imáim kísérik önt, hogy Isten áldja meg azt a munkát, amit meg akar kezdeni. Az ő munkája ez, és biztos vagyok benne, hogy megadja a szükségeseket is hozzá, ön pedig érezze át örömmel az Istentől való teljes függőség érzését. Isten áldásával M. Teresa, M.C. sk.”
 
Bizonyára Teréz anya áldása és biztató sorai is hozzájárultak ahhoz, hogy az 1980-as évek elején megkezdődhetett a munka a Batthyány téren egy piciny lakásban, ahol kezdetekben 10 bentlakó és 5 bejáró látás- és mozgássérült, illetve siket gyermek fejlesztése folyt.

Teréz anya 1986-ban Magyarországra látogatott, és megtekintette a Fehér Anna nővér által ápolt gyerekeket a Batthyány téren lévő otthonban, majd a Városmajori templomban találkozott a hívekkel is, ami igazán kiemelkedő esemény volt. Ennek a látogatásnak a megörökítésére egy emléktábla is készült a templomban néhány éve Erdő Péter bíboros közreműködésével.

A gyermekotthon azonban rövid időn belül kinőtte a helyet, és Fehér Annának sikerült elérnie, hogy George Bush amerikai elnök felesége, Barbara Pierce segítsen nekik, akinek közbenjárására az intézmény a Fővárosi Tanácstól ingyenes használatra megkapott egy régóta üresen álló svábhegyi ingatlant a Mátyás király utca 29. alatt. Itt alakult meg a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthona, amelyhez ma már óvoda és iskola is tartozik. Ide az országban egyedülálló módon mozgásszervi fogyatékossággal élő látássérült gyermekeket is befogadnak.

Az elmúlt több mint három évtizedben folyamatosan bővült a hely és több új épület is született, amely mind az itteni látás- és mozgássérült gyerekek boldogulását szolgálja.

Innotay György, az intézmény vezetője elmondása szerint nagyon várják a Szentatyával való találkozást, és nagy megtiszteltetés az egész gyermekotthonnak, hogy Teréz anya után Ferenc pápa is meglátogatja az itteni gyerekeket.

Ajánló
Ajánló
A grófok kedvenc építésze – Kallina Mór hegyvidéki építészmester

A grófok kedvenc építésze – Kallina Mór hegyvidéki építészmester

A Városmajor utca 54-es számú ház falán márványtábla hirdeti több nagyszerű hegyvidéki...

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna Csárdáskirálynő, az operett csillaga a Hegyvidéken

Honthy Hanna, a magyar operett világának egyik legfényesebb csillaga. Eredeti nevén Hügel...

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Az értékek és a hagyományok őre – kerületünk új díszpolgára, Skardelli György

Egy izgalmas és meghitt hangulatú ünnepségre került sor a MOM Kulturális Központban szeptember...